Hetvenhat pontosra bővített követeléslistát terjesztettek a kormány elé a hetedik napja forgalomlassítással tüntető gazdák és fuvarozók kedden, és bejelentették, hogy tovább folytatják az ország számos térségére kiterjedő demonstrációsorozatukat.
Tavaly novemberben is negatív volt a természetes szaporulat Romániában: 7870 fővel csökkent a népességszám, és a halálozások száma az 1,7-szerese volt az élveszületésekének – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) kedden közzétett adataiból.
A Romalimenta Élelmiszeripari Szakszervezeti Szövetség „kategorikusan” ellenzi az alapélelmiszerek árréskorlátozásának meghosszabbítását. Az intézkedés szerintük nemcsak az élelmiszeriparra, hanem a fogyasztókra is katasztrofális hatással lenne.
Megegyezett a román szállításügyi miniszter a hetedik napja utcára vonult fuvarozók egyesületeinek képviselőivel a keddi tárgyalások során.
Nem engedélyezi Nicuşor Dan bukaresti főpolgármester a közúti fuvarozóknak és a mezőgazdasági termelőknek a fővárosba tervezett tüntetését.
Tiltakozó akciót szervezett kedden Siret központjában mintegy 150 ukrán és török sofőr, akiknek a teherautói a gazdák tiltakozása miatt elakadtak a város bejáratánál – nyilatkozta az Agerpresnek a Suceava megyei csendőrfelügyelőség parancsnoka.
Az oktatási minisztérium elkülönítette a szükséges összegeket az iskolaépületen kívüli mellékhelyiségek problémájának megoldására – jelentette ki a Ligia Deca tárcavezető.
A gazdák és a közúti fuvarozók addig folytatják a tiltakozásukat, amíg nem látják körvonalazódni a lehető legtöbb problémájukra működőképes megoldást kínáló első jogszabályt – jelentette ki kedden Ionuţ Cercel mezőgazdasági termelő.
Bírálta kedden a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, hogy Románia és Ukrajna – sajtóhírek szerint – tárgyalásokba kezdett Davosban egy kétoldalú biztonsági megállapodásról.
Kisklott egy tehervonat kedd hajnalban Románia déli részén, és eltorlaszolta a Bukarestet Temesvárral összekötő 100-as jelzésű fővonalat.
Elutasította kedden a Dâmboviţa megyei törvényszék a 24 éves börtönbüntetését töltő Omar Hayssam szabadlábra helyezési kérelmét.
Büntetőeljárást indított a rendőrség Florin Salam maneleénekes ellen, aki a gyanú szerint megvert egy prostituáltat újévkor a bukaresti Grand Hotel egyik szobájában – értesült az Agerpres ügyészségi forrásokból.
Tavaly több mint 300 személy kísérelt meg illegálisan bejutni Romániába a déli országhatáron; a legtöbben a giurgiui átkelőnél próbálkoztak.
Hiába nyilatkoztak derűlátóan a bukaresti kormány tagjai a tüntető gazdák és fuvarozók képviselőivel folytatott hétfői egyeztetéseket követően, a forgalomlassító megmozdulások kedden is országszerte folytatódtak.
Marcel Ciolacu hétfő este kijelentette, hogy a román hatóságok elkezdtek kidolgozni egy tervet a pszichoaktív anyagok kereskedelmének felszámolására, és meggyőződése, hogy a következő hónapokban „rekordmennyiségű” kábítószert fognak lefoglalni Romániában.
Jelenleg nehéz lenne választási szövetséget létrehozni a bukaresti kormánykoalíciót alkotó PSD és a PNL között, mint ahogy közös listákat állítani is, de a választások után ismét létrejöhet a PSD–PNL-koalíció – jelentette ki Marcel Ciolacu.
Rendelőik bezárásával vagy konzultációs díjak bevezetésével fenyegetőznek a háziorvosok, miután az egészségbiztosító megnyirbálni készül a jövedelmüket. Az egészségügyi miniszter a pénztárra hárítja a felelősséget.
Az elmúlt évtized legalacsonyabb diáklétszámát regisztrálták Romániában a 2022-2023-as tanévben, amikor a 2014-2015-ös referenciaévhez képest a teljes diáklétszám közel 9 százalékkal csökkent.