Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
Szabadon igényelhető Romániában a koronavírus omikron-alváltozatai ellen kifejlesztett vakcina, az új oltóanyaggal ellátott egészségügyi központok listáját honlapján tette közzé a bukaresti egészségügyi minisztérium.
2022. december 16., 09:492022. december 16., 09:49
2022. december 16., 09:562022. december 16., 09:56
A tárca közleménye szerint a kijelölt oltóközpontokban bárki előjegyzés nélkül felveheti az eredeti vírustörzs, illetve az omikron – idei járványhullámokat okozó – BA4-es és BA5-ös alváltozata ellen fokozott védelmet nyújtó új vakcinát, ha elmúlt 12 éves, és legalább három hónapja megkapta az első két (három) adag oltást.
A honlapon elérhető listán mindössze 67 cím szerepel, legfeljebb két-három kórház megyénként. Olyan megyék is léteznek (például Kovászna), amelyekben egyetlen egészségügyi intézménynél sem lehet előjegyzés nélkül felvenni az új oltást. A minisztérium tájékoztatása szerint azonban
Mint ismeretes, Romániában a BA4-es és BA5-ös omikron-alváltozatok okozta nyári járványhullám lecsengése után december elején kezdett ismét felfele ívelni a járványgörbe. Múlt héten 2924 új fertőzést regisztráltak, ami több mint másfélszerese az egy héttel korábbi adatnak, a kórházakban pedig egy hét alatt csaknem 20 százalékkal, 748-ra emelkedett a koronavírusos betegek száma. Bár a tárca már csak hetente tesz közzé összegzéseket, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdai sajtóértekezletén elmondta, hogy a napi fertőzések száma (a múlt heti 400-as átlagról) immár 700-ra emelkedett. Hozzátette: hasonló trend figyelhető meg a többi európai országban is, és nincs ok aggodalomra mindaddig, amíg nem emelkedik jelentősen az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő nyomás.
A többi európai országhoz hasonlóan Romániában is nő a Covid-esetek száma, de nincs ok aggodalomra, a megbetegedések nagy része ugyanis könnyű lefolyású – mondta kedden az egészségügyi miniszter.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.
Silviu Vexler, a Romániai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke bejelentette, hogy visszaadja a román államtól kapott Nemzeti Érdemrendet, miután Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen.
Romáiában van olyan állami cég, amelynek vezetői azért is kapnak pluszjuttatást, mert nő is van közöttük – ezt Bogdan Ivan energiaügyi miniszter árulta el.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
szóljon hozzá!