Fotó: Román védelmi minisztérium
Már több mint száz amerikai katona érkezett Romániába, ők készítik elő a terepet a többieknek – jelentette be kedden Vasile Dîncu védelmi miniszter.
2022. február 08., 12:132022. február 08., 12:13
Hangsúlyozta: az ország logisztikailag fel van készülve az amerikai katonák fogadására.
„Nem telik már el sok idő addig, amíg a többiek is megérkeznek” – szögezte le a tárcavezető.
Ezer amerikai katonát telepítenek Németországból Romániába – nyilatkozta szerdán Nicolae Ciucă kormányfő.
Mint ismeretes, John Kirby, a Pentagon szóvivője a múlt héten jelentette be, hogy az Egyesült Államok a napokban 2000 katonát küld Lengyelországba és Németországba, és nagyjából 1000, jelenleg Németországban állomásozó katonát vezényelnek át Romániába.
Joe Biden amerikai elnök hivatalosan is jóváhagyta, hogy az orosz fenyegetés miatt amerikai csapatokat küldjenek Kelet-Európába – közölte szerdán hivatalos forrásokra hivatkozva a CNN.
Az eddig terítékre került megszorítások közül az RMDSZ elnöke két százalékponttal megemelné az áfát, ugyanakkor bővítené azoknak a körét, akik egészségbiztosítási hozzájárulásra kötelesek.
Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.
Mintegy 200 román állampolgár kérte az evakuálását Izraelből és Iránból a közel-keleti válsághelyzet miatt – közölte hétfőn a külügyminisztérium európai, közel-keleti és afrikai ügyekkel megbízott államtitkára.
A Nordis-ingatlanpanama károsultjai hétfőn bejelentették, hogy büntetőfeljelentést tesznek Marcel Ciolacu volt miniszterelnök, Sorin Grindeanu, a PSD ügyvivő elnöke, Alfred Simonis és Laura Vicol, a képviselőház jogi bizottságának volt elnöke ellen.
Ellenzi Vasile Blaga, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora a Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt rotációs megoldást a miniszterelnöki tisztség betöltésére.
Tüdőrákja van Ion Iliescu volt államfőnek – közölte hétfőn a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) dr. Agrippa Ionescuról elnevezett kórháza.
Bosszantja a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) illetékeseit, hogy Nicușor Dan államfő halogatja a miniszterelnök-jelölt megnevezését.
A román külügyminisztérium folyamatos kapcsolatban áll az Izraelben és Iránban tartózkodó román állampolgárokkal, beleértve a betlehemi zarándokokat is. A tárca szóvivője közölte, prioritás a biztonságuk.
Aggodalmának adott hangot vasárnap a román külügyminisztérium a közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt.
Súlyosan megsérült egy erdész az Argeș megyei Stănești település térségében vasárnap reggel, miután medve támadt rá – közölte a News.ro hírportál.
2 hozzászólás