Fotó: Román határrendészet
Egymást okolják a román és bolgár hatóságok amiatt, hogy begyulladt több, a Dunán szenet szállító hajó rakománya. A szerb szénszállítmány a nagy forróság miatt gyulladt be, miután a román fél nem tudta, a bolgár pedig nem engedte lerakódni.
2022. július 21., 18:252022. július 21., 18:25
Botrányba fulladt a román és a bolgár fél között, hogy csütörtökön begyulladt több, a Dunán szenet szállító szerb hajó rakománya. A G4Media információi szerint a szerb szenet Giurgiunál kellett volna lerakni, de nem sikerült, így a román hatóságok átirányították a bolgár határvárosba, Ruszéba, de az ottani illetékesek nem engedélyezték a lerakódást.
A három hajó így a nemzetközi vizeken rekedt, ami még nagyobb fejfájást okozott a bolgároknak, ugyanis csütörtökön a szénrakomány begyulladt a nagy forróságtól és fojtogató füst terjedt Rusze irányába. Így a bolgárok kénytelenek voltak engedélyezni a lerakódást, hogy elejét vegyék a súlyos légszennyezésnek, írta a bukaresti hírportál.
Mint mondta, ezt az okozta, hogy a bolgár fél nem takarította ki a Duna rá eső részét. A szerb hajók azután voltak kénytelenek Ruszéban kikötni, hogy Giurgiuban nem volt meg a lerakodásukhoz szükséges infrastruktúra, részletezte, így megkérte bolgár kollégáját, rakodják le ők, ami a miniszter szerint meg is fog történni.
A G4Media emlékeztet, hogy a román és bolgár fél között már rég vita folyik annak kapcsán, hogy a bolgár oldalon nem takarítják rendesen a folyó medrét, ezért nyáron, amikor csökken a vízszint, elakadnak a hajók. Mint kiderült, most is hasonló volt a helyzet.
A konvojt alkotó három hajó Belgrádba akart lehajózni, de a Duna alacsony vízállása miatt ez nem sikerült. Így a folyón rekedtek, ahol az egyetlen megoldásnak a tűz megakadályozására a lerakás bizonyult, ugyanis a hajók elsüllyesztése még nagyobb szennyezést okozott volna a folyón.
A Giurgiu megyei vészhelyzeti felügyelőség szerint a hajók személyzete nincs veszélyben és a rakományok is folyamatos felügyelet alatt vannak, így baj esetén bármikor közbeléphetnek a tűzoltók.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
szóljon hozzá!