Közelharc. Roman és Vîlceanu a parlament folyosóján dulakodott
Fotó: Videófelvétel
Ha beigazolódik a Florin Roman és Dan Vîlceanu képviselők közötti, tettlegességig fajuló összeszólalkozásról szóló információ, a képviselőház ügyvivő elnöke kérni fogja a szankcionálásukat.
2024. május 21., 14:192024. május 21., 14:19
Alfred Simonis az újságírók érdeklődésére kedden elmondta, nem tudja még, hogy mi történt pontosan a két képviselőtársa között, mert jómaga a plenáris ülést vezette.
– tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy nyilvánosságra hozzák-e a térfigyelő kamerák felvételeit a parlamenti folyosón történt esetről, a házelnök az Agerpres szerint azt válaszolta, hogy erről a házbizottságban döntenek majd. Simonis emlékeztetett, nemrég módosítottak a házszabályon,
Mint megírtuk, Florin Roman liberális és Dan Vîlceanu független parlamenti képviselő heves szóváltásba keveredett kedden az alsóház plenáris ülésén, amit a folyosón folytattak, ahol Roman állítása szerint képviselőtársa fizikailag is bántalmazta őt, ezért feljelentést tesz ellene.
Roman egyébként elment a törvényszéki orvostani intézetbe, hogy látleletet kérjen a feljelentéshez.
Ezt követően a sajtónak arról beszélt: Vîlceanu dulakodás közben megpróbálta megharapni, „mint egy kannibál”.
Összeverekedett két képviselő – Florin Roman és Dan Vîlceanu – kedden a bukaresti parlamentben.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.
Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!