Ójraszámlálás: négy Dolj megyei szavazókörzetet leszámítva valamennyi romániai körzet szavazatait átvizsgálták
Fotó: Csató Andrea
A Központi Választási Iroda (BEC) elküldte hétfőn az alkotmánybíróságnak az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámlálásának részleges eredményét rögzítő jegyzőkönyvet.
2024. december 02., 18:102024. december 02., 18:10
2024. december 02., 18:162024. december 02., 18:16
A tájékoztatás szerint négy Dolj megyei szavazókörzetet leszámítva valamennyi romániai körzet szavazatait újraszámolták, a 950 külföldi szavazókörzetből pedig 161-nek az eredményei vannak meg.
A részleges újraszámlálási eredmények szerint Călin Georgescu független államfőjelölt után a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje, Marcel Ciolacu áll a második helyen.
A részleges eredmények szerint a következőképpen oszlanak meg a szavazatok az első három helyen álló jelölt között:
A BEC azt is megjegyezte, hogy eddig 161 külföldi szavazóhelyiségből kapták meg a szavazólapokat, a többi a becslések szerint december 9-éig fog megérkezni.
Utóbbiakat Jordániából, Peruból, Zimbabweból, Brazíliából és Irakból küldték el. Ugyanakkor nem vezették be a jegyzőkönyvbe a Dolj megyei 196-os, 222-es, 442-es és 444-es szavazókörzetben leadott érvényes voksokat, ez összesen 2113 szavazatot jelent – közölte az Agerpres.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke, Toni Greblă azt mondta hétfőn, hogy tudomása szerint nem hozott jelentős változást az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása.
Az alkotmánybíróság hétfőn vitatja meg Cristian Terheş államfőjelölt beadványát, amelyben az első forduló eredményének semmissé nyilvánítását kérte.
Az Állandó Választási Hatóság elnöke azt mondta hétfőn, hogy tudomása szerint nem hozott jelentős változást az elnökválasztás első fordulójában leadott szavazatok újraszámolása.
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteki nyilatkozatával megerősítette, hogy akkor is visszalép az elnökjelöltségtől, ha a szavazatok újraszámolása nyomán a rá adott voksok száma nagyobb lesz, mint az Elena Lasconira adott voksoké.
Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.
Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.
Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.
A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.
Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal
Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).
A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.
A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.
szóljon hozzá!