Vesszőfutás várhat Johannisra – Nem hatja meg a magyarokat a kisebbik rossz érve

•  Fotó: Presidency.ro

Fotó: Presidency.ro

Könnyen Klaus Johannis ellen fordulhat az a biztonsági játék, amelyre a hivatalban lévő államfő a választás vasárnapi döntő menetét megelőző kampányát építette – véli Pászkán Zsolt. A budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője lapunknak arról is beszélt, hogy az erdélyi magyarok számára ezúttal még a kisebbik rossz érve sem működik, mert „két politikai nulla” közül nem lehet kisebbet vagy nagyobbat választani.

Pataky István

2019. november 22., 18:442019. november 22., 18:44

2019. november 23., 09:052019. november 23., 09:05

Klaus Johannisnak vagy Viorica Dăncilának kedvezett inkább az államfőválasztás első fordulóját követő kampány? – kérdeztük Pászkán Zsolttól. Az elemző szerint megbízható felmérések hiányában csak sejteni lehet a hatást, a sejtés pedig nem mindig tükrözi a valóságot. „A kéthetes időszak vége felé az viszont látható, hogy

Idézet
tizenöt százalékos előnye birtokában Klaus Johannis biztonsági játékot választott.

Nem mozdult ki a komfortzónájából, kerülte a közvetlen összecsapást ellenfelével, az eredmény tartására törekedett. Ennek legfőbb bizonyítéka a november 19-i úgynevezett vita, amely valójában egy, a Johannis kampánycsapata által gondosan kiválogatott újságírókból és egyetemi hallgatókból álló nézőközönség előtti pankráció, azaz műbirkózás volt” – mondta a szakértő.

korábban írtuk

Sem Johannis, sem Dăncilă nem akart szerénytelennek tűnni az államfőjelöltek párhuzamos „vitáján”
Sem Johannis, sem Dăncilă nem akart szerénytelennek tűnni az államfőjelöltek párhuzamos „vitáján”

Közvetlen vita helyett párhuzamos rendezvényeken válaszoltak újságírók kérdéseire, és egymást támadva próbálták a választókat a maguk oldalára állítani kedden este az elnökválasztás második fordulójába jutott Klaus Johannis jobboldali államfő és Viorica Dăncilă szociáldemokrata exkormányfő.

Úgy vélte, az előadás külsőségei, formai elemei egyértelműen Johannisnak biztosítottak „biztonságos teret”, divatos kifejezéssel „safe space-t”. Megjegyezte ugyanakkor, hogy ez a módszer könnyen ellene fordulhat, hiszen az a néhány betanult frázis, amellyel a PNL-n kívüli tábort szeretné a második fordulóban maga mellé állítani, kevésnek bizonyulhat a tartalom teljes hiányának helyettesítéséhez és a fanatikusan elkötelezett híveken kívüliek mozgósításához.

Öt év elképzelések nélkül

Pászkán Zsolt kihangsúlyozta, hogy

Johannis november 19-i előadása nemcsak stábja gyenge felkészültsége miatt volt tartalmatlan, hanem azért is, mert az államfő öt éves tevékenysége is üres és elképzelések nélküli volt.

Szerinte éppen ez az első mandátum fosztja meg a jelölt Johannist attól az előnytől, amivel 2014-ben rendelkezett a két forduló között, amikor az ismeretlenségből előlépett jelöltként alkalmasnak bizonyult arra, hogy sokan olyan vágyott tulajdonságokkal, képességekkel ruházzák fel, melyeknek később nem tudott, vagy akart megfelelni.

Ami Viorica Dăncilát illeti, a nagybányai származású elemző szerint a volt miniszterelnök november 19-i maratoni sajtótájékoztatóján önmagához képest elfogadhatóan teljesített. Az a tény, hogy szinte „védőháló” nélkül kiállt a vele szemben a legkevésbé sem engedékeny újságírók elé, és a vártnál sokkal tűrhetőbben állta a sarat, könnyen előnyére válhat – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: Dăncilă már a második fordulóba kerülésével meglepte a közvéleményt, s a PSD szavazóinak jelentős részét is.

Idézet
Elképzelhető, hogy a harcias és Johannist üldöző, őt vitára provokáló Dăncilă nemcsak azokat győzheti meg, akik az első fordulóban más jelöltekre – elsősorban Mircea Diaconura – szavaztak, hanem azokat is, akik távol maradtak a voksolástól.

Ebben az esetben nem fog számítani, hogy Dăncilă kampánya ugyanolyan tartalmatlan volt, mint az ellenlábasáé. Márpedig a fentiek alapján megtörténhet, hogy bármennyire is esélyes Klaus Johannis, bekövetkezhet egy választói részvételi hajlandóságon belüli változás, ami felboríthatja az eddigi elvárásokat” – mondta Pászkán Zsolt.

•  Fotó: Facebook/Viorica Vasilica Dăncilă Galéria

Fotó: Facebook/Viorica Vasilica Dăncilă

Az elemző megemlítette: Rareş Bogdan, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) újdonsült „megmondóembere” több mint hétmilliós nézettséget jósolt Johannis „előadásának”, de a valóságban ez alig haladta meg a kétmilliót. Ebből kiindulva a szakértő szerint az is megtörténhet, hogy a PNL-s vezetők azon várakozása is vágy marad, miszerint Johannis hatvan-hetven százalékos győzelmet arat a PSD-s jelölt felett. „Márpedig egy szoros győzelem viszonylag alacsony részvételi arány mellett vesszőfutássá változtathatja Klaus Johannis második mandátumát, akárcsak a PNL-s kormányzást és a jövő évi választásokat” – tette hozzá Pászkán.

korábban írtuk

Államfőválasztás: közel százezren járultak az urnákhoz külföldön a szavazás első napján
Államfőválasztás: közel százezren járultak az urnákhoz külföldön a szavazás első napján

Mintegy 92 ezer külföldön élő román állampolgár adta le voksát pénteken 22 óráig az államfőválasztás második fordulójában az ország határain kívül kialakított szavazókörzetekben.

Nagyvárosi magyar felsorakozás?

Kérdésünkre, hogy miként fognak viszonyulni a magyarok a döntő menethez, a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője arra emlékeztetett, hogy

az előző elnökválasztásokon a magyar szavazók már bebizonyították: képesek az érdekeikkel ellentétesen is viselkedni.

Lásd Traian Băsescu támogatása vagy éppenséggel a Johannisnak megelőlegezett bizalom, hiszen Nagyszeben egykori polgármesteréről lehetett tudni, hogyan viszonyul a magyarokhoz. „Nem zárható ki, különösen a nagyvárosi magyar fiatalok, értelmiségiek részéről, hogy ezúttal is szépen felsorakoznak majd egy olyan jelölt mellett – mindkettő ide sorolható –, aki már bizonyította, fikarcnyit sem érdekli őt a magyarság, mint közösség. Ezúttal még a kisebbik rossz érv sem működik, mert két politikai nulla közül nem lehet kisebbet vagy nagyobbat választani” – vélte az elemző.

És hogy mit hozhat Romániának Johannis újrázása, illetve Dăncilă elnöksége? A szakértő szerint az exkormányfő esetleges győzelme növelheti a kormányra került liberálisok reményét arra, hogy megnyerik vagy az átlagosnál jobb eredményeket érnek el a 2020-as helyhatósági és parlamenti választáson, mivel ezáltal megmarad a „vörös pestissel” való kampányolás lehetősége, s egyéb olyan kormányzás-pótlékok alkalmazása, amivel a PNL, a Ludovic Orban vezette kormány „átvészelheti” a következő évet.

Pászkán Zsolt úgy látja, Johannis második mandátuma könnyen rémálommá válhat, nemcsak a magyar közösség, de általában véve a romániai társadalom számára is.

„Ha Ludovic Orban ugyanolyan kesztyűbábja lesz Johannisnak a kormány élén, mint amilyen Dăncilă volt Liviu Dragneának, Johannis elképzeléshiánya az egész kormányzásra rányomja majd a bélyegét, és ebből csak rendkívül kedvező külső körülmények esetén lehet majd jelentős károk nélkül kikerülni” – vetítette előre a jövőt az elemző.

2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 19., szombat

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó

Holtan találták a Siriu víztározóban a péntek délután óta keresett tűzoltót – számolt be szombaton a Buzău megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

A Siriu víztározóba fulladt a péntek délután óta keresett tűzoltó
2025. április 18., péntek

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt

Az év első három hónapjában lefolytatott több mint 400 akció nyomán összesen 173 személyből álló 23 bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.

Kéttucatnyi bűnszervezetet számoltak fel három hónap alatt
2025. április 18., péntek

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata

Szombaton kezdődik és május 3-án reggel 7 óráig tart az időközi helyhatósági választások kampánya.

Kampány kampány hátán: rajtol az időközi helyhatósági választások korteshadjárata
2025. április 18., péntek

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését

Megbánta Crin Antonescu, hogy azt mondta: a kínai gyakorlatot alkalmazva stadionokban lövetné főbe a drogdílereket.

Antonescu megbánta a drogdílerek főbelövéséről tett kijelentését
2025. április 18., péntek

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is

Labilis légkörre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Erdélyre, a Bánságra, a Partiumra – beleérvte Máramaros megyét is – , Olténiára, Munténia nyugati részére és a hegyvidéki területekre.

Záporok, jégesők, viharok jöhetnek Erdélyben, a Partiumban és a Bánságban is
2025. április 18., péntek

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje

Bár nem támogatja a halálbüntetés visszaállítását, a drogdílereket stadionban lövetné agyon, ha ez lehetséges volna – jelentette ki Crin Antonescu.

Stadionokban lövetném agyon a drogdílereket – mondja az RMDSZ-t is soraiban tudó koalíció államfőjelöltje
2025. április 18., péntek

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek

Megbocsát Elena Lasconi, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a párt azon vezetőinek, akik múlt héten arról döntöttek: helyette a függetlenként induló bukaresti főpolgármestert, Nicușor Dant támogatják az elnökválasztáson.

Lasconi: megbocsátok azoknak az USR-eseknek, akik Dan támogatásáról döntöttek
2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától