Nyilvánosságra hozta a SRI-vel kötött megállapodást az Igazságügyi Felügyelet

A protokollum szövege szerint az együttműködés a felek hatáskörének és kompetenciáinak keretén belül történik •  Fotó: SRI.ro

A protokollum szövege szerint az együttműködés a felek hatáskörének és kompetenciáinak keretén belül történik

Fotó: SRI.ro

Nyilvánosságra hozta kedden az Igazságügyi Felügyelet (IJ) a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) 2016-ban kötött együttműködési megállapodást.

Hírösszefoglaló

2018. október 09., 14:292018. október 09., 14:29

Az Igazságügyi Felügyelet állítása szerint nem kért és nem küldött információkat a SRI-nek a protokollum hatályossága idején.

Az IJ emlékeztet, hogy 2018. március 28-án kérte a SRI és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács keretében működő Igazságügyi Felügyelet közötti, 2016. február 29-én aláírt együttműködési megállapodás titkosságának feloldását. A megállapodás 2017. március 8-áig volt érvényben.

Az Igazságügyi Felügyelet a bírák, ügyészek, segédbírák tevékenységének és magatartásának ellenőrzése során azonban egyetlen esetben sem kért és nem is küldött adatokat vagy információkat a SRI-nek, és nem is kezdett fegyelmi eljárásba ezen protokollum hatására

– szögezi le az intézmény.

A dokumentumot 2016-ban Lucian Netejoru, az Igazságügyi Felügyelet vezetője, illetve Florian Coldea, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) akkori első igazgatóhelyettese írta alá, a törvényességi felülvizsgálatot pedig Ghorghe Stan ügyész, az IJ alelnöke, illetve Dumitru Dumbravă, a SRI jogi igazgatóságának vezetője végezte.

A protokollum leszögezi többek közt, hogy az együttműködés a felek hatáskörének és kompetenciáinak keretén belül történik, a bírák és ügyészek esetleges fegyelmi kihágásainak előzetes felismerése, megelőzése és visszaszorítása céljából, valamint olyan cselekedetek elkerülése végett, amelyek veszélyeztetnék az igazságszolgáltatás menetét vagy a nemzetbiztonságot. A megállapodásban a SRI kötelezi magát, hogy kérésre információkat szolgáltat az Igazságügyi Felügyelet által vizsgált ügyekkel kapcsolatban, és hivatalból tájékoztatja az IJ-t minden olyan esetről, amelyben bírákkal vagy ügyészekkel kapcsolatban merül fel a fegyelmi kihágás gyanúja.

Ugyanakkor az Igazságügyi Felügyelet kötelezte magát arra a szerződésben, hogy a SRI-vel ismerteti az általa szolgáltatott információk hasznosságát, illetve, hogy milyen módon használta fel azokat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni

Szükség van arra a hadijajóra, amelyet Románia Törökországtól szerez be – jelentette ki a sajtónak Ionut Moșteanu védelmi miniszter.

Törököktől vásárolt hadihajóval védené Románia a fekete-tengeri gázvezetéket, csak nehéz felfegyverezni
2025. július 18., péntek

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek

A lakosság számának függvényében felső határt szab az önkormányzati alkalmazottak számának a kormány – jelentette be pénteken Ilie Bolojan miniszterelnök az újabb költségvetési megszorításokat ismertetve. Csökkentik a helyi rendőrök számát is.

Csökkentik az önkormányzati alkalmazottak és a helyi rendőrök számát – újabb megszorítási javaslatokat ismertetettek
2025. július 18., péntek

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak

A román katonák száma 6000 fővel nőtt – az elmúlt két évben először. A hadsereg összesen körülbelül 70 ezer katonával rendelkezik, az ideális létszám pedig a védelmi tervek szerint 120 000-130 000 között lenne.

Nőtt a román hadsereg, egyelőre vonzó a fizetés, de több katonára lenne szüksége az országnak
2025. július 18., péntek

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása

Azért is késik a nyugdíjak újraszámolása, mert a nyugdíjpénztárnak be kell vezetnie a rendszerbe az egészségügyi szolgáltatási járulék (CASS) kiterjesztését a 3000 lejt meghaladó juttatásokra.

Az egészségbiztosítási járulék kiterjesztése miatt késik a nyugdíjak újraszámolása
2025. július 18., péntek

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban

A miniszterelnöki kancellária személyi állományát 40 százalékkal csökkentik, ami havi 850 ezer lejes megtakarítást eredményez – jelentette be pénteken Mihai Jurca, a kancellária vezetője.

Leépítések a miniszterelnökségnél: a posztok 40 százalékát megszüntetik a kormányhivatalban
2025. július 18., péntek

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében

Az urbanisztikai bizonylatok és építkezési engedélyek kibocsátásához a polgároknak többé nem kell a Kataszteri Hivataltól telekkönyvi és kataszteri kivonatot kérniük, és azokat beadni az önkormányzatnak – tájékoztatott pénteken az RMDSZ sajtóosztálya.

„A polgár nem postás”: intézkedés a felesleges bürokrácia csökkentése érdekében
2025. július 18., péntek

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar

Tizennégy megye összesen 60 településén és Bukarestben okozott károkat a viharos időjárás az elmúlt 24 órában. Otopeni-en emberéletet követelt az ítéletidő.

Erdélyi megyékben is okozott károkat a vihar
2025. július 18., péntek

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben

Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.

Emberéletet is követelt az ítéletidő Bukarestben
2025. július 17., csütörtök

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
2025. július 17., csütörtök

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették

Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.

Sok pénze bánta a szélsőjobbnak a gyanús finanszírozást, de Nicușor Dant is megbüntették