Őrizetbe vették a Transelectrica vállalat volt igazgatóját

Idegen tollakkal ékeskedett. Carașol hamis egyetemi diplomát bemutatva helyezkedett el vezetői tisztségben •  Fotó: Facebok/Transelectrica

Idegen tollakkal ékeskedett. Carașol hamis egyetemi diplomát bemutatva helyezkedett el vezetői tisztségben

Fotó: Facebok/Transelectrica

Őrizetbe vették kedden Marius Dănuț Carașolt, a Transelectrica állami energiavállalat diplomabotránya miatt nemrég leváltott igazgatóját, miután az ügyészek a nap folyamán házkutatást tartottak ingatlanaiban.

2019. november 19., 17:532019. november 19., 17:53

A házkutatásokat összesen három helyszínen – Carașol hivatalos lakhelyén és két másik, a tulajdonában levő ingatlanban – hajtották végre.

Az ügyészség csalás és hamis okirat felhasználása miatt nyomoz az ügyben, miután Carașol hamis egyetemi diplomát bemutatva helyezkedett el vezetői tisztségben egy stratégiai jelentőségű állami cégnél.

Az így okozott kárt 460 ezer lejre becsülik, az összeg visszaszerzéséért a Transelectrica is belépett az eljárásba. A legfőbb ügyészség még szeptember második felében kezdett el hivatalból nyomozni az ügyben. A vizsgálat előzménye, hogy a Transelectrica felügyelő bizottsága még szeptember 19-én leváltotta tisztségéből Carașolt. Az ok: kiderült, hogy állításával ellentétben nem rendelkezett egyetemi diplomával.

Carașol hamis diplomával igazolta felsőfokú tanulmányait, hiszen életrajzában feltüntette, hogy diplomát szerzett a bukaresti Műegyetemen, de a felsőoktatási intézmény rektora közölte, hogy csak látogatta az előadásokat, de oklevelet nem szerzett.

A tőzsdén jegyzett Transelectrica birtokolja a romániai villamosenergia-hálózatot, és a román állam egyik stratégiai fontosságú vállalata.

Carașol leváltását azzal indokolták, hogy a nyilvánosságra került információk hatással vannak a vállalat megítélésére, és óvni akarják a vállalat hírnevét a befektetők előtt.

Nem ez az első eset, amikor hamis diplomával rendelkező, felelős tisztséget betöltő személyek buknak le. Az év elején két álorvosról derült ki, hogy évek óta úgy dolgoztak kórházban, hogy nem végezték el az orvosi egyetemet. Korábban tucatnyi állami alkalmazottról, miniszterekről, hírszerzési vezetőkről, törvényhozókról, rendőrökről és egyéb magas rangú állami tisztségviselőkről derült ki, hogy szabálytalanul szereztek doktori címet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 11., péntek

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök

Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.

„Veszélyben” az állami vállalatok vezetőségei – ismertette a deficitcsökkentés második csomagját a miniszterelnök
2025. július 11., péntek

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter

Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.

Az államkasszába utalta fizetése 20 százalékát az energiaügyi miniszter
2025. július 11., péntek

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez

Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.

Megszabadulna a román hadsereg a Kalasnyikovoktól, nagyszabású fegyverbeszerzést tervez
2025. július 11., péntek

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja

A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.

Megtagadta egy korábbi miniszterelnök fuvarozását egy bukaresti taxis, most már bánhatja
2025. július 11., péntek

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla

Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.

Sok állami cég vezetőjét „kényeztetik el” csillagászati összegű fizetéssel, de akadt, aki lemondott róla
2025. július 11., péntek

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint

A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.

Visszaelőzte a PSD a PNL-t, de továbbra is az AUR a nyerő egy friss felmérés szerint
2025. július 11., péntek

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek

A várható zivatarok miatt elsőfokú, vagyis sárga figyelmeztetést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 16 megyéjére.

Zivatarokra figyelmeztetnek, erdélyi megyék is érintettek
2025. július 11., péntek

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök

A Szociáldemokrata Párt (PSD) nem szándékszik kilépni a kormányból – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt ügyvivő elnöke.

A PSD nem azért lépett kormányra, hogy kilépjen belőle, de vegyék figyelembe a javaslatainkat – mondja az ügyvivő pártelnök
2025. július 11., péntek

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti

Románia készen áll hozzájárulni az ukrajnai béke megteremtéséhez és fenntartásához, valamint Oroszország elrettentéséhez – hangsúlyozta Nicușor Dan államfő „az elszántak koalíciójának” ülésén, amelyet videokonferencia formájában tartottak meg csütörtökön.

Nicușor Dan: Ukrajna támogatásának folytatása saját biztonságunk biztosítását is jelenti
2025. július 11., péntek

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselői és szenátorai biztosítják a határozatképességet a bizalmatlansági indítvány megvitatására összehívott hétfői parlamenti ülésen, de nem fognak szavazni – nyilatkozta Sorin Grindeanu, az alakulat ideiglenes elnöke.

Grindeanu a bizalmi szavazásról: a PSD-s honatyák ott lesznek, de nem szavaznak