Egy új út kezdetének tartja Verespatak védettségét az Örökségvédelmi Intézet  

•  Fotó: Kozán István

Fotó: Kozán István

Verespatak bányászati kultúrtájának felvétele az UNESCO világörökségi listára fontos megvalósítás és egy út kezdetét jelenti – véli az Országos Örökségvédelmi Intézet.

Hírösszefoglaló

2021. július 27., 17:182021. július 27., 17:18

2021. július 27., 17:262021. július 27., 17:26

Az intézmény keddi közleményében emlékeztetett arra, hogy a Fehér megyei települést veszélyeztetett világörökségi helyszínként vették nyilvántartásba, így a nemzetközi szervezet elismerte a „sérülékenységét és a sürgős védelmi intézkedések szükségességét”.

Az intézet közleménye szerint ez bátorítja majd a nemzetközi együttműködést Verespatak kulturális örökségének megőrzése érdekében.

Az UNESCO ajánlása szerint egy szakértői küldöttségnek kell majd a helyszíni terepszemle után kidolgoznia azokat az intézkedéseket, amelyekkel a település lekerülhet a veszélyeztetett helyszínek listájáról.

Idézet
„Ez egy megvalósítás, és egyben egy út kezdete is Románia és mindazok számára, akik megértik, hogy a jövő a szolidaritásé és a fenntartható fejlődésé, amelyik nem áldozza fel a történelmet, a hely szellemét és az elkövetkezendő nemzedékek perspektíváit sem”

– olvasható a közleményben. Az UNESCO Világörökség Bizottsága kedden nyilvánította a világörökség részévé az aranybányászatáról híres Verespatakot és környékét a kínai Fucsouban zajló tanácskozásán.

korábban írtuk

Verespatak a világörökség része: a római kori bánya felkerült az UNESCO védett listájára
Verespatak a világörökség része: a római kori bánya felkerült az UNESCO védett listájára

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) világörökségi bizottsága kedden felvette a világörökségi listára a Fehér megyei Verespatakon található római kori bányát, amely a veszélyeztetett helyszínek lajstromába is bekerül.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára