Sokkal súlyosabb büntetést róna a gyorshajtókra és a halálos balesetet okozókra egy törvénytervezet

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Törvénytervezetet fogadott el hétfőn a bukaresti szenátus, amelynek értelmében az a személy, akit az áldozat halálát okozó közlekedési szabálysértés miatt elítéltek, csak a büntetés letöltésétől számított öt év elteltével teheti le újból a járművezetői vizsgát.

Hírösszefoglaló

2023. március 20., 22:152023. március 20., 22:15

2023. március 20., 22:172023. március 20., 22:17

Robert Cazanciuc szociáldemokrata (PSD) szenátor arról számolt be, hogy a 106 szavazatból 105 támogatta a javaslatot. „Tízszeresére nő a járművezetéstől való eltiltás időtartama azok számára, akik ittasan, kábítószer hatása alatt vagy jogosítvány nélkül ülnek volán mögé, és embereket ölnek meg az utakon” – olvasható a szenátor Facebook-bejegyzésében.

Cazanciuc emlékeztet, hogy Románia továbbra is vezeti a negatív rangsort Európában a halálos áldozatokat követelő közúti balesetek számának tekintetében.

A módosítás értelmében az áldozat halálát okozó közlekedési szabálysértés miatt elítélt személy csak a börtönbüntetés letöltésétől vagy a bíróság által meghatározott próbaidő leteltétől számított öt év elteltével teheti le újból a járművezetői vizsgát.

A szenátus által hétfőn elfogadott törvénytervezet arról is rendelkezik, hogy a megengedett sebesség több mint 100 km/h-val való túllépése a járművezetői engedély 180 napos felfüggesztésével büntetendő. A különböző pártok frakcióinak tagjai által kezdeményezett javaslat arra is kiterjed, hogy amennyiben hat hónapon belül az illető ismét 100 km/h-val túllépi a sebességkorlátot, a járművezetői engedély felfüggesztésének 180 napos időtartama automatikusan további 30 nappal hosszabbodik meg.

Az indokolás szerint a javasolt módosítás a közlekedésbiztonság növeléséhez vezet, és tudatosítja a járművezetőkben, hogy a gyorshajtás súlyosan veszélyeztetheti az életüket, testi épségüket, illetve a többi közlekedőt és azokat, akik az út közelében tartózkodnak.

A tervezetet első törvényhozási fórumként hagyta jóvá a román felsőház, a döntéshozó kamara ebben a kérdésben a képviselőház.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni
2025. július 18., péntek

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek

A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek
2025. július 18., péntek

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak

A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak
2025. július 18., péntek

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása

Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása
2025. július 18., péntek

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban
2025. július 18., péntek

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében

Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében
2025. július 18., péntek

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar

Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar
2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették