A Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) nincs esélye a hatalomra kerülésre – véli Mihai Tudose szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő, volt miniszterelnök.
A sokéves átlagnál magasabb hőmérsékleti értékekre lehet számítani a következő négy hétben az egész ország területén – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) október 30. és november 27. közötti előrejelzéséből.
Az elmúlt 24 órában a rendőrség 833 jogosítványt vont be, 108-at alkohol, 22-t kábítószer befolyása alatt történő vezetés és 400-at gyorshajtás miatt, emellett bevontak 319 forgalmi engedélyt is – tájékoztatott vasárnap a belügyminisztérium.
Több mint húsz eb tetemére bukkantak egy Gorj megyei erdőben a rendőrök, akik azt feltételezik, hogy az állatokat szándékosan, illegálisan ölhették meg.
Az egészségügyi minisztérium szerint az agyi érrendszeri betegségek az elhalálozás és a rokkantság egyik fő okát jelentik Romániában, évente több mint 60 000 romániai szenved el stroke-ot.
Lezárult a 2023-2024-es tanév első tanítási modulja, hétfőtől egyhetes szünidő kezdődik az óvodások, iskolások és pedagógusok számára, a vakáció ideje alatt jó lesz az idő.
Az új nyugdíjtörvény 2024. január elsején hatályba lép, és ugyanakkor minden nyugdíj 13,8 százalékkal emelkedik – jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu.
A Temes megyei határrendészek pénteken és szombaton 30 nepáli és afganisztáni állampolgárt tartóztattak fel a román-szerb határon, akik megpróbáltak törvénytelen módon átjutni a szomszédos országba.
A bukaresti 5. kerületi bíróság egy bírája pénteken elutasította az ügyészek kérését a crevediai LPG-állomás tulajdonosai előzetes letartóztatásának 30 napos meghosszabbításáról, és Ionuţ Doldurea és Cosmin Stângă házi őrizetbe helyezéséről döntött.
Összesen 1,756 millió lej gyorssegélyt utal ki a román kormány 427 olyan családnak vagy egyedülálló személynek, akik természeti csapások, tűzvészek vagy súlyos egészségi problémák miatt veszélyeztetettek.
Kilencven nappal meghosszabbította az alapélelmiszerek árrésének korlátozását pénteki ülésén a bukaresti kormány, és bővítette a korlátozott árú termékek listáját – tájékoztatott a mezőgazdasági minisztérium.
A romániai lakhellyel rendelkező személyek száma 21,873 millió fő volt 2023. július 1-jén, 0,3%-kal kevesebb, mint 2022. július 1-jén – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Beruházási és Európai Projektek Minisztériumának egyik osztályvezetőjére csapott le pénteken az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA).
Milyen előnyökkel jár, ha helyi termékeket fogyasztunk? Egyáltalán milyen árucikkek találhatóak meg a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt kínálatában? És milyen terheket vesz le úgy a termelő, mint a fogyasztó válláról a REL, azaz a rövid ellátási lánc?
Új hírszerző szolgálat jöhet létre Romániában: a védelmi minisztérium kidolgozott és közzétett egy törvénytervezetet, amelynek célja, hogy a Katonai Hírszerzési Főigazgatóságot jogi személyiséggel rendelkező titkosszolgálattá alakítsa át.
A legfőbb ügyészség elrendelte csütörtökön a crevediai LPG-állomás tulajdonosainak ügyében folytatott nyomozás kiterjesztését.
Az Ukrajnának nyújtott támogatás és az országra irányuló figyelem szükségességét fogja hangsúlyozni Klaus Iohannis államfő az uniós állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli ülésén.
Kihirdette csütörtökön Klaus Iohannis államfő a Románia hosszú távú pénzügyi fenntarthatóságát szolgáló intézkedésekről szóló törvényt – közölte a bukaresti elnöki hivatal.