A vakcina teljes adagjával beoltott emberek az immunizálás helyszínén kapják meg az 5 élelmiszerutalványt (képünk illusztráció)
Fotó: Jakab Mónika
Aláírta pénteken Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter azt a rendeletet, amelynek értelmében 100 lej értékű élelmiszer-utalványt kapnak azok a személyek, akik megkapták SARS-CoV-2 elleni oltás mindkét adagját.
2021. szeptember 10., 16:312021. szeptember 10., 16:31
A vakcina teljes adagjával beoltott emberek az immunizálás helyszínén – az oltóközpontban, a háziorvos rendelőjében vagy a járóbeteg-ellátóban – kapják meg az 5 élelmiszerutalványt, összesen 100 lej értékben. Ez azokra érvényes, akik az erről rendelkező sürgősségi kormányrendelet hatályba lépése, azaz 2021. augusztus 31-e után kapták meg a teljes adagú oltást – írja az Agerpres.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
szóljon hozzá!