Negyvenedik születésnapját ünnepli kedden Vilmos, Cambridge hercege, Károly brit trónörökös és a néhai Diana hercegnő elsőszülött fia.
Korlátozott vagy teljesen leállt az országos tömegközlekedés hétfőn Belgiumban az ágazatban dolgozók részleges vagy teljes munkabeszüntetése miatt. A szakszervezetek béremelést és az energiaárak szabályozását követelik.
Váratlanul Kijevbe érkezett pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök, aki nagyszabású katonai kiképzési programot ajánlott fel az ukrán hadseregnek.
II. Erzsébet királynő nem egészen két év múlva megdöntheti az uralkodás történelmi világrekordját; ehhez már csak XIV. Lajos uralkodási idejét kell túllépnie – írta hétfői összeállításában a BBC.
Megnyerte a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciójának tagjai által hétfőn tartott bizalmi szavazást Boris Johnson miniszterelnök, aki így megtarthatja pártvezetői és kormányfői tisztségét.
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél.
Hatalmas koncerttel köszöntötték szombat este Londonban a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából.
Ukrajna északi részén „költséges kudarcba” fulladt az éppen száz napja indított orosz invázió, a délkeleti országrészben ugyanakkor taktikai szinten sikereket ér el az orosz haderő – áll a brit katonai hírszerzés helyzetértékelésében.
A legfrissebb felmérés szerint II. Erzsébet királynő a brit királyi család legnépszerűbb tagja.
A brit katonai hírszerzés hétfői helyzetértékelése szerint az ukrajnai háború első három hónapjában meghalt orosz katonák száma valószínűleg hasonló a Szovjetunió által az afganisztáni háború kilenc éve alatt elszenvedett veszteségekéhez.
Szappanopera-sztár lett a brit trónörökös. Károly walesi herceg édesanyja, II. Erzsébet királynő kedvéért vállalta a beugrást a BBC közszolgálati televízió legnépszerűbb, EastEnders című sorozatában.
Az Ukrajnának nyújtandó katonai támogatásról és a globális élelmiszer-ellátási biztonságról, ezen belül az ukrán exportútvonalak megnyitásának lehetőségéről tárgyalt csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán államfő.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint jelenleg nem lenne sok értelme a tárgyalásnak Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.
A brit védelmi miniszter szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök állításai ellenére senki nem akarja megtámadni Oroszországot.
Hosszabb hatótávolságú fegyverek szállításának lehetőségéről tárgyalt csütörtökön Boris Johnson brit miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Nagy-Britanniában élő román állampolgárt gyanúsítanak a hatóságok azzal, hogy segített a román közintézmények elleni hackertámadásokat magára vállaló Killnet csoportnak.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államokat és Nagy-Britanniát, hogy fékezik az Ukrajnával folytatott tárgyalásokat.
Elnézést kért kedden Boris Johnson brit miniszterelnök a koronavírus-járvány megfékezésére saját kormánya által elrendelt korlátozások megsértéséért, amely miatt a rendőrség pénzbírsággal sújtotta.