Több mint egymillió idős személy kapta meg az oltás legalább első adagját Romániában

Több mint egymillió idős személy kapta meg az oltás legalább első adagját Romániában

Az immunizálási kampány keretében eddig 670 708 krónikus beteget oltottak be, és 1 004 394 idős (65 év fölötti) személy kapta meg legalább az első dózist a koronavírus elleni vakcinából – tájékoztatott keddi sajtótájékoztatóján Valeriu Gheorghiţă.

2021. május 11., kedd

Ismét ezer fölött az új fertőzöttek száma, több mint százan hunytak el egy nap alatt

Nőtt az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) kedden közölt adataiból.

Ismét ezer fölött az új fertőzöttek száma, több mint százan hunytak el egy nap alatt
2021. május 11., kedd

Gheorghiță: már közel négyszáz háziorvosi rendelőben folyik az immunizálás

Országszerte 372 családorvosi rendelőben immunizálnak az ország 38 megyéjében és a fővárosban – közölte kedden Valeriu Gheorghiţă, a SARS-CoV-2 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnöke.

Gheorghiță: már közel négyszáz háziorvosi rendelőben folyik az immunizálás
2021. május 11., kedd

Járványügyi kockázatot felmérő kísérleti rendezvényeket szerveznek Bukarestben és Kolozsváron

Május 14-e és 16-a között négy kísérleti rendezvényt szervez a kulturális minisztérium. A rendezvények kül-, illetve beltéren zajlanak majd az országos vészhelyzeti bizottság által jóváhagyott körülmények között.

Járványügyi kockázatot felmérő kísérleti rendezvényeket szerveznek Bukarestben és Kolozsváron
2021. május 11., kedd

Kezdődhet a koronavírus-tesztelés a patikákban, Dan Barna szerint a következő lépés a gyógyszertári oltás lesz

Alig jelent meg a Hivatalos Közlönyben, hogy milyen feltételek mellett kezdődhet meg a tesztelés a patikákban, Dan Barna be is jelentette, azt tervezik, hogy rövid időn belül megkezdődik a Covid-19 elleni vakcinák beadása is a gyógyszertárakban.

Kezdődhet a koronavírus-tesztelés a patikákban, Dan Barna szerint a következő lépés a gyógyszertári oltás lesz
2021. május 10., hétfő

Frissítették a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét, Magyarország továbbra is rajta

Aktualizálta hétfő este az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) a járványügyi kockázatot jelentő, sárga zónás országok jegyzékét.

Frissítették a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét, Magyarország továbbra is rajta
2021. május 10., hétfő

B9: Iohannis szerint növelni kellene az amerikai katonai jelenlétet Romániában

Klaus Iohannis szerint Oroszország destabilizálja a Fekete-tenger térségét, ezért a NATO elrettentő képességének megerősítését, az amerikai katonai jelenlét növelését tartja szükségesnek Romániában és a Fekete-tenger térségében.

B9: Iohannis szerint növelni kellene az amerikai katonai jelenlétet Romániában
2021. május 10., hétfő

Engedélyezi a csíksomlyói zarándoklatot és a próbakoncerteket, -meccseket a kormány

Több enyhítést is tartalmaz a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló határozat, melyről hétfői ülésén döntött a kormány. Többek között engedélyezi az egyházi zarándoklatokat, így a csíksomlyói pünkösdi búcsú hagyományos megrendezését is.

Engedélyezi a csíksomlyói zarándoklatot és a próbakoncerteket, -meccseket a kormány
2021. május 10., hétfő

Románia készen áll a 12–15 éves korosztály beoltására, európai jóváhagyásra vár

Amint megkapja az Európai Gyógyszerügynökség jóváhagyását, Románia készen fog állni a 12–15 éves gyerekek beoltására is, szülői engedéllyel – idézi az Agerpres Valeriu Gheorghiţă, a COVID-19 elleni oltáskampányt koordináló országos bizottság elnökének hétfői nyilatkozatát. 

Románia készen áll a 12–15 éves korosztály beoltására, európai jóváhagyásra vár
2021. május 10., hétfő

Visszafordítják a többszáz tonna, Németországból érkező hulladékot a konstancai kikitőből

Tizenöt, hulladékkal teli konténert foglaltak le a konstancai kikötőben. A hulladék Németországból származik – közölte hétfőn a parti őrség.

Visszafordítják a többszáz tonna, Németországból érkező hulladékot a konstancai kikitőből
2021. május 10., hétfő

Gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet

A román parlament gyorsított eljárásban vitatja meg az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet, amelyet április közepén terjesztett be a kormány a parlamentnek – jelentette ki hétfőn Florin Cîțu román miniszterelnök.

Gyorsított eljárásban vitatja meg a parlament az 5G hálózatok kiépítését szabályozó törvénytervezetet

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2021. május 10., hétfő

Több mint 863 millió euróval nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az első negyedévben

Az idei első három hónapban 863,1 millió euróval, 5,327 milliárd euróra nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya a tavalyi év azonos időszakához mérten – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.

Több mint 863 millió euróval nőtt a román külkereskedelmi mérleg hiánya az első negyedévben
2021. május 10., hétfő

Tovább javulnak a járványadatok, alig több mint 600 új fertőzöttet azonosítottak

Csökkent az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában – derül ki a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfőn közölt adataiból.

Tovább javulnak a járványadatok, alig több mint 600 új fertőzöttet azonosítottak
2021. május 10., hétfő

A kormányfő optimista, de a veszélyhelyzet marad

A kormány meghosszabbítja a veszélyhelyzetet – jelentette be hétfőn Florin Cîţu.

A kormányfő optimista, de a veszélyhelyzet marad
2021. május 10., hétfő

Javaslatok lazításra: ne kelljen a maszk, ahol magas az átoltottság; lagzik, keresztelők beoltottakkal, gyógyultakkal, teszttel

Újabb javaslatokat tett a gazdasági minisztérium a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett korlátozások lazítására.

Javaslatok lazításra: ne kelljen a maszk, ahol magas az átoltottság; lagzik, keresztelők beoltottakkal, gyógyultakkal, teszttel
2021. május 10., hétfő

Átlépte a hatmilliót a beadott oltások száma Romániában

Vasárnap meghaladta a hatmilliót a Romániában beadott koronavírus elleni vakcina dózisok száma – jelentette be Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az országos oltáskampányt koordináló bizottság alelnöke.

Átlépte a hatmilliót a beadott oltások száma Romániában
2021. május 10., hétfő

Még nagyjából félmillió romániai diák számára zajlik online térben az oktatás a tanügyminiszter szerint

Hétfőtől 450 ezerrel több diák vesz részt jelenléti oktatásban, mint egy héttel korábban – jelentette be Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Még nagyjából félmillió romániai diák számára zajlik online térben az oktatás a tanügyminiszter szerint
2021. május 09., vasárnap

Százezer fölött tudták tartani a beoltottak napi számát a maratonoknak köszönhetően

Az elmúlt 24 órában 103 937 személyt oltottak be Romániában a koronavírus ellen – derül ki a COVID-19 elleni oltási kampányt koordináló országos bizottság (CNCAV) által vasárnap ismertetett adatokból.

Százezer fölött tudták tartani a beoltottak napi számát a maratonoknak köszönhetően