Perrel szeretné elérni hét azonos nemű pár, hogy kapcsolatukat az állam családként ismerje el

Perrel szeretné elérni hét azonos nemű pár, hogy kapcsolatukat az állam családként ismerje el

Az ACCEPT Egyesület már 13 éve kéri, hogy a román állam adjon törvényes formát az élettársi kapcsolatnak

Beperelte a román államot az ACCEPT Egyesület és 7 azonos nemű pár az Emberi Jogok Európai Bíróságánál (EJEB), kérve, hogy kapcsolatukat Románia hivatalosan ismerje el családként – írja az Agerpres.

Hírösszefoglaló

2019. június 18., 16:222019. június 18., 16:22

Az egyesület szerint ugyanis sérült az érintettek magánélethez és családhoz való joga: nem ismerik el őket egymás családtagjaként a kórházakban vagy más egészségügyi intézményekben, nem hozhatnak döntést partnerükkel kapcsolatban életbevágó helyzetekben, nem kérhetik ki a halottasházból elhunyt partnerük földi maradványait, nem állíttathatják ki elhunyt partnerük halotti bizonyítványát, és nem kérelmezhetik a temetkezési segélyt. Ugyanakkor az azonos nemű párok esetében egyik partner nem örökölhet a másiktól a heteroszexuális házasfelek mintájára, és nem lehet társbiztosított a partner egészségbiztosítási szerződésében.

A panaszt az ACCEPT Egyesület és a hét homoszexuális párt alkotó 14 személy nyújtotta be az Emberi Jogok Európai Bíróságához. „Azt kifogásoljuk, hogy a román állam nem tartotta magát azon kötelezettségéhez, melynek értelmében valamilyen törvényes formában el kell ismernie és védelmet kell biztosítania az azonos nemű párok által alapított családoknak” – nyilatkozta Iustina Ionescu emberjogi szakértő, az ACCEPT tagja. Az ügyvéd szerint

a panasztevők az alapvető emberi jogokat és szabadságokat biztosító európai egyezmény 8-as és 14-es cikkelyére hivatkoztak, amelyek garantálják a magánélethez és családhoz való jogot, valamint védelmet biztosítanak a szexuális irányultság miatti hátrányos megkülönböztetéssel szemben.

Ugyanakkor egy, az olasz állammal szemben 2015-ben megnyert, hasonló perre is hivatkoznak (Oliari és mások Olaszországgal szemben), amelynek precedensértéke lehet ez ügyben.

Az ACCEPT Egyesület már 13 éve kéri, hogy a román állam adjon törvényes formát az élettársi kapcsolatnak. Ebben az ügyben eddig 8 törvényjavaslat került a parlament elé, de egyik sem kapta meg a szükséges szavazatszámot.

Az egyesület szerint a szociológiai felmérések azt igazolják, hogy a lakosság megközelítőleg 10%-a élettársi kapcsolatban él, törvényes keret nélkül. 1993 óta jelentősen, körülbelül 25 százalékkal lecsökkent azoknak a száma, akik elutasítóan éreznek a homoszexuális személyekkel kapcsolatban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban