Új közúti jelzőtáblával és útburkolati festéssel venné elejét a baleseteknek a belügyminisztérium

•  Fotó: Belügyminisztérium

Fotó: Belügyminisztérium

Új közúti jelzőtábla jelenhet meg a romániai utakon, és egy új útburkolati jel bevezetését is tervezi a belügyminisztérium a balesetek megfékezése érdekében.

Krónika

2024. április 09., 08:312024. április 09., 08:31

Az ország útjain bekövetkezett halálesetek magas számának csökkentése érdekében a belügyminisztérium egy sor új, a közúti közlekedést érintő javaslattal rukkolt elő. Ezeket egy sürgősségi rendelettervezet tartalmazza, amely jelenleg társadalmi vita tárgyát képezi.

A javaslatok között szerepel egy új közlekedési tábla bevezetése is – irányította rá a figyelmet az Antena 3 hírtelevízió.

Idézet
Ez egy zöld tájékoztató tábla, amelyen két fehér nyíl és egy autó látható, és amely arról tájékoztatja a járművezetőket, hogy tartsanak minimális követési távolságot az előttük haladó járműtől.

A tervezet javasolja továbbá egy új útburkolati jel bevezetését is, az egyes sávokra rajzolt nyílhegyek a járművek közötti ajánlott követési távolságot jelzik.

A javaslatok a belügyminisztérium szerint növelnék a biztonságot az autópályákon és gyorsforgalmi utakon azáltal, hogy a járművezetők egyértelmű tájékoztatást kapnak a megengedett sebesség melletti biztonságos követési távolságról.

korábban írtuk

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma
Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma

Mintegy 20 400-an vesztették életüket közlekedési balesetben tavaly az Európai Unióban (EU), 1 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A halálozási mutatók alapján Bulgária és Románia rendelkezik a legkevésbé biztonságos úthálózattal.

korábban írtuk

Ön- és közveszély: sok fiatal fittyet hány a közlekedési szabályokra – Oktatási programmal vennék elejét a baleseteknek
Ön- és közveszély: sok fiatal fittyet hány a közlekedési szabályokra – Oktatási programmal vennék elejét a baleseteknek

Tíz középiskolásból legalább három hozott már olyan döntést, amellyel veszélybe sodorta magát az utakon – derül ki egy, a Mol Románia által a Krónikához csütörtökön eljuttatott közvélemény-kutatásból.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem.

Jó hírrel szolgált a miniszterelnök a végleges állású tanároknak
2025. július 07., hétfő

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések

A kormány felelősséget vállalt hétfőn a bukaresti parlamentben a számos megszorítást tartalmazó deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Bolojan a felelősségvállaláskor: a megszorító intézkedések vészhelyzetben hozott döntések
2025. július 07., hétfő

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint

A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.

Általános sztrájk körvonalazódik az egészségügyben a szakszervezetek szerint
2025. július 07., hétfő

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor

A Declic Közösség hétfőn felszólította a kormányt, hogy a pártszubvenciók csökkentését építse be a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezetbe, amelyért hétfőn felelősséget vállal a parlamentben.

Declic: csökkentsék most a pártok támogatását, ne a költségvetés kiigazításakor
2025. július 07., hétfő

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását

Nyílt levélben fordult a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) Nicușor Danhoz, miután az államfő nem írta alá 51 bíró nyugdíjazásáról vagy kinevezéséről szóló elnöki rendeletet.

Nyílt levélben kéri a CSM több mint ötven bíró nyugdíjazásáról szóló elnöki rendelet aláírását
2025. július 07., hétfő

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen

Megkezdte a három ellenzéki párt a bizalmatlansági indítványhoz szükséges aláírások összegyűjtését, miután a kormány hétfőn felelősségvállalással akarja elfogadtatni a költségvetési hiány lefaragását célzó megszorító intézkedéseket.&

Ha már lehetőséget kap rá, bizalmatlansági indítványt nyújt be az ellenzék a kormány ellen
2025. július 07., hétfő

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”

Alapfokon tizenhárom év három hónap szabadságvesztésre, valamint az áldozatoknak százezer eurónyi kártérítés kifizetésére ítélte kiskorú elleni nemi erőszak miatt az ügyben eljáró bíróság a „zsenimentorként” ismert férfit, Kristóf Lajost.

Alapfokon tizenhárom év szabadságvesztésre és tetemes összeg kifizetésére ítélték pedofília miatt a „zsenimentort”
2025. július 07., hétfő

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) toronymagasan vezet a pártok támogatottsági versenyében – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a PNL és a PSD támogatottsága még együttvéve is kisebb, mint az AUR-é
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

Juhászra támadt a medve az Argeș megyei Berevoiești községhez tartozó hegyvidéki területen – közölte hétfőn a katasztrófavédelem.

Juhászra támadt a medve
Juhászra támadt a medve
2025. július 07., hétfő

Juhászra támadt a medve

2025. július 06., vasárnap

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések

A politikai pártok csak azokban az években részesülhetnek állami támogatásban, amelyekben Románia tartani tudja a vállalt költségvetési hiánycélt – erről szóló módosító javaslatot nyújtott be az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

A pártok állami támogatását is érinthetik a deficitcsökkentő intézkedések