George Simion és Anatol Șalaru
Fotó: Antena3/videófelvétel
Tagadja George Simion, a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke, hogy kapcsolatban állt volna az orosz titkosszolgálatokkal, és közölte: beperelte az őt ezzel megvádoló Anatol Șalaru volt moldovai védelmi minisztert.
2023. április 12., 19:462023. április 12., 19:46
Simiont és Șalarut kedden este az Antena 3 hírcsatorna adásában szembesítették egymással.
A volt védelmi miniszter megismételte korábbi állítását, miszerint a moldovai Hírszerző és Biztonsági Szolgálat (SIS) korábbi igazgatója azt mondta neki: Simion még 2012-ben az ukrajnai Csernyivciben az orosz hírszerzés, az FSZB egyik helyi emberével találkozott.
Simion ugyanakkor azt állította: nem találkozott egyetlen FSZB-ügynökkel sem, és bejelentette, hogy rágalmazásért bepereli Stalarut.
Újabb, az orosz hírszerzéssel fenntartott kapcsolatról szóló vádak jelentek meg George Simionnal, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökével kapcsolatban.
A volt moldovai védelmi miniszter azt is elmondta, hogy „az elkövetkező időszakban több más magas rangú ember is nyilatkozni fog George Simionról. Sok telefonhívást kaptam magas rangú emberektől, és azt mondták, hogy ők is meg akarnak szólalni”.
Mint arról beszámoltunk, Șalaru még március végén beszélt először a SImion és az FSZB-ügynök közötti állítólagos találkozóról.
Olekszandr Szkipalszki altábornagy, az ukrán védelmi minisztérium (GUR) fő hírszerzési igazgatóságának első számú vezetője és az ukrán titkosszolgálat, az SZBU korábbi első elnökhelyettese az Obozrevatel című ukrán kiadvány szerint azt mondta: az SZBU egyik hírszerző tisztje, aki Viktor Janukovics elnöksége idején Csernyivciban dolgozott, megerősítette George Simion román parlamenti képviselő legalább egy találkozóját az orosz különleges szolgálatokkal.
Simion mindeddig vehemensen tagadta, hogy találkozott volna az orosz hírszerzés emberével.
„Amikor az egész világot felszólítja, hogy segítsen megvédeni országát az orosz agresszióval szemben, vajon Zelenszkij elnök úr tudatában van-e annak, hogy ő is azon a történelmi rablásoknak, agresszióknak és igazságtalanságoknak a haszonélvezője, amelyek Nagy-Romániától egész régiókat raboltak el, amelyek ma Ukrajna részei?” – tette fel a kérdést a párt közösségi oldalán.
Ugyanakkor a Krónikának Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető elemzője, aki korábban diplomataként Magyarország romániai és moldovai nagykövetségén is tevékenykedett, arról beszélt: a rendelkezésre álló információk alapján kijelenthető, hogy valamilyen formában Simion, illetve az AUR színeiben szenátori mandátumhoz jutott, azóta független szenátor, Diana Șoșoacă is kapcsolatban áll az orosz hírszerzéssel.
Románia is kiemelt célpontja a moldovai orosz tevékenységnek – jelentette ki a Krónikának az elmúlt hetek Pruton túli, illetve romániai orosz hírszerzési tevékenységéről szóló hírei kapcsán Barabás T. János, a Külügyi és Külgazdasági intézet elemzője.
Ilie Bolojan miniszterelnök vasárnap egy Facebookon közzétett videóüzenetben jelentette be, hogy a kormány egy többéves beruházási költségvetési rendszer bevezetésén dolgozik.
A május 18-i elnökválasztás után a Romániát célba vevő orosz propaganda megváltoztatta céljait – jelentette ki az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) alelnöke, Valentin Jucan.
Az elmúlt 24 órában a belügyi szervek 6067 bevetésen vettek részt az állampolgárok védelmében, a katasztrófavédelem munkatársai 1361 esetben nyújtottak sürgősségi orvosi segítséget, és több mint 700 sofőr jogosítványát vonták be.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga jelzésű) riasztást bocsátott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hét erdélyi és moldvai megyére.
Szeptember elsejétől az egészségügyi minisztérium honlapján elérhető online űrlapon tehetnek bejelentést azok a betegek, akiket indokolatlanul küldtek át az állami kórházakból magánrendelőkbe – jelentette be Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
Oroszországnak világosan el kell köteleznie magát a béke útján, és le kell állítani a civilek és a civil infrastruktúra elleni támadásokat – hangsúlyozta szombat este Nicușor Dan román elnök az alaszkai csúcstalálkozóra reagálva.
Összesen 120 millió euró európai forrás áll rendelkezésre az Egészségügyi Operatív Program keretében a járóbeteg-szakrendelők fejlesztésére, hogy a páciensek gyorsan hozzáférhessenek a diagnózishoz és kezeléshez – jelentette be Alexandru Rogobete.
Az idei első negyedévben országszerte összesen 68 gyereket hagytak sorsukra a szülészeteken és más egészségügyi intézményekben; ez a szám 13-mal nagyobb az egy évvel korábban jegyzettnél – közölte az országos gyermekjogvédelmi hatóság (ANPDCA).
Meghalt szombaton egy 70 éves brit turista a Bucsecs-fennsíkon.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közölt adatai szerint 2025 júliusában 11 710 személynek folyósítottak különleges nyugdíjat, 25-tel többnek, mint előző hónapban.
szóljon hozzá!