Gondozási és apasági szabadságot, a köztisztviselőknek távmunkát biztosít egy kedden megszavazott törvénytervezet

Képünk illusztráció •  Fotó: Cdep.ro

Képünk illusztráció

Fotó: Cdep.ro

Bővíti az alkalmazottakat megillető jogok körét egy törvénytervezet, amelyet kedden fogadott el döntő házként a képviselőház. Az új jogszabály szerint az alkalmazottaknak lehetőségük lesz szabadságot kivenni, ha súlyos betegségben szenvedő hozzátartozójukat kell gondozniuk. Ugyanakkor azt is megszavazták, hogy a köztisztviselők is dolgozhatnak távmunkában.

Hírösszefoglaló

2022. szeptember 20., 17:472022. szeptember 20., 17:47

A tervezetet 253 képviselő támogatta, egy törvényhozó ellene szavazott, 23-an tartózkodtak.

A több európai ajánlást hazai jogrendbe ültető tervezet a 2003/53-as törvényt, illetve a 2019/57-es sürgősségi kormányrendeletet módosítja és egészíti ki.

A kedden megszavazott jogszabály értelmében a munkavállalónak joga van arra, hogy kérje áthelyezését egy kedvezőbb munkakörülményeket kínáló megüresedett állásra, feltéve, hogy letöltötte a próbaidejét, és legalább hat hónapig ugyanazon munkáltatónál dolgozott. A munkáltató köteles a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül írásban válaszolni, a döntés megindoklásával.

Egy másik módosítás értelmében az alkalmazott írásbeli kérésére a munkáltató köteles egy naptári évben öt munkanap gondozási szabadságot kiadni az alkalmazott súlyos egészségi állapotban lévő hozzátartozója vagy vele közös háztartásban élő személy gondozása vagy támogatása céljából.

A gondozási szabadság időtartama további jogszabályokkal vagy a kollektív munkaszerződéssel meghosszabbítható. A gondozási szabadság nem számítható be a pihenőszabadságba, viszont beleszámolják a szakmai és szolgálati viszony idejébe. A gondozási szabadságon lévő munkavállalók erre az időszakra a szociális egészségbiztosítási rendszerben járulékfizetés nélkül biztosítottak – döntöttek a képviselők.

Azok a munkáltatók, akik megtagadják ezt a jogot a gondozási szabadságra jogosult munkavállalótól, 4000 és 8000 lej közötti bírsággal büntethetők.

További módosítás, hogy az alkalmazott legtöbb tíz napot hiányozhat a munkahelyéről valamely előre nem látott sürgősségi helyzet, betegség, baleset esetén, amelyek elengedhetetlenné teszik jelenlétét. Az alkalmazottnak utólag be kell pótolnia a hiányzást, ennek módjáról közösen egyeznek meg a munkaadóval.

Az alkalmazott írásbeli kérésére a munkáltató köteles apasági szabadságra engedni az alkalmazottat; ez nem tehető függővé sem a szakmai, sem a munkahelyi szolgálat idejétől. A jog megtagadása ebben az esetben is 4000 és 8000 lej közötti összeggel büntethető.

Tilos elbocsátani a munkavállalót amiatt, hogy él bizonyos jogaival, ideértve a munkahelyről való tájékoztatáshoz való jogot, a különböző helyeken való munkavégzés lehetőségével, a beosztással, munkaköri leírással, munkavégzés és pihenőszabadság időtartamával, az alapbérrel, munkafeltételekkel, próbaidővel, esélyegyenlőséggel, munkahelyi méltósággal és biztonsággal, a szakképzéshez való hozzáféréssel, a kollektív elbocsátás esetén nyújtott védelemmel kapcsolatos jogokat, illetve valamely szakszervezethez való csatlakozás vagy szakszervezet alapításának jogát.

Nem bocsátható el az alkalmazott az apasági szabadság vagy a gondozási szabadság ideje alatt, és abban az időszakban sem, amikor váratlan, sürgősségi helyzet, családon belül bekövetkezett betegség vagy baleset miatt hiányzik a munkahelyéről.

Az alkalmazottak kérésére a munkáltató – meghatározott időszakra – egyéni programot szabhat meg minden alkalmazottjának, beleértve azt is, aki gondozási szabadságon van.

A munkáltató köteles az alkalmazott első munkanapján tudomására hozni a belső szabályzatot, és ennek teljesítését bizonyítania is kell – áll még a törvénytervezetben.

A képviselők a közigazgatási törvénykönyvön is módosítottak. Az egyik ilyen módosítás értelmében a köztisztviselők is dolgozhatnak havonta legtöbb öt napot távmunkában, amennyiben 11 évesnél kisebb gyerekük van, valamely hozzátartozójukat gondozzák, egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, hogy bemenjenek munkahelyükre, vagy olyan feladatot látnak el, amelyet az intézmény vezetőjének megítélése szerint távmunkában is lehet végezni.

A közintézmények vezetői ezen kívül írásban rendelkezhetnek a rugalmas munkaidő további formáiról.

A képviselőház döntő fórumként szavazta meg a tervezetet – írja az Agerpres.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak

Bírálta Sorin Gridneanu, a kormánykoalíció legnagyobb pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke a kormány által felelősségvállalással beterjesztett gazdasági megszorító intézkedések egyes elemeit.

Grindeanu a megszorító intézkedéseket bírálja, bár a PSD is tagja a koalíciónak
2025. július 08., kedd

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet

Kedden is kitart a kánikula szinte az egész országban – figyelmeztetnek a meteorológusok.

Kedden még velünk marad a hőség, 41 fok is lehet
2025. július 08., kedd

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével

A romániai polgárok szűk többsége egyelőre elégedett Nicușor Dan nemrég hivatalba lépett államfő tevékenységével – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a többség egyelőre elégedett Nicușor Dan tevékenységével
2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”