Fotó: Barabás Ákos
Nem elegendő a rendőrség létszáma és finanszírozása ahhoz, hogy a rendvédelmi szerv tagjai biztonságban érezzék magukat – derült ki a miniszterelnök és a szakszervezetek közötti hétfői egyeztetésen. A kormányfő ígéretet tett a létszámemelésre.
2017. július 24., 17:492017. július 24., 17:49
Négyezer új rendőrt vesznek fel a rendőrség kötelékébe csak az idei évben, és a kormány módosítja a rendőrök jogállását rögzítő törvényt – erről állapodtak meg hétfőn a rendvédelmi szakszervezetek képviselői Mihai Tudose miniszterelnökkel.
A találkozóra annak nyomán került sor, hogy csütörtökön este Suceava Burdujeni nevű negyedének vasútállomásán egy 24 éves fiatalember több késszúrással halálra késelt egy 38 éves vasúti rendőrt. Az incidens nyomán Mihai Tudose kijelentette,
Iulian Surugiu, a Romániai Rendőrök Országos Szakszervezetének vezetője a hétfői tanácskozást követően bejelentette, megállapodtak a kormányfővel arról, hogy az állomány sürgős bővítése mellett rövid időn belül kidolgozzák a rendőrök új statútumát. A kormány pedig azt közölte, felkéri a belügyminisztériumot, mérje fel, milyen ellátási igényeik vannak a rendőröknek, ezt követően pedig a lehető leggyorsabban előáll egy megoldással.
Mihai Tudose a találkozó után közölte,
mivel több mint 20 ezer fős hiány van. A munkaügyi és a belügyi tárca vezetője összeül majd, hogy megtárgyalja a részleteket. Ezt követően megpróbálják rendezni a bér és az eszközállomány kérdését is.
Surugiu szerint az új statútumot két hónapon belül ki kell dolgozni, és annak a karrierre vonatkozó lehetőségeket is tartalmaznia kell. Hozzátette, az állomány növelése kapcsán azt javasolta, a rendőrakadémiákon egy évet elvégzett hallgatókat is lehetne alkalmazni, mivel ők már jóval felkészültebbek, mint aki most sétál be az utcáról. Kijelentette,
A szakszervezeti vezető szerkezeti átalakítást is szükségesnek tart a rendőrségen belül, hogy megoldódjon a kevés utcán szolgálatot teljesítő rendőr jelentette probléma. „Kevés a rendőr az utcákon és sok az irodákban” – mutatott rá.
Az érdekvédelmi vezetők azt is sürgősen, egy-két hónapon belül megoldandó feladatnak nevezték, hogy tízezer új járőrkocsit szerezzenek be a rendőrség számára. Surugiu azt is hozzáfűzte: szerinte a rendőrjárőröknek két főből kell állniuk, semmiképp sem csupán egyből.
Egy másik szakszervezeti vezető, Emil Păscuţ, a Diamant nevű rendőrszakszervezet vezetője arról beszélt:
papíron ugyanis 80 ezer, a valóságban azonban csak 40 ezer fős az állomány.
Mint kifejtette, a maradék 40 ezer fő valójában „kaméleonrendőr”, aki a háttérstruktúrában működik, például pszichológusok, orvosok, étkezdei kiszolgáló személyzet, énekesek és könyvelők. „Az összes olyan munkakör betöltője, aki más minisztériumokban közalkalmazottnak vagy szerződéssel alkalmazott személyzetnek minősül, nálunk rendőrnek számít. Meghamisítják a valóságot. Papíron 80 ezer rendőr létezik, az utcán, az állomásokon a rendőrök egyedül járnak el” – mondta a szakszervezeti vezető.
Dumitru Coarnă, egy másik rendőrszakszervezet vezetője szerint a rendőrök legsúlyosabb gondja a finanszírozáshoz kapcsolódik. „A dolgok sokkal összetettebbek, de rövid távon egyértelmű, hogy a költségvetés-kiegészítés a fontos. A belügyminisztériumnak pénzre van szüksége, és nem csupán a logisztikára, hanem a bérekre is. Ami pedig a járőröket illeti: a rendőrök egyedül járőröznek” – mutatott rá. A Carmen Dannal folytatott találkozót követően kijelentette:
A szakszervezeti vezetőkkel megejtett találkozó előtt Mihai Tudose miniszterelnök jelentést kért Carmen Dan belügyminisztertől a foganatosítandó intézkedésekről.
A Sorin Vezeteu rendőrfelügyelő-helyettest szolgálat közben halálra késelő férfit, Ioan Beşát 30 napos előzetes letartóztatásba helyeztek. A férfi bevallotta tettét, és közölte, semmit sem bánt meg. Mint kiderül, Spanyolországban már kétszer is ült börtönben erőszakos cselekmények miatt.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
A PSD távol maradt a PNL kongresszusától, mint a szociáldemokraták közölték, különbséget tesznek a kormányzati és a politikai együttműködés között.
Romániának van jövője, és ez ,,belátható időn belül” érezhető lesz – jelentette ki Nicușor Dan államfő szombaton a Nemzeti Liberális Párt (PNL) rendkívüli tisztújító kongresszusán mondott beszédében.
Csökkentik az állami vállalatok igazgatótanácsainak létszámát és a menedzserek juttatásait – közölte Ilie Bolojan miniszterelnök a költségvetési deficitcsökkentés második csomagja tervének ismertetésekor.
Fizetése 20 százalékát az államkasszába utalta pénteken Bogdan Ivan energiaügyi miniszter, aki arra kérte a minisztériumnak alárendelt vállalatok vezetőit, hogy kövessék a példáját.
Megszabadulna a szovjet eredetű fegyverektől a román védelmi tárca, és korszerű eszközökre cserélné le őket.
A rendőrök 500 lejre büntettek meg egy taxisofőrt, aki július 10-ről 11-re virradó éjszaka nem volt hajlandó felvenni egy utast a Henri Coandă repülőtéren, és bevonták a fuvarozói engedélyét.
Az elnöki illetmény havi összege valamivel több mint 27 000 lej – ez most azért számít referenciának, mert fölvetődött, hogy azok az állami cégvezetők, akik többet keresnek az államfőnél, mondjanak le önként illetményük egy részéről.
A polgárok 38 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 20 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 15 százaléka a Nemzeti Liberális Pártra (PNL) szavazna, ha vasárnap tartanák a parlamenti választásokat – derül ki a CURS felméréséből.
szóljon hozzá!