Fotó: RMDSZ
„A romániai magyar egyesületekhez vagy alapítványokhoz érkező budapesti támogatások törvényesek, az RMDSZ soha nem használta fel ezeket a pénzeket politikai tevékenységre vagy politikai célokra” – jelentette ki a szerdai kormányülés után Tánczos Barna.
2022. augusztus 10., 16:392022. augusztus 10., 16:39
A környezetvédelmi miniszter elmondta, hogy a Magyarországról érkező támogatásoknak nem kizárólag a magyarok a kedvezményezettjei,
Tánczos hangsúlyozta, hogy a magyarországi támogatások a romániai és az európai törvények tiszteletben tartásával érkeznek Romániába. „Ha diplomáciai szinten az a vélekedés, hogy ehhez egy megállapodásra van szükség, akkor egészen biztosan lesz majd erről egyezmény a román és a magyar külügy között” – jelentette ki az Agerpres szerint a miniszter.
„Mi pályázatot nyújtottunk be Hargita megye és a szomszédos megyék jégkorong-rendszerére, és támogatást kaptunk. Az RMDSZ soha nem használta fel ezeket a pénzeket politikai tevékenységre vagy politikai célokra” – szögezte le Tánczos.
Arra a kérdésre, hogyan kommentálja Orbán Viktor magyar kormányfő tusnádfürdői beszédét, a miniszter kijelentette: az RMDSZ álláspontját Kelemen Hunor szövetségi elnök korábban már ismertette, és nem kíván semmit ehhez hozzáfűzni. Emlékeztett ugyanakkor arra, hogy Kelemen Hunor nem volt jelen Orbán Viktor tusnádfürdői beszédén, ezért nem is tapsolhatta meg a magyar miniszterelnököt.
„A személyes véleményemet néhány nappal ezelőtt elmondtam, ez nem változott. Az RMDSZ álláspontja már ismert, és a továbbiakban nem kívánjuk ezt az ügyet kommentálni” – nyilatkozta a politikus.
Hozzátette, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök péntekig pihenőszabadságon van.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
1 hozzászólás