Tánczos Barna
Fotó: Kocsis B. János
Az ukrajnai háború jelenleg nem veszélyezteti Románia levegőjének minőségét – közölte hétfőn Tánczos Barna.
2022. március 21., 18:422022. március 21., 18:42
2022. március 21., 18:512022. március 21., 18:51
A környezetvédelmi miniszter arról számolt be a koalíciós ülést követően, hogy a bombázások miatt Ukrajnában valóban fennáll a légszennyezés súlyos veszélye, de ez nem terjed ki Romániára. Ezt az Európai Bizottság szakértői, valamint román és lengyel kollégáik is megállapították – írja az Agerpres.
és ha bizonyos időintervallumokban mégis megnövekedett szennyezést észlelnek, az elsősorban a járműforgalom intenzitása vagy meteorológiai jelenségek miatt történik. Ukrajna felől jelenleg nem közeleg szennyezett légtömeg Románia északi térségébe – részletezte a miniszter.
Ha mégis lennének ilyenek, akkor a mostani háborús helyzetben a védelmi minisztérium és a hadsereg hatáskörébe tartozik az eltávolításuk és megsemmisítésük. A környezetvédelmi minisztérium szerepe csak a katonaság esetleges sikertelen kísérlete után kerülhetne szóba – tette hozzá a miniszter.
Eközben a védelmi minisztérium arról számolt be, hogy aknászhajót indított el hétfőn a konstancai kikötőből a haditengerészet a román felségvizek átvizsgálására.
A minisztérium emlékeztetett arra, hogy a pénteken a hidrográfiai hatóság aknaveszélyre figyelmeztetett a Fekete-tenger északnyugati vizein. Válaszként a haditengerészet elrendelte a román felségvizek felügyeletének szigorítását.
A radioaktivitási szint nem haladja meg a megengedett mértéket Romániában, a mérőszerkezetek nem észleltek semmilyen rendellenességet – közölte szombaton Facebook-oldalán Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.
A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.
Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.
Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.
A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.
Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.
Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.
szóljon hozzá!