Tătaru: nálunk is megtörténhet, ami Olaszországban vagy Spanyolországban a tavasszal

•  Fotó: Rab Zoltán

Fotó: Rab Zoltán

Nem szolgált jó hírekkel és óvatosságra intette a lakosságot hétfő esti televíziós nyilatkozatában Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, hangsúlyozva, nálunk is megtörténhet, ami Olaszországban vagy Spanyolországban március-áprilisban.

Bálint Eszter

2020. augusztus 04., 07:572020. augusztus 04., 07:57

A román közszolgálati televíziónak (TVR) adott interjúban az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, csak akkor érhető el a plató vagy indulhat csökkenésnek az esetszám, ha a lakosság betartja a hatóságok által előírt szabályokat. Elmondása szerint amennyiben napi 1500 körüli esettel éri el Románia a platót, akkor ez azt jelentené, hogy tíz nap alatt 300 személy kerül az intenzív osztályra.

Ugyanis a tapasztalatok szerint a Covid-19-fertőzöttek 5 százaléka intenzív osztályra kerül.

„Szeretném, ha megértenék: másfél hétről beszélünk (amikor csökkenésnek indulhat az esetszám – szerk. megj.) olyan körülmények között, hogy elhatározzuk, betartunk bizonyos szabályokat. Amennyiben nem tartjuk be ezeket a szabályokat, napról napra meredekebben emelkedik majd az esetszám, a kórházak megtelnek, zsúfoltság lesz a sürgősségeken és az intenzív osztályokon, és

Idézet
mindaz, amit március-áprilisban Spanyolországban vagy Olaszországban láttunk, nálunk is megismétlődhet”

– húzta alá Tătaru.

Beszélt ugyanakkor arról is, hogy hol, milyen közegekben jelennek meg az új esetek.

„Jelenleg cégek tesztelik alkalmazottaikat, de ott vannak az ingázók is, akik tömegközlekedési eszközökkel utaznak, és nem tartják be a szabályokat” – mutatott rá a miniszter.

Megemlítette továbbá a tengerparti vagy hegyvidéki üdülőtelepeken kialakuló tömegeket, amelyek szintén nem tartják be az előírásokat.

Létezik további közösségi fertőzés, mint ahogy egyre magasabb az esetek száma az egészségügyben dolgozók körében is.

Bejelentette egyúttal, hogy

újabb intenzív terápiás ágyakat készítenek elő többek között Temesváron, Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen,

illetve további kórházakat jelölnek ki mintegy harmadik vagy negyedik vonalnak, amelyek szükség esetén át tudják venni a koronavírussal fertőzött betegeket.

•  Fotó: MTI/Árvai Károly Galéria

Fotó: MTI/Árvai Károly

„Nem akarom azonban, hogy erre alapozzunk.

Idézet
A világjárvány jelentette problémát nem a kórházakban oldják meg, az egészségügyi intézményekben a fertőzötteket kezelik, és életeket mentenek.

Ne jussunk oda, hogy magas lesz a fertőzöttek száma, és ez nagyban múlik a szabályok betartásán. Ismétlem: védőmaszk használata zárt terekben, fertőtlenítő és fizikai távolságtartás” – hangsúlyozta az egészségügyi tárca vezetője, aki szerint egy-másfél hét alatt 1000 alá csökkenhet az esetek száma, ha mindenki betartja a szabályokat.

Idézet
Korai volt az öröm június elején, amikor a napi esetszáma 120–130 volt, és aztán már semmilyen előírást nem tartottak be.

És ott volt az a három hét, amikor semmiféle törvény nem volt hatályban, és több mint 4000 fertőzött vagy nem engedte, hogy beutalják, vagy elhagyta a kórházat” – mutatott rá az esetek meredek emelkedésének lehetséges okaira Nelu Tătaru.

Elmondása szerint utóbbiak nagyjából 50–60 százalékát sikerült azonosítani, és beutalni.

korábban írtuk

Csaknem két hét után 1000 alá csökkent az új esetek száma, ám egyre többen kerülnek az intenzívre
Csaknem két hét után 1000 alá csökkent az új esetek száma, ám egyre többen kerülnek az intenzívre

Tovább csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk immár meghaladta az 54 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 2432 elhalálozást jegyeztek, 19-cel többet, mint egy nappal korábban – közölte hétfőn a stratégiai kommunikációs törzs.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja

A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.

Egy nyugdíjasnak 50 lej is sokat jelent – A PSD a deficitcsökkentő intézkedések terhének elosztását bírálja
2025. július 12., szombat

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése

Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.

Megválasztották Ilie Bolojant a PNL elnökévé, a cél a demokratikus jobboldal újjáépítése
2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint