Szeptembertől jöhet a harmadik oltás, ötszörösére nőtt a delta variánssal fertőzöttek száma

•  Fotó: Komka Péter/MTI

Fotó: Komka Péter/MTI

Szeptembertől kezdhetik beadni a koronavírus elleni harmadik oltást azoknak, akik már megkapták az első két adagot – jelentette be kedden Valeriu Gheorghiţă, az oltási kampány koordinátora.

Balogh Levente

2021. július 27., 17:272021. július 27., 17:27

2021. július 27., 19:542021. július 27., 19:54

Az egészségügyi hatóságok azért döntöttek úgy, hogy várhatóan egy harmadik dózisra is szükség lesz a teljes védettséghez, mert őszre várható a járvány negyedik, sokkal fertőzőbb, indiai eredetű delta variánsa okozta hulláma.

A koordinátor szerint a sorrend ugyanaz lesz, mint az oltási kampány decemberi nyitányakor: az egészségügyi személyzet, a 65 év felettiek és a nyilvántartott krónikus betegek kaphatják meg először a harmadik dózist.

Gheorghiţă leszögezte: nagyon valószínű, hogy szeptemberben meghozzák az erre vonatkozó döntést.

A koordinátor azt is közölte: miután az Európai Gyógyszerügynökség július 23-án a Moderna vakcinájának alkalmazását is jóváhagyta a 12–17 éves korosztály esetében, augusztus 2-ától Romániában is elkezdik oltani ezt a korosztályt ezzel az oltóanyaggal is. Hozzátette, a napokban módosítják az internetes portált, hogy immár erre a vakcinára is regisztrálhassanak a 18 év alattiak.

A Pfizerhez hasonlóan mRNS alapú vakcina esetében a két adag beadása között négy hétnek kell eltelnie. A 18 év alattiak esetében ugyanakkor szülői beleegyezés is szükséges a vakcina felvételéhez. Mint ismert, eddig a Pfizer vakcináját hagyták jóvá a 18 év alatti korosztály számára.

A katonaorvos azt is közölte, az utóbbi nyolc hétben megötszöröződött a delta variáns okozta fertőzések száma. Hozzátette: csak kevés beoltott személy fertőződik meg. Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) közlése szerint eddig 127 esetben mutatták ki a delta variánst, vagyis még nincs szó közösségi terjedésről. Ezen variáns eddig öt ember halálát okozta az országban – mindannyian oltatlanok voltak. 

Az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka megkapta legalább az első oltását – Megvalósult az Európai Unió azon célkitűzése, hogy az európai felnőtt lakosság 70 százaléka július végéig megkapja a koronavírus elleni védőoltás legalább első adagját – jelentette be az Európai Bizottság elnöke videóüzenetben kedden. „Ma elértük ezt a célt” – mondta Ursula von der Leyen, hozzátéve, hogy teljes védettséggel az európai felnőttek 57 százaléka rendelkezik. Ezek az adatok Európát a világelsők közé sorolják, emelte ki. Hangsúlyozta, hogy az uniós vállalás teljesítését szolgáló oltási kampány sikeres volt, azonban az erőfeszítések nem enyhülhetnek, különösen a koronavírus újabb variánsainak megjelenése miatt.

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak