Új lendület kell a román–magyar párbeszédben: Teodor Baconschi volt külügyminiszter a két szomszédos ország viszonyáról

– A tartós román belpolitikai instabilitás ellenére a bukaresti diplomáciában egyfajta folytonosságot érzékelhetünk. Hogyan jellemezné röviden Románia jelenlegi külpolitikáját?

– A 2004-es NATO-tagsággal, illetve a 2007-es európai uniós csatlakozással diplomáciánk új irányt szabott Romániának. Reflexként működik tehát e két szervezet működésének összekapcsolása, azaz a közös szövetségi védelem elvének megtartása egy koherens és szolidáris Európai Unión belül. Ezt az ideális elképzelést természetesen beárnyékolják a transzatlanti feszültségek, a különutas, széthúzó vagy ­revíziós erők megjelenése, egy olyan többpólusú globális berendezkedés kialakulása, amelynek erőviszonyai még nem világosak. Románia megpróbál egy stabil stratégiai egyensúlyt segítő tényező maradni a NATO keleti szárnyán, és abban bízik, hogy az új uniós tagállamok – a Szovjetunió egykori csatlósai – továbbra is a nyugati, alapító EU-tagokkal közös gazdasági érdekek mentén fognak tevékenykedni. Minket nem érdekel az „új Európáról” szóló retorika, amely szembemenne a „régi Európával”. De nem vonzanak a „többsebességes” Európára vonatkozó tervek sem.

– Említette az átalakuló globális trendeket. Milyennek látszik Európa jövője Bukarestből?

– Bízunk a létező szerződések szilárdságában és az európaiak felelősségé­ben a közös jövőt illetően. Aggodalommal tapasztaljuk a populista jellegű euro­szkepticizmus megjelenését és Franciaország relatív magányosságát az európai projekt újraindításában.

Lehangoló volt számunkra a Brexit, s reméljük, hogy Nagy-Britannia egy olyan gyors, okos és mélyreható szerződést köt az Unió­val, amely biztosítja a kereskedelmi kapcsolatokat, és kölcsönösen előnyös feltételeket teremt a brit és az európai polgároknak az egyetemi, üzleti és turisztikai mobilitás biztosításához. Bár az EU az illegális migráció első vonalába került, és a mindig konfliktusos Közel-Kelet szomszédságában van, úgy véljük, hogy egy európai hadseregnek a NATO pilléreként kell működnie, nem attól különválasztva, s főleg nem a számunkra hagyományos szövetségesnek számító Amerika ellenében.

Nyilvánvaló, hogy egy mindinkább illékony világban az európaiak nem számíthatnak kizárólag a nem katonai eszközökre épülő érdekvédelemre (soft power). Kötelességünk megfelelő módon modernizálni és finanszírozni saját védelmi eszközeinket. De fontos, hogy ez a folyamat a demokratikus szabadságjogokra és az emberi jogokra épülő nyugati civilizáció egységének hangsúlyozása mellett menjen végbe. Azt viszont nem gondoljuk, hogy az európai–amerikai egységet valamiféle mantraként kellene gépiesen ismételgetnünk. Helye van a szövetségesek olykor egymásnak ellentmondó vitáinak olyan keretek között, mint például az évenként megrendezett müncheni biztonságpolitikai konferencia.

– Románia az utóbbi években fontos geopolitikai tényezőként próbálta meghatározni magát a Fekete-tenger térségében. Ezzel a retorikával párhuzamosan immár évek óta késik a tenger mélyén lévő gáz kitermelésének elkezdése. Nincs ebben ellentmondás?

– Valóban sokat dolgoztunk a fekete-tengeri regionális együttműködés érdekében intézményes keretek között, de itt említeném meg a keleti partnerséget is, amely ma egy sajnálatos visszafejlődésben van. Romániának és a stratégiai szövetségünknek számító Egyesült Államoknak közös érdeke a NATO keleti szárnyának a biztonsága. Ezt a célt szolgálja a konstancai Mihail Kogălniceanu-bázison épülő logisztikai, infrastrukturális együttműködés, a közös hadgyakorlatok. Ami az energetikai tartalékokat illeti, abban bízunk, hogy azok mielőbb bekerülnek a gazdasági forgalomba, és pozitív hatásuk lesz Romániára, de az egész régióra is.

A Krím törvénytelen elcsatolása és a donbaszi hibrid háború bonyolítja a térségbeli helyzetet, ebből adódik egyes befektetők óvatossága, fenntartása. A Transgaz földgázszállító vállalat tájékoztatása szerint a projektek azért folyamatban vannak. Ezeknek a gáztartalékoknak egy jó része erősíteni fogja a délkelet-európai országok energetikai függetlenségét, s talán Ukrajnáét is.

– Ha már a regionális együttműködést is érintettük: Magyarország és Románia miniszterelnökei és államfői között immár hosszú évek óta nem voltak hivatalos kétoldalú találkozók. Összességében hogyan ítéli meg Magyarországot a román diplomácia?

– Amikor együtt kiszabadultunk a kommunizmus fogságából, sikerült átvennünk a francia–német megbékélés modelljét, építettünk egy realista, ambiciózus jogi keretet. Magyarország jelenti a közvetlen szárazföldi folyosót, amely összeköti Romániát a Nyugattal. A két országnak elsőrangú gazdasági és kereskedelmi kapcsolatai vannak, de a NATO- és az EU-tagság által garantált közös demokratikus jövőképe is van. Ennek az építménynek megvannak a maga repedései: történelmi jellegű polé­miák – tegyük hozzá gyorsan, ezek ma már egy jóval civilizáltabb formában jelentkeznek –, nacionalista fellángolások, kijelentések, amelyek olykor kilépnek egy jól működő együttműködés természetes kereteiből.

Tény, a múlt az a múlt, ismerjük meg részletesen, tiszteljük, de anélkül, hogy az egy teher legyen a jelenre és a jövőre nézve. Úgy vélem, hogy a két ország értelmiségi elitjének aktívabban kellene szerepet vállalnia olyan ötletekben, kezdeményezésekben, amelyek segítenek az ellenséges előítéletek leépítésében, amennyiben azok még léteznek. Magyarország érdekelt egy jobb kapcsolatban Romániával, s ez kölcsönös.

Természetesen ehhez őszinte új lendületre van szükség a politikai párbeszéd minden fontos szintjén. A 21. század épp elég feszült, zavaros, széthúzó díszlettel szolgál, végre legalább nekünk, regionális és bilaterális szinten kellene tanúbizonyságot tennünk bölcsességről, visszafogottságról és együttműködésről.

– Melyek a közös pontok, vagy melyek lehetnek azok a témák az európai, illetve a nemzetközi politikában, amelyek mentén javítani lehet a magyar–román viszonyt?

– Úgy gondolom, mindkét országnak érdeke az európai projekt és az euroatlanti párbeszéd erősítése, Közép-Európa fejlesztése, a Nyugat-Balkán integrációjának és stabilitásának elősegítése. Érdekünk a zsidó-keresztény gyökereinket tiszteletben tartó európai élet védelme demokratikus és kulturális érvekkel egy emberi méltóságra és szabadságra épülő civilizációban.

Remélem, hogy – több más új térségbeli tagországgal együtt – egy olyan gazdasági dinamizmus forrásai lehetünk, amely egész Európának kedvez. Ugyanakkor védjük meg közösen az Európai Unió alapító atyáinak értékeit, akik a kereszténydemokrácia jegyében álmodták meg az öreg kontinens háború utáni újjáépítését. Az összes létező frusztrációinkkal és olykor kisebbségi komplexusaink­kal együtt mindkét nemzet fejlődése eddigi legjobb szakaszában van. Nem lenne tehát észszerű kihagyni egy ilyen lehetőséget, amelynek ráadásul hiteles alternatívája sincsen.