A kormánynak szándékában áll minden orvost alkalmazni, akinek sikerül a rezidensvizsgája – jelentette ki vasárnap este Ludovic Orban miniszterelnök a B1 televízió műsorában.
A Román Lottótársaság versenytárgyalást indított, amelynek célja, hogy az ország összes lottózójában lehessen bankkártyával fizetni.
Négyezer közelében maradt az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 180 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5 872 elhalálozást jegyeztek, 60-nal többet, mint egy nappal korábban – közölte vasárnap a stratégiai kommunikációs törzs.
A román hatóságok párbeszéddel próbálják rávenni a vírustagadó, vagy fegyelmezetlen embereket a koronavírus-járvány miatt elrendelt óvintézkedések betartására, kerülik a konfliktust, mert „senki sem szeretne gumibotozó csendőröket látni” – mondta egy televíziós interjúban Raed Arafat.
Idén nyáron 43%-kal csökkent a tavalyihoz viszonyítva az autópályákon történt balesetek száma, a balesetek halálos áldozatainak száma pedig 47%-kal, a sérülteké 46%-kal lett kevesebb – tájékoztat szombati közleményében az Országos Rendőr-főkapitányság (IGPR).
Minimális mértékben csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 176 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5 812 elhalálozást jegyeztek, 63-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.
A koronavírus-járvány második hullámának súlyossága az embereknek a korlátozó intézkedésekkel szembeni reakciójától függ – jelentette ki pénteken Raed Arafat, a katasztrófavédelmi főigazgatóság (DSU) vezetője.
Politikai részrehajlással, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) „utasításainak” végrehajtásával vádolta Ludovic Orban miniszterelnök az alkotmánybíróságot, a testület és a PSD azonban a jogállamiság elleni támadásként elutasította a vádakat.
Rekordot döntött az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 172 500-at. Ugyanakkor az ország területén eddig 5 749 elhalálozást jegyeztek, 75-tel többet, mint egy nappal korábban – közölte pénteken a stratégiai kommunikációs törzs.
„Operatív” döntést hoztak a rendfenntartó erők, amikor végül megengedték a más városokból összegyűlteknek is, hogy Szent Paraszkéva ereklyéje előtt tisztelegjenek, mert ezzel megelőztek egy másik botrányt” – jelentette ki Ludovic Orban.
Attól a pillanattól kezdődve, hogy Klaus Iohannis államelnök kihirdeti a törvényt, ami szerint a parlament tűzi ki a választások időpontját, ez a dátum nem december 6-a lesz – jelentette ki Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Ludovic Orban kormányfő úgy véli, hogy nem a választások emelték meg a koronavírussal való fertőzöttségi arányt, hanem az összejövetelek, amelyek a szeptember 27-ei szavazást követték.
Elmarasztalta Romániát az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) csütörtökön, amiért – a bírói testület szavazattöbbséggel kialakított álláspontja szerint – megsértette két pakisztáni diák emberi jogait, amikor terrorizmusgyanúval kiutasította őket az országból.
Kérdésessé vált Romániában, hogy megtartják-e december 6-án a jobbközép kisebbségi kormány által kiírt parlamenti választásokat, mivel a jelenlegi parlamentben erőfölényben lévő Szociáldemokrata Párt ismét a voksolás elhalasztását szorgalmazza a rohamosan gyorsuló koronavírus-járványra hivatkozva.
Ismét meghaladta a négyezret az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 168 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 5 674 elhalálozást jegyeztek, 73-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte csütörtökön a stratégiai kommunikációs tö
Negatív lett Marcel Ciolacu és Paul Stănescu szociáldemokrata párti (PSD) vezetők koronavírustesztje.
Raed Arafat katasztrófavédelemért felelős belügyminisztériumi államtitkár azt tanácsolja a romániai lakosságnak, hogy ne fizessen elő külföldi sívakációra vagy más téli utazásra, mivel világszerte nagy a bizonytalanság, és nem lehet tudni, hogy mi lesz két-három hónap múlva.
A törvényhozásnak sarkalatos törvénnyel kell döntenie a választások dátumáról, ha azt mandátumának lejárta utánra időzíti, a mandátumának lejárta előtti időpont kijelölése esetén pedig egyszerű törvényre van szükség – szögezi le az alkotmánybíróság annak a döntésnek az indoklás&am