Vihar utáni csend

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

„Nem találtunk alapos okot arra, hogy kilépjünk a kormányból. Talán azért, mert olyan minisztereink vannak, akik jól végzik dolgukat?” – tette fel a kérdést az újságíróknak nyilatkozva Emil Boc, a Demokrata Párt (PD) elnöke az alakulat vezetőtanácsának tegnapi ülése után. A demokraták vezetői nem támogatták a kormányból való kilépést: az erről szóló szavazáson mindössze öten – közöttük Elena Udrea, a levélbotrány kiváltója – tartózkodtak.

2007. január 23., 00:002007. január 23., 00:00

A demokraták arról is döntöttek, hogy továbbra is együttműködnek a liberálisokkal, és nem rúgják fel a D. A. Szövetséget. „A D. A. Szövetséget azért hoztuk létre, hogy kormányozzon” – jegyezte meg Boc. Ennek ellenére a demokrata elöljárók azzal vádolták a liberálisokat, hogy feszültséget szítanak a szövetségben. „A liberálisok demokraták elleni támadásai már hosszú ideje tartanak, egyszer pedig a mi türelmünk is elfogy” – figyelmeztetett Boc. Majd hozzátette: a PD-nek újra kell tárgyalnia a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) való együttműködését. A PD részéről az sem váltott ki különösebb reakciót, hogy a miniszterelnök az alakulat konzultációja nélkül menesztette Sebastian Bodut, az adóhivatal demokrata elnökét. Vasile Blaga belügyminiszter, a PD ügyvezető titkára anynyit jegyzett meg, hogy ha Bodu az ő tevékenységét bírálta volna úgy, mint a pénzügyminiszterét, valószínűleg megverte volna.
A demokraták tegnapi döntése véget vethet a politikai válságnak, amelyet Traian Bãsescu robbantott ki azzal, hogy nyilvánosságra hozta Cãlin Popescu-Tãriceanu hozzá intézett levelét, amelyben szerinte arra kéri, hogy járjon közbe az ügyészségen a Dinu Patriciu ellen folyó bűnügyi vizsgálat ügyében. Bár többen arra számítottak, hogy a demokraták kilépnek a kormányból, az államfő és a miniszterelnök közötti példátlanul heves szócsata után úgy tűnik, a kabinet változatlan felállásban folytathatja munkáját, sőt a D. A. Szövetség működése sem került veszélybe. A levélről beszélve Boc elmondta: a kormányfő hibázott, és a tettéért vállalnia kell a felelősséget.
A demokratákhoz hasonló álláspontra helyezkedtek különben a liberálisok is. A PNL politikai tanácsának ülésén a liberális vezetők úgy döntöttek, továbbra is együttműködnek a demokratákkal. Ezzel összhangban azt ajánlották, hogy mind az európai parlamenti választásokon, mind pedig a 2008-ban esedékes parlamenti választásokon közös listákon induljon a két párt. Ugyanakkor felkérték Traian Bãsescu államfőt, hogy pártatlanul viszonyuljon a különböző politikai alakulatokhoz. A liberálisok arra szólították fel az államelnököt, hogy közvetítsen a politikai pártok között. Varujan Vosganian, az alakulat szóvivője szerint ugyanis Bãsescu a felelős a kirobbant politikai krízisért, mivel rendkívül súlyos vádakkal illette a kormányfőt. Úgy tűnik tehát, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) az államfő menesztésére irányuló törekvését a liberálisok nem támogatják, így tovább csökken annak esélye, hogy a kezdeményezés sikerrel járjon. A PSD törekvését egyébként az RMDSZ sem támogatja. Markó Béla RMDSZ-elnök szerint ugyanis hasonló eljárások növelnék a politikai instabilitást.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak

George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.

Simion megköszönte Amerikának, hogy nem ad vízummentességet a román állampolgároknak
2025. május 10., szombat

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik

Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Tánczos Barna: Romániában a helyzet stabilizálódik és fejlődik, vagy azonnal romlik
2025. május 10., szombat

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat

A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.

A hétvége folyamán fagyokra is lehet számítani, a hegyekben havazhat
2025. május 10., szombat

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba

Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.

Súlyos baleset történt Brassó megyében, tíz gyerek került kórházba
2025. május 10., szombat

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen

Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.

Több tízezren vettek részt a bukaresti kormánypalota előtti Európa-barát tüntetésen
2025. május 10., szombat

Simion magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak

Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.

Simion  magyar zászlós üzenetben mondott köszönetet Orbánnak
2025. május 09., péntek

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben

Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.

Európa-párti tüntetést szerveztek Bukarestben
2025. május 09., péntek

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is

A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.

Jelentős lehűléssel érkezik a hétvége, a hegyekben akár havazhat is
2025. május 09., péntek

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét

Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.

Egyelőre úgy tűnik, lesz második forduló, hitelesítette az alkotmánybíróság az elnökválasztás első fordulójának eredményét
2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét