Románia is felzárkózik az uniós irányelvekhez a hulladéktárolás és -kezelés terén

Képünk illusztráció •  Fotó: Haáz Vince

Képünk illusztráció

Fotó: Haáz Vince

A hulladéktárolás szigorítására, valamint a csomagolóanyagok és a csomagolóanyagokból származó hulladékok kezelésére vonatkozó rendeleteket fogadott el szerdai ülésén a kormány.

Hírösszefoglaló

2021. augusztus 11., 18:312021. augusztus 11., 18:31

Ugyanakkor első olvasatban tárgyalta a hulladékkezelési rendszert szabályozó, illetve a hulladékok újrahasznosítására vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet – közölte a kabinet ülését követően Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter.

A tárcavezető kiemelte, folyamatosan dolgoznak az EU-s irányelveknek a román jogrendbe történő átültetésén, a korábbi kormányok ugyanis mulasztottak ezen a téren, ezért több kötelezettségszegési eljárást is indított Románia ellen az Európai Bizottság.

„A mai kormányülésen két olyan jogszabályt fogadtunk el, amelyek két ilyen eljárást zárnak le. Továbbá egy harmadik eljárásra vonatkozó sürgősségi kormányrendeletet első olvasatban tárgyaltunk, ezt nagy valószínűséggel jövő héten fogjuk elfogadni” – idézi az RMDSZ közleménye Tánczos Barnát.

A hulladékok tárolására vonatkozó kormányrendeletről a tárcavezető elmondta, az hatályon kívül helyezi az eddig érvényben levő jogszabályt, és az európai uniós irányelvbe foglaltak alapján új szabályokat vezet be, továbbá az Európai Parlament által nemrég elfogadott körforgásos gazdaságra vonatkozó csomag előírásait is átemeli a hazai jogrendbe.

A második kormányrendelet a csomagolóanyagokat és a csomagolóanyagokból származó hulladékok kezelését, illetve ezek környezetre gyakorolt negatív hatásainak visszaszorítását szabályozza, valamint az anyagok szakszerű újrahasznosításának népszerűsítését célozza, magyarázta.

Az első olvasatban tárgyalt sürgősségi kormányrendelet kapcsán kifejtette, ez tartalmazza azokat a szükséges, elégséges és lehetséges szabályokat, amelyek stabilabb és hatékonyabb jogi hátteret biztosítanak az európai uniós irányelv romániai foganatosításának.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés

A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.

A PSD távol marad a PNL kongresszusától, nem ugyanaz a kormányzati és a politikai együttműködés
2025. július 12., szombat

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját

Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.

Nicușor Dan a PNL kongresszusán: az a legjobb az országnak, ha a koalíció folytatja a munkáját
2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök