További óvintézkedéseket foganatosítanak a román hatóságok a járványügyi helyzetben

Marcel Vela belügyminiszter •  Fotó: Gov.ro

Marcel Vela belügyminiszter

Fotó: Gov.ro

További óvintézkedéseket foganatosítanak a román hatóságok az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében – jelentette be vasárnap este Marcel Vela belügyminiszter. Az újabb katonai rendelet alapján tilos emelni az elektromos áram, hőenergia, földgáz, vízszolgáltatás, üzemanyagok árát.

Krónika

2020. március 29., 21:122020. március 29., 21:12

2020. március 29., 22:512020. március 29., 22:51

A tárcavezető sajtónyilatkozatában elmondta, az eddigi rendelkezések kibővítésére a polgárok megóvása érdekében van szükség. „Kemény intézkedések ezek, amelyekre az elmúlt évtizedekben nem volt példa Romániában” – állapította meg a belügyminiszter, hozzátéve: a jelenlegi helyzetben fontos, hogy mindenki szolidaritásról tegyen tanúbizonyságot, és tartsa be a hatóságok utasításait. Marcel Vela bejelentette: a 4-es számú katonai rendelet értelmében a 65 év fölötti személyek 20 és 21 óra között is elhagyhatják otthonukat, háztáji gazdaságukat háziállat-sétáltatás vagy állatok gondozása céljából. Ekkor nem szükséges saját felelősségre kiállított igazolást írniuk.

Mindemellett az idős korosztályhoz tartozó polgárok bármelyik napszakban kiléphetnek otthonról sürgős egészségügyi kivizsgálás, dialízis, onkológiai vizsgálat céljából. Ezt megtehetik saját személygépkocsival is.

A kereskedelmi társaságokat, bevásárlóközpontokat, gyógyszertárakat ugyanakkor arra kérik, hogy 11 és 13 óra között lehetőség szerint részesítsék előnyben az időseket kiszolgáláskor. Pontosították a hatóságok az arra vonatkozó korábbi rendelkezést is, hogy háromnál több polgár nem tartózkodhat egyszerre közterületen. Marcel Vela belügyminiszter közölte, ez mindenekelőtt a gyalogosforgalomra vonatkozik, tömegközlekedési eszközök, magán fuvarozó társaságok igénybe vételekor nem.

Ha az otthoni elkülönítőben lévő személyek megszegik a hatóságok által foganatosított, a lakhely elhagyását tiltó szabályokat, azonnal intézményes karanténba kerülnek, és saját maguknak kell állniuk a járulékos költségeket.

Ezen túlmenően azoknak a személyeknek, akik karanténban vannak, és a hatóságok a védett területen kívül találják őket, újabb 14 napra intézményes vesztegzárba kell vonulniuk, és nekik is viselniük kell az ezzel járó költségeket. A 2,4 tonnánál nagyobb tehergépjárművek vezetőinek az országba való visszatéréskor több szabályt is be kell tartaniuk. Választhatnak: két fuvar között a munkaadó biztosít számukra elkülönítőhelyet, otthon, családjukkal együtt vonulnak vesztegzárba, vagy a helyi hatóságok biztosítanak számukra intézményes elkülönítést, hogy családtagjaikat ne tegyék ki a megfertőződés veszélyének. Ugyanezek az intézkedések lesznek érvényesek a pilótákra és a vízi járművek legénységének tagjaira is.

Az energetikai ágazat nélkülözhetetlen feladatokat ellátó dolgozói és az egészségügyi személyzet számára a munkahelyükön vagy máshol alakítanak ki elkülönítőt. A belügyminiszter elmondta: az elkülönítés lehetőségének megteremtésével segíteni szeretnének azokon, akik segítik az országot a járvány leküzdésében, lehetővé akarják tenni számukra, hogy ne veszélyeztessék a családjukat.

A helyi önkormányzatokat március 31-i hatállyal arra kötelezik, hogy fertőtlenítőhelyeket alakítsanak ki a nagyvárosok sűrűn lakott lakónegyedeiben a tömbházak, lépcsőházak bejáratai előtt, ugyanakkor rendszeresen fertőtlenítsék a lépcsőházakat, felvonókat.

A belügyminiszter egyik leglényegesebb bejelentése arra vonatkozik, hogy a sürgősségi állapot idején befagyasztják az elektromos áram, hőenergia, földgáz, vízszolgáltatás, üzemanyagok, hulladékelszállítás árát, ezeket az energiahordozókat, szolgáltatásokat tilos drágítani, csupán olcsóbbak lehetnek a jelenleg alkalmazott díjszabáshoz képest.

Bogdan Despescu belügyminisztériumi államtitkár beszámolójából kiderült, hogy február 22-e óta 270 ezer polgár lépett be Romániába az országhatárokon, közülük 228 ezer román állampolgár. Lényeges intézkedés az is, hogy a hatóságok megemelték a katonai rendeletek megszegése esetén kiróható bírságok mértékét. Ennek megfelelően az eddigi ezer lej helyet 2 000 lej lett a pénzbüntetések alsó határa (a maximum kiszabható 20 ezer lej) természetes személyek esetében, míg jogi személyeknél 10 ezer és 70 ezer lej között mozog. Emellett további büntetéssel is sújthatók a törvényszegők: elkobozhatják a javaikat, ideiglenesen elzárást kaphatnak, felfüggeszthetik bizonyos tevékenységüket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 17., csütörtök

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint

Cáfolta csütörtökön a iași-i Sf. Spiridon kórház vezetősége, hogy az intézmény három alkalmazottjának – két rezidens és egy beteghordozó – halálát munkahelyi túlterheltség okozta volna.

Nem a munkakörülmények okozták a rezidensek halálát a kórház vezetősége szerint
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát

Crin Antonescu felolvasta az újságíróknak azt a nyilatkozatot, amelyet az egykori titkosrendőrség, a Securitate felszólítására tett 1988-ban egy barátjáról. Leszögezte: nem „jelentésről”, hanem nyilatkozatról van szó, amelyet a Securitate nyomására tett.

Crin Antonescu nyilvánosságra hozta a Securitate számára adott egykori nyilatkozatát
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 17., csütörtök

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására

Cáfolja az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) Victor Ponta független álalmfőjelölt állítását, hogy a 2014-es árvíz idején az ő utasítására nyitották meg a Vaskapu erőmű gátját, hogy a Duna vize Belgrád helyett romániai területeket árasszon el.

Vízügy: nem árasztottunk el semmit Ponta utasítására
2025. április 17., csütörtök

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács

Múlt szombattól csütörtökig 12 esetben szólított fel az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) közösségimédia-platformokon megjelent illegális tartalmak eltávolítására.

Egy tucat posztot töröltetett a közösségi platformokról az audiovizuális tanács
2025. április 17., csütörtök

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!

Felhívást intézett csütörtökön Traian Băsescu volt államfő az államfőválasztáson induló balliberális jelöltekhez, Elena Lasconihoz, az USR elnökéhez és Nicușor Dan bukaresti főpolgármesterhez, hogy állapodjanak meg egyikük visszalépéséről.

Băsescu Lasconihoz és Danhoz: állapodjanak meg egyetlen jelölt indításáról, hogy ne a koalíció államfőjelöltje nyerjen!
2025. április 17., csütörtök

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról

Crin Antonescu, a Románia, előre választási szövetség elnökjelöltje csütörtökön megjelent a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) székházában.

Crin Antonescu elment a CNSAS-hoz, és másolatot készített az ominózus nyilatkozatról
2025. április 17., csütörtök

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után

Felerősödik a szél a Bánságban, Moldvában, Olténiában és Munténiában, ugyanakkor az egész ország területén labilis légkör lesz jellemző – közölte csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Szél és országos esőzések jönnek a nagycsütörtöki nyár után
2025. április 17., csütörtök

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés

Székelyudvarhely legnagyobb kereskedelmi beruházása vette kezdetét: a Laszlo-Constr Kft. megkezdte a Riverside Retail Park kivitelezését, amely több mint 13.000 négyzetméteren kínál majd modern üzleteket és szolgáltatásokat.

Új kereskedelmi központ épül Székelyudvarhelyen: indul a több mint 40 millió eurós fejlesztés
2025. április 17., csütörtök

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) üdvözli, hogy az Állandó Választási Hatóság (AEP) kivizsgálja, mire költötte pénzalapjait a párt január elseje és április 16-a között.

Az USR állítja: csakis Elena Lasconi kampányát finanszírozta, más jelöltre egyetlen banit sem költött