Bagossy Levente Jászai Mari-díjas díszlettervező színházi díszletmakettjei és több erdélyi magyar színház előadásai tekinthetők meg Bukarestben a 32. Országos Romániai Színházi Fesztiválon november 5. és 13. között.
Nagyszabású európai turnéja keretében Bukarestben, majd Budapesten is fellép jövő nyáron az Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen alkotta Hollywood Vampires (Hollywoodi Vámpírok) nevű formáció.
Demonstrációt tartanak csütörtökön a munkaügyi és az energiaügyi minisztérium székhelyénél a Sanitas szakszervezeti szövetség tagjai, hogy felhívják a figyelmet a gazdasági válság következményeire, amelyek főleg a kisjövedelműeket sújtják.
A bukaresti távhőrendszer vesztesége tavaly 37 százalékra nőtt, a távhő több mint harmada elveszett a földben az elavult vezetékek miatt – derült ki a bukaresti főpolgármesteri hivatal által közzé tett egyik jelentésből.
A nők egyenjogúságáért küzdő FILIA egyesület vasárnap délután szervezte meg „Együtt a nők biztonságáért” tüntetését a bukaresti Egyetem (Universităţii) téren.
Bűnvádi eljárást indított a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Bukarest ötödik kerületének volt polgármestere, Marian Vanghelie, valamint Daniel Tudorache első kerületi volt elöljáró ellen.
Györkös 100 címmel Györkös Mányi Albert erdélyi festőművész munkásságát bemutató kiállítás nyílik a bukaresti Román Nemzeti Parasztmúzeum Új Galériájában Magyarország nemzeti ünnepe alkalmából.
A magas energiaárak, a megnövekedett megélhetési költségek és a lakosság elszegényedése ellen rendezett tüntetést csütörtökön Bukarestben az Alfa szakszervezeti szövetség a kormány székháza előtt.
A bukaresti Victoria-palotában tárgyalt Nicolae Ciucă miniszterelnök Vasile Dîncu védelmi miniszterrel – erősítette meg hétfőn a román kormányszóvivő.
Elítélik a Bukaresti Kilencek államfői ukrán városok tömeges orosz bombázását, amelyet a nemzetközi jog értelmében háborús bűncselekménynek tekintenek – derül ki a kilenc államfő közös közleményéből, amelyet a varsói elnöki hivatal tett közzé.
Több mint tízéves szünet után a társelnökök találkozójával hétfőn megkezdődött Bukarestben a magyar-román kisebbségi vegyes bizottság újabb ülésszaka.
Ezer lejes energiaválság-kezelési értékjegyet biztosítana Bukarest első kerületének polgármestere, Clotilde Armand a kerület lakói számára.
A fővárosi csendőrség hét bírságot rótt ki összesen 32 000 lej értékben a Bukarestben vasárnap lezajlott tüntetés nyomán.
A magas energiaárak elleni tiltakozásul szervezett kormányellenes tüntetést Bukarest belvárosában vasárnap a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A romániai lakosság mindössze 74,1 százalékának van vezetékes víz az otthonában – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) pénteki közleményéből.
Magyarországi és erdélyi művészek munkáját ismerheti meg a közönség a 4. Bukaresti Magyar Jazznapokon.
A kolozsvári és a sepsiszentgyörgyi magyar színházak előadásait is beválogatták a 32. Országos Színházi Fesztiválra, amelyet Bukarestben rendeznek meg november 5. és 13. között – közölte a Román Színházi Szövetség.
Elfogadhatatlannak tartja a román külügyminisztérium a szaktárcát korábban irányító Andrei Marga Ukrajna területi felosztásáról tett kijelentéseit, amely miatt Ukrajna bukaresti nagykövetsége is felháborodásának adott hangot.