Marga szerint Romániának „semmi keresnivalója nincs” az ukrajnai háborúban
Fotó: Román kormány
Andrei Marga, a kolozsvári BBTE egykori rektora szerint Ukrajnát „természetellenes határok” veszik körül, a háborúban álló országnak pedig területeket kellene átadnia többek között Magyarországnak és Romániának.
2022. szeptember 17., 11:482022. szeptember 17., 11:48
2022. szeptember 17., 21:042022. szeptember 17., 21:04
A román médiában jelentős visszhangot kiváltó kijelentéseket pénteken, a gyulafehérvári könyvvásár keretében tette a 76 éves Herder-díjas filozófus, politológus, akinek a szemlén bemutatták A demokrácia sorsa című új kötetét. Az 1997 és 2000 között oktatásügyi, 2012-ben néhány hónap erejéig pedig külügyminiszteri tisztséget betöltő egykori politikus a könyvbemutatón úgy fogalmazott:
„Területeket kell átengednie (Ukrajnának – szerk. megj.) Magyarországnak – Kárpátalját –, Lengyelországnak – Galíciát –, Romániának – Bukovinát –, valamint Oroszországnak – Donbasszt és a Krímet. Ezek más országok területei” – idézte Andrei Margát az Alba24.ro helyi portál. A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetemet rektorként, illetve a szenátus elnökeként 15 éven át irányító Marga úgy vélekedett, hogy az ukrajnai konfliktus nem csitul, ha a felek „leragadnak”. Hozzátette, addig nem lesz nyugalom Európában, amíg az Egyesült Államoknak és Oroszországnak, Németországnak, Ukrajnának és Kínának nem sikerül valamilyen megállapodásra jutni a mostani konfliktus kapcsán.
„Mivel nincs nyugalom, a demokrácia szenvedni fog” – állapította meg Marga, aki szerint Romániának „semmi keresnivalója nincs” az ukrajnai háborúban, és az ország megfelelő energiaforrásokkal rendelkezik ahhoz, hogy ne szenvedje meg az energiaválságot. Az egykori miniszter, volt rektor egyúttal úgy vélekedett, hogy Ukrajna „nagyon távol áll a demokrácától”, az országban a pártokat betiltották, a médiát kontroll alatt tartják, számos tehetős ember pedig rengeteg pénzzel elhagyja az országot.
A bukaresti sajtó szombaton figyelt fel a korábban a Román Kulturális Intézetet (ICR) is irányító Marga állásfoglalására, amelyet a legtöbben „sokkolónak”, „provokációnak” neveznek. Sokan emlékeztetnek, hogy az átvilágítóbizottság évekkel ezelőtt megállapította róla, miszerint együttműködött a román kommunista titkosszolgálattal, és a Securitate besúgója volt Horia fedőnéven.
Orbán Viktor magyarországi miniszterelnöknek a következő hónapokban el kell dönteni, hogy el akarja-e csatolni a magyarok által lakott ukrajnai területeket – mondta egy televíziós adásban Igor Korotcsenko katonai szakértő.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
A párizsi ítélőtábla megtagadta szerdán Pál Fülöp herceg kiadatását Romániának. A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját jogerősen letöltendő börtönre ítélték korábban Romániában, és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben ellene.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) bizalmatlansági indítványt nyújtott be a kormány ellen, miután a Bolojan-kabinet felelősséget vállalt a parlamentben a deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvénytervezetért.
1 hozzászólás