Fotó: Facebook/Lucian Bode
Száz új tűzoltóegységet tervez létesíteni a belügyminisztérium és a katasztrófavédelmi főfelügyelőség – jelentette be szerdán Raed Arafat belügyi államtitkár, a katasztrófavédelmi főosztály vezetője.
2022. augusztus 03., 18:492022. augusztus 03., 18:49
Arafat elmondta, főleg vidéki településeken szándékoznak tűzoltóegységeket létrehozni, ennek költségeit uniós alapokból szeretnék fedezni. A fejlesztés azért sürgető, mert az elavult autópark és a nem megfelelő számú tűzoltóság miatt túl nagy a reakcióidő.
Az államtitkár tájékoztatása szerint a román katasztrófavédelem rendelkezésére álló régi, kilenctonnás tűzoltóautók sebessége 30 km/óra.
Arról is beszámolt, hogy a belügyminisztérium már megkezdte 476 új tűzoltókocsi beszerzését. Ebből kétszáz kocsi kapacitása 10 000 liter, 276 kocsi kapacitása pedig 4000 liter víz.
Az első tízezer literes tűzoltókocsik már meg is érkeztek Romániába, a négyezer literesek év végére várhatók – mondta még a katasztrófavédelem vezetője.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
szóljon hozzá!