A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviselője, Stelian Ion több törvénymódosító indítványt nyújtott be annak megakadályozására, hogy a vádlottak elhagyják az országot és ezzel kivonják magukat a büntetés végrehajtása alól.
Romániában 21 276 olyan gyermek van, akinek mindkét szülője külföldön dolgozik, és a szülők 79 százalékának nincs lehetősége arra, hogy magával vigye gyermekét – hívja fel a figyelmet a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete.
Alkotmánybíróságon támadja meg a Büntető törvénykönyv (Btk. és a büntető perrendtartás múlt héten a parlament által elfogadott módosításait – jelentette be az intézmény.
Őrizetbe vették a buzăui CFR-kórház egyik fül-orr-gégész szakorvosát, miután tetten érték 1500 lej kenőpénz elfogadása közben – nyilatkozták az Agerpres hírügynökségnek rendőrségi források.
Előfordulhat, hogy előbb-utóbb búcsút mondhatunk annak a gyakorlatnak, miszerint Erdélyben két húsvétot is megünnepelnek: a nyugati kereszténység és az ortodoxia ünnepét is.
Ligia Deca tanügyminiszter azt mondta kedden, „nem tartja rossz ötletnek”, hogy a bántalmazó tanulókat 3-5 napra kizárják a tanórákról, ahogy azt a tanügyi szakszervezetek javasolták, de csak akkor, ha emellett tanácsadásban részesül a diák.
Több szankciót javasol a fegyelmi vétséget elkövető diákok ellen a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség elnöke, Marius Nistor az elmúlt héten az iskolákban történt súlyos incidensek nyomán.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a korábbi 3,1 százalékról 2,4 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését a kedden közzétett Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook) elnevezésű jelentésében.
Felszólította a bukaresti külügyminisztériumot a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy kezdje meg a tárgyalásokat „a lengyel minta” romániai alkalmazásáról az Európai Unióba irányuló ukrán gabonaexport kapcsán.
Ötödik generációs, korszerű F-35-ös vadászgépeket vásárol Románia az Egyesült Államoktól – erről döntött keddi ülésén az ország Legfelsőbb Védelmi Tanácsa (CSAT).
Megúszhatja Elena Udrea volt idegenforgalmi miniszter a büntetőjogi felelősségre vonást a Hidroelectrica-ügyben, amelyben azzal vádolták, hogy közel ötmillió dollárnak megfelelő összegű kenőpénzt fogadott el.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) közötti miniszterelnök-csere az eredeti megállapodás szerint zajlik majd, emellett előfordulhat, hogy egyes minisztereknek is búcsúzniuk kell tisztségüktől – jelentette be Nicolae Ciucă.
Nicolae Ciucă miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke azt nyilatkozta hétfőn, felkérte alakulatának szakértőit, találjanak egy törvényes és alkotmányos megoldást a jövőre esedékes választások összevonására.
A Romániai Közúti Fuvarozók Országos Szövetségének (UNTRR) becslése szerint eddig 2,41 milliárd eurós veszteséget okozott az ágazatnak, hogy Románia a schengeni térségen kívül maradt.
Februárban is negatív volt a természetes szaporulat Romániában, 8872 fővel csökkent a lakosság, a halálozások száma 1,8-szorosa volt az élve születések számának – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Majdnem 250 büntetőügyet kellene lezárni abban az esetben, ha a hivatali visszaélést oly módon határoznák meg, hogy az csak 250 000 lejnyi okozott jár fölött minősül bűncselekménynek – állítja a korrupcióellenes ügyészség.
A húsvétot és a virágvasárnapot ünneplőknek is üzent a miniszterelnök egy szombati Facebook-bejegyzésben.
Az új tanügyi törvényeknek a tanári tekintély visszaállítására irányuló előírásokat is tartalmazniuk kell, a tervezetek parlamenti vitáján a Szociáldemokrata Párt (PSD) ragaszkodni fog ehhez – jelentette ki szombaton az alakulat elnöke.