Rafila: a maszk lesz az utolsó intézkedés, amelyről lemondunk
Fotó: Képernyőmentés
Három hét múlva csökkenésnek indulhat a koronavírus-fertőzések száma Romániában, márciusban pedig lazíthatnak a járvány terjedésének megakadályozása érdekében bevezetett korlátozásokon – jelentette ki Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
2022. január 25., 08:432022. január 25., 08:43
A Digi 24 hírtelevíziónak nyilatkozva a tárcavezető úgy vélekedett, az ötödik hullám csúcsa február 10–15. környékén várható Romániában.
Hangsúlyozta, az omikron-fertőzés valóban enyhébb tünetekkel jár, kevesebb a súlyos, intenzív terápiás ellátásra szoruló beteg, mint az előző hullámok idején,
„Nem a súlyos esetek okoznak gondot. De ha néhány eset van, folytatni kell a tevékenységet, más osztályokról kell átvezényelni a személyzetet. Nehezebb időszak, amit az egészségügyi intézmények vezetőinek kell menedzselniük a közegészségügyi igazgatóságok és az egészségügyi minisztérium segítségével. Készülünk erre a forgatókönyvre is. A dolgok nagyon eltérőek. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a helyzetet irányítás alatt tartsuk” – fogalmazott Rafila.
Jelenleg nem lehet szó a Covid-19 terjedését fékezni hivatott intézkedések feloldásáról, sőt továbbra is nagy óvatosságra és figyelemre van szükség, mivel a fertőzések száma még nem tetőzött, és nem tudni, milyen hatásai lesznek a növekedésnek.
A korlátozások feloldása kapcsán úgy vélekedett, hogy a tavasszal jöhetnek a lazítások.
– közölte az egészségügyi miniszter.
Őrizetbe vettek csütörtökön az ügyészek egy 51 éves bukaresti tanárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három évvel ezelőtt megerőszakolt két fiút.
Klaus Iohannis csütörtökön Párizsban részt vett Románia Házának felavatásán, amelyet a franciaországi román nagykövetségnek is otthont adó Béhague-palotában rendeztek be a nyári olimpiai és paralimpiai játékok alkalmából.
Sürgősségi rendeletet fogadott el csütörtökön a kormány az év végi államelnöki és a parlamenti választások megszervezéséről.
Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy indoklással ellátott véleményt küld a román kormánynak, amiért nem alkalmazza helyesen a hulladéklerakókról szóló 1999/31/EK irányelvet és a hulladékokról szóló 2008/98/EK direktívát.
Csalás miatt tett feljelentést a legfőbb ügyészségen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Iaşi megyei szervezetének elnöke George Simion és az általa vezetett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) ellen.
Összesen 643 osztálynak felel meg azoknak a diákoknak a száma, akik úgy jutottak be Románia valamely középiskolájába a mostani elosztás nyomán, hogy a képességfelmérőn nem érték el az 5-ös átlagot – ez 33 százalékos növekedést jelent a tavalyhoz képest.
A román határhoz közeli, Duna menti ukrán célpontok ellen végrehajtott orosz dróntámadás során három drón átrepült Romániába – állították csütörtökön az ukrán hatóságok.
Hazahoztak Nagy-Britanniából Romániába egy nőt, akit azért ítéltek négy és fél év börtönbüntetésre, mert prostitúcióra kényszerített egy lányt – közölte csütörtökön Alina Gorghiu igazságügyi miniszter.
Magyar-román miniszterelnöki találkozót tartanak pénteken, Marcel Ciolacu román miniszterelnök informális megbeszélést folytat magyar kollégájával, Orbán Viktorral – közölték csütörtökön hivatalos források.
Nem javasolná európai uniós biztosnak Marcel Ciolacu miniszterelnök Klaus Iohannis hamarosan leköszönő államfőt – ezt maga a kormányfő jelentette ki.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)