Újra növekszik a koronavírustesztek pozitivitási aránya

Képünk illusztráció •  Fotó: Jakab Mónika

Képünk illusztráció

Fotó: Jakab Mónika

A koronavírustesztek pozitivitási rátája növekvő tendenciát mutat – jelentette ki kedden Adriana Pistol.

Hírösszefoglaló

2022. március 22., 15:212022. március 22., 15:21

2022. március 22., 16:002022. március 22., 16:00

Az egészségügyi minisztérium államtitkára rámutatott, míg múlt héten 8,9 százalékos volt az elvégzett tesztek pozitivitási aránya, a héten ez 9,5 százalékra emelkedett, míg a reprodukciós ráta csaknem 27 százalékkal 0,95 százalékra nőtt múlt héthez viszonyítva.

A szakember kiemelte, az elmúlt hét napban Európa-szerte nőtt az új megbetegedések száma.

Ahhoz, hogy az esetszámok növekedése enyhe maradjon, nagyon fontos betartani a higiéniai szabályokat, kerülni kell a tömeget, illetve javasolt a védőmaszk viselése a tömegközlekedési eszközökön és az olyan zárt helyeken, ahol sokan tartózkodnak – hangsúlyozta az Agerpres szerint.

Az egészségügyi államtitkár ugyanakkor azt is kijelentette, hogy korai lenne a világjárvány hatodik hullámáról beszélni, ezt legkorábban valószínűleg csak ősszel lehet majd előrevetíteni. Sajtótájékoztatóján Pistol kifejtette, hogy még nincs jele egy új virulens vírustörzs megjelenésének.

„A virulencia a keringő törzsekhez kapcsolódik, és nehéz megjósolni, hogy lesz-e egy másik, más típusú virulenciával rendelkező variáns. Jelenleg nem tudjuk ezt előrevetíteni” – magyarázta az államtitkár.

Hangsúlyozta: az Európában jelenleg keringő vírustörzs is az omikron egyik altípusa, nem külön variáns.

Kedden 5140 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, közel 43 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 52, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés. Közben 2858 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, intenzív terápiás ellátásra pedig 443 beteg szorul, közülük 395-en oltatlanok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 13., vasárnap

Nőt választottak meg az alkotmánybíróság elnökévé

Elena-Simina Tănăsescut választotta meg az alkotmánybíróság elnökévé vasárnap a testület plénuma.

Nőt választottak meg az alkotmánybíróság elnökévé
2025. július 13., vasárnap

Ceaușescu nevét skandálták fiatalok a tengerparton – A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet aggasztónak tartja a jelenséget

Mélyen aggasztónak tartja a Kommunizmus Bűneit és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER), hogy fiatalok egy csoportja Nicolae Ceaușescu nevét skandálta egy tengerparti fesztiválon.

Ceaușescu nevét skandálták fiatalok a tengerparton – A kommunizmus bűneit vizsgáló intézet aggasztónak tartja a jelenséget
2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja