Képünk illusztráció
Fotó: Boda L. Gergely
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a fejlesztési, közigazgatási és közmunkálatokért felelős minisztérium ellenőrző testületének egyik tanácsosát, Viorel Dinut – közölte szerdán a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
2021. október 27., 16:342021. október 27., 16:34
A minisztériumi tanácsost 24 órára őrizetbe vették. A korrupcióellenes ügyészek szerint Viorel Dinu 2020-ban egy közvetítőn keresztül 80 ezer euró értékű luxusautót kért és kapott egy cég igazgatójától – idézi az Agerpres a DNA tájékoztatását.
A szabálysértések többek közt azt vonták volna maguk után, hogy felbontják az érintett cég két polgármesteri hivatallal megkötött szerződéseit, amelyek a helyi fejlesztések országos programja (PNDL) révén finanszírozott munkálatok kivitelezésére vonatkoztak.
Példátlanul szoros versenyre lehet számítani a romániai elnökválasztáson az Inscop közvélemény-kutató szerint, amely a legutóbbi mérés alapján azt valószínűsíti, hogy 20-25 százalékos támogatottságú jelöltek kerülnek be második fordulóba.
Marcel Ciolacu kormányfő kijelentette, semmiféle oka nincs meneszteni tisztségéből a szállításügyi minisztert, leszögezve, hogy Sorin Grindeanu három év alatt „több infrastrukturális beruházást valósított meg, mint az összes elődje együttvéve”.
Jóváhagyta a bukaresti oktatási minisztérium társadalmi párbeszéd bizottsága csütörtöki ülésén a következő tanév országos vizsgáinak időpontjait – számolt be közösségi oldalán Ligia Deca tárcavezető.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke, Nicolae Ciucă csütörtökön bejelentette, hogy az alakulat országos politikai bürója őt választotta államfőjelöltnek, és ezt a döntést az országos tanács is jóvá fogja hagyni.
Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön bejelentette, hogy csak a portfoliók elosztásáról szóló tárgyalások lezárása után nevesít jelöltet a Romániának járó uniós biztosi posztra.
Ligia Deca tanügyminiszter szerda este bejelentette, hogy vizsgamentes napokat iktatnak be a jövő évi országos vizsgákon a vizsganapok közé.
A szociáldemokratáknak el kell dönteniük, hogy a következő három hónapban hatékony kormányzást vagy ,,politikai háborút" akarnak-e – jelentette ki szerdán a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szóvivője.
Mihai Constantin kormányszóvivő szerdán közölte, hogy az idei államfőválasztás előkészítéséhez, megszervezéséhez és lebonyolításához szükséges teljes összeget 1,39 milliárd lejre becsülik.
Tíz év múlva kezdődhet meg a román légierő F-16-os vadászgépeinek fokozatos lecserélése az ötödik generációs F-35-ösökre – derül ki a bukaresti védelmi tárca által kidolgozott törvénytervezetből.
Több jogszabálytervezetet is kidolgozott az idei súlyos aszály által sújtott gazdákat támogató intézkedésekről a mezőgazdasági minisztérium – jelentette ki a román agrárminiszter a szerdai kormányülésen.
szóljon hozzá!