Támogatást kérnek a román államtól a malom- és a pékipari munkáltatók a villamos energia árának „előzmény nélküli” megnövekedése miatt. Szerintük a kenyér drágulása elkerülhetetlen lesz, mert a búza ára is jelentősen emelkedett.
Ellenőrzéseket végez az Energiaár-szabályozó Hatóság és a Fogyasztóvédelmi Hatóság azoknál a földgázszolgáltatóknál, amelyek korábban egy éves szerződést kötöttek a fogyasztókkal rögzített árról, most viszont a tarifák növeléséről értesítik őket.
Az idei gabonatermés az eddigi adatok szerint meghaladja a 15 millió tonnát – nyilatkozta Adrian Oros mezőgazdasági miniszter, hangsúlyozva, hogy ez nem az ő érdeme.
Alacsony jövedelmű lakosok milliói kerülhetnek nehéz helyzetbe Romániában az energiahordozók drasztikus drágulása miatt.
Romániában és Magyarországon hiába megfelelő minőségű a búzatermés, ha máshol nem az: nálunk is óhatatlanul drágul a kenyér, ugyanis az árakat főként a világpiaci trendek alakítják.
Az áram, a földgáz és az étolaj drágult a legnagyobb mértékben az elmúlt egy évben, a legjelentősebben a burgonya ára csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet által szerdán nyilvánosságra hozott adatsorokból.
A júniusi 3,9 százalékról júliusban 5 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Júliusban már a második egymást követő hónapban csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
Több mint egy lejjel megdrágult mind a benzin, mind pedig a gázolaj a tavalyi év végi árszinthez képest, így jóval mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk minden tankolásnál. Ám még mindig Romániában az egyik legolcsóbb az üzemanyag.
Nem szolgálnak jó hírekkel a gazdasági elemzők azok számára, akik az elmúlt időszakban azt tapasztalták, hogy bevásárlásról bevásárlásra több pénzt kell lepengetniük egy nagyjából azonos tartalmú kosárért, a helyzet ugyanis várhatóan tovább romlik.
Ötször több üzemanyagot lehet vásárolni a svájci átlagbérből, mint a romániaiból – derül ki egy, a Digi 24 által idézett elemzésből, amely azt vizsgálta, hogy az egyes országban hány liter benzint lehet tankolni a havi bruttó átlagbérből.
Törvénymódosítással igyekszik beavatkozni a román kormány az építőipari alapanyagárak drasztikus emelkedése közepette, lehetővé téve a közbeszerzéseken elnyert munkálatokra kötött szerződések módosítását. Az országban átlagosan 40 százalékkal drágultak az építőanyagok.
A májusi 3,8 százalékról júniusban 3,9 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Júniusban 12 hónapon belül először csökkentek globálisan az élelmiszerárak havi összevetésben.
Romániában július 1-től szolgáltatótól függően 3 és 13 százalék közötti mértékben drágul a villamos energia több millió fogyasztó számára, akik a január 1-jei árliberalizáció után nem kötöttek szolgáltatójukkal új szerződést.
Tizenkét hónapon belül meghaladja az 5 lejes pszichológiai küszöböt az euró árfolyama – állítja határozottan a Romániai Pénzügyi Elemzők Egyesülete (CFA Románia) által megkérdezett pénzügyi szakemberek 93 százaléka.
Bár a teljesen liberalizált romániai villamosenergia- és földgázpiacon a fogyasztók bármikor szolgáltatót válthatnak, július elsejéig mindenkinek ajánlott áttérnie a szabadpiacra, aki ezt eddig nem tette meg.
Egy hónap alatt megkétszereződött a faanyag ára, az árrobbanás hátterében a világszinten megnövekedett kereslet és a csökkenő kitermelés áll, vélik az érintettek. A drágulásnak komoly következményei lehetnek: nemcsak a bútor drágulását vetítik előre, hanem a lakossági tűzifa is többe kerül majd, és a feldolgozó