Közzétették az országos képességfelmérő vizsga eredményeit az evaluare.edu.ro oldalon.
A Környezetvédelmi Őrség volt vezetője, Octavian Berceanu is indul a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöki tisztségéért.
Valamennyi romániai megyeszékhely problémákkal szembesül a hulladék kezelését illetően, egyikük sem közelítette meg egy felmérésben a maximális pontszámot – közölte szerdán az Agerpres hírügynökség.
A képviselőház szerdán döntő házként elfogadott egy törvényjavaslatot, amely lehetőséget nyújt a helyi közigazgatási hatóságoknak, hogy szociális vagy szükséglakást utaljanak ki a családon belüli erőszak áldozatainak.
A jelentkezők 97,3 százaléka vett részt az érettségi szerdán megtartott harmadik írásbeli vizsgáján – közölte az oktatási minisztérium.
Másodjára is elfogadta a román parlament az RMDSZ azon törvényjavaslatát, miszerint a jövőben a települések határán kívül is ki lehet majd lőni a veszélyes medvéket.
Június 30-áig lehet még felhasználni foglalásra a korábbi években kiadott üdülési csekkeket – figyelmeztet szerdai közleményében a Turisztikai Ügynökségek Országos Szövetsége (ANAT).
Facebook-bejegyzésben hívja fel a figyelmet az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) elnöke azokra a szabályokra, amelyek betartására kánikula idején még nagyobb figyelmet kell fordítani.
A választott tantárgy írásbeli vizsgájával folytatódik szerdán a nyári érettségi.
Több mint két évet kellett várni arra, hogy a romániai társadalom és gazdaság ugyanolyan intenzitással „pezsegjen”, mint a világjárvány előtt.
Döntő házként fogadta el kedden a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely szerint nyolcadik osztálytól szülői hozzájárulással rendszeresen tartani kell az iskolában egészségügyi nevelésről szóló órákat.
A kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló törvénytervezetet utasított el kedden a képviselőház döntő házként.
Raed Arafat szerint érthetetlen, miért teszi lehetővé a törvény a várandós nők számára, hogy ne viseljenek biztonsági övet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy véli, sürgősen meg kellene vitatni a kormánykoalícióban, hogy maximálják az üzemanyagok árát, vagy korlátozzák az árrést a teljes kereskedelmi láncon (a gyártótól a töltőállomásig).
Az elmúlt nap 96 895 személy lépett be Romániába, közülük 10 732-en ukrán állampolgárok voltak. Ez 16,2%-kal több az előző napon jegyzettnél – tájékoztatott kedden a határrendészet.
Elsőfokú (sárga jelzésű) viharriasztást adott ki kedden az Országos Meteorolóiai Szolgálat (ANM) az ország túlnyomó részére.
Egy anyamedve sétálgatott bocsaival kedden reggel a közkedvelt Prahova megyei üdülőtelep, Sinaia főutcáján, a nagyvadakat a csendőröknek kellett kizavarni a településről.
A képviselőház hétfő ülésén megvitatta a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter ellen benyújtott egyszerű indítványt, melynek a Miniszter. Katasztrófa. Jövő nélküli oktatás címet adták.