Már több mint ezer halálesettel „korrigálták” a Covid-19-ben elhunytak statisztikáját

Már több mint ezer halálesettel „korrigálták” a Covid-19-ben elhunytak statisztikáját

Fotó: Beliczay László

Romániában naponta több mint száz korábban történt halálesettel igazítják ki a hivatalos Covid-statisztikát: az utóbbi két hétben végzett korrekciók nyomán csütörtökig több mint ezerrel emelkedett a koronavírus-járvány áldozatainak száma, miközben a fertőzések üteme továbbra is lassul.

MTI

2021. június 10., 17:342021. június 10., 17:34

Elsőként Vlad Voiculescu volt egészségügyi miniszter beszélt nyilvánosan arról, hogy jelentős eltérés van a közegészségügyi intézet adataira épülő „hivatalos” és a kórházak közvetlen bejegyzéseit összesítő minisztériumi adatbázis között.

A kormányfő által elrendelt, és a múlt hónapban lezárult vizsgálat igazolta, hogy a kórházak márciusig hétezerrel több Covid-halottat vezettek be saját rendszerükbe, mint amennyi a közegészségügyi hatóság nyilvántartásába is bekerült.

Voiculescut egyébként éppen önfejűsége és a kormányt kínos helyzetekbe hozó, a kormányfővel előre nem egyeztetett „leleplezései” miatt menesztették.

Azt azóta sem tudni, hogy a „nagyobbik” adatbázisban vannak-e átfedések, vagyis ugyanazt a halálesetet több kórház is beírta-e a rendszerbe, a stratégiai kommunikációs törzs jelentéseiből csak az látszik, hogy a közegészségügyi intézet ellenőrzéseket végez és két hete elkezdte a hivatalos adatbázis kiigazítását.

Azóta egyre növekszik a kiigazítások ritmusa, amely az utóbbi három napon már a százat is meghaladta. Kedden például 256 bejegyzéssel korrigálták a statisztikát, így megdőlt a 24 óra alatt bejegyzett halálesetek eddigi rekordja.

Eddig 1057 korábban – többnyire még tavaly – bekövetkezett elhalálozást vezettek be utólag a Covid-statisztikába, így a 19,3 milliós Romániában, ahol 1 millió 79 ezer fertőzést diagnosztizáltak, immár 31 531 halálesetet tulajdonítanak a hatóságok a koronavírus-járványnak.

A fertőzések üteme azonban lassul, és a napi halálesetek valódi száma is csökkenő tendenciát mutat.

A csütörtöki jelentés szerint 133 új fertőzést diagnosztizáltak az utóbbi 24 órában, ami csaknem 40 százalékkal kevesebb az utóbbi két hét átlagánál. Az utóbbi napon 24 koronavírusos beteg halt meg, az elhalálozások üteme pedig az utóbbi hétben csak egyszer haladta meg a 30-at, így a kéthetes mozgóátlag – abban a két hétben, amióta a statisztikai korrekciókat végzik – napi 60-ról napi 40 halálesetre csökkent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 09., szombat

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert

A román államnak adott igazat a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjának (ICSID) washingtoni székhelyű nemzetközi választottbírósága a kanadai Gabriel Resources által indított kártérítési perben.

Románia megnyerte a verespataki bányanyitás érdekében a kanadaiak által indított pert
2024. március 08., péntek

Gazdasági és szociális intézkedéscsomagban állapodhattak meg a kormánypártok

A termelő vállalatok akár a befektetés 70 százalékig terjedő támogatást is kaphatnak a legalább 10 millió euró értékű beruházásaikra, és az infláció mértékével növelik a háborús veteránok juttatását.

Gazdasági és szociális intézkedéscsomagban állapodhattak meg a kormánypártok
2024. március 08., péntek

Elfogadta az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet a kormány

Elfogadta a kormány pénteki ülésén az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításával kapcsolatos intézkedésekről szóló sürgősségi rendeletet – közölte az ülést követően a kormányszóvivő.

Elfogadta az európai parlamenti és a helyhatósági választások egyidejű lebonyolításáról szóló sürgősségi rendeletet a kormány
2024. március 08., péntek

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma

Mintegy 20 400-an vesztették életüket közlekedési balesetben tavaly az Európai Unióban (EU), 1 százalékkal kevesebben, mint egy évvel korábban. A halálozási mutatók alapján Bulgária és Románia rendelkezik a legkevésbé biztonságos úthálózattal.

Románia dobogós a halálos közúti balesetek tekintetében: a múlt évhez képest alig csökkent az utakon elhunytak száma
2024. március 08., péntek

Hétfőn néhány órán keresztül nem lehet majd útdíjmatricát vásárolni

Március 11-én éjfélkor körülbelül három órán át szünetelni fog az útdíjmatricák kibocsátása, hogy frissítsék a matricák érvényességi idejére vonatkozó információkat.

Hétfőn néhány órán keresztül nem lehet majd útdíjmatricát vásárolni
2024. március 08., péntek

Nagyobb mértékben nő az egészségügyi asszisztensek fizetése, mint az orvosoké

Az egészségügyi asszisztensek fizetése 30 százalékkal, az orvosoké 8 százalékkal nő. A béremelés két szakaszban, márciusban és júniusban történik – részletezte csütörtök este Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a kormányrendelet részleteit.

Nagyobb mértékben nő az egészségügyi asszisztensek fizetése, mint az orvosoké
2024. március 07., csütörtök

Elfogadta a kormány az egészségügyi dolgozók fizetését megemelő sürgősségi rendeletet

Márciustól 10 százalékkal, júniustól pedig újabb 10 százalékkal nő az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók alapfizetése. Az erről szóló sürgősségi rendeletet csütörtöki ülésén fogadta el a kormány.

Elfogadta a kormány az egészségügyi dolgozók fizetését megemelő sürgősségi rendeletet
2024. március 07., csütörtök

Népszavazás sem kizárt a verespataki aranykitermelés beindításáról

Marcel Ciolacu kormányfő egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen kijelentette, hogy népszavazást szervezne a verespataki aranykitermelés elkezdéséről.

Népszavazás sem kizárt a verespataki aranykitermelés beindításáról
2024. március 07., csütörtök

Iohannis szerint a „revizionista-nacionalista” tendenciák jelentik a legnagyobb problémát

Az Európai Néppárt (EPP) bukaresti kongresszusán tartott csütörtöki beszédében Klaus Iohannis kijelentette, hogy szerinte az Európában egyre jobban terjedő revizionista-nacionalista tendenciák jelentik a legnagyobb kihívást az EU számára.

Iohannis szerint a „revizionista-nacionalista” tendenciák jelentik a legnagyobb problémát
2024. március 07., csütörtök

Felmérés: a romániai szavazók alig több mint felére jellemző a párthűség

A romániai polgárok alig több mint fele szavaz ugyanarra a pártra minden választáson – derül ki egy közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a romániai szavazók alig több mint felére jellemző a párthűség
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM