Fotó: Gépjármű-nyilvántartási Hivatal
A Román Gépjármű-nyilvántartási Hivatal (RAR) munkatársai az év első felében a forgalomban ellenőrzött gépjárművek 44,16 százalékát súlyos és/vagy veszélyes műszaki rendellenességek miatt nem megfelelő műszaki állapotúnak nyilvánították – derül ki az intézmény kimutatásából.
2023. augusztus 25., 08:372023. augusztus 25., 08:37
Az Agerpres hírügynökség által idézett közlemény szerint az év elejétől június végéig 44 472 járművet ellenőriztek országszerte.
az esetek 22,1 százalékában a károsanyag-kibocsátás mértéke jelentett gondot, a járművek 13,04 százalékánál a kerekek, gumiabroncsok és felfüggesztés terén tapasztaltak hiányosságokat, az esetek 12,81 százalékában a láthatósággal, 11,08 százalékában pedig az alvázzal kapcsolatos problémákat állapítottak meg. A fékrendszernél a vizsgált autók 5,57 százalékánál, az irányítórendszernél pedig a járművek 1,9 százalékánál voltak rendellenességek.
Ugyanakkor az ellenőrzött járművek mintegy 2,6 százalékának az időszakos műszaki vizsgával (ITP) kapcsolatos problémáik voltak, vezetőik lejárt, hamisított vagy felfüggesztett vizsgaigazoló okmányt mutattak fel.
Nőtt a személyszállítás egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátása Romániában 2010 és 2021 között, mintegy 67 százalék a személygépkocsikból származott. Az adatokat a 2Celsius Egyesület ügyvezető igazgatója, Mihai Stoica ismertette.
A RAR és a rendőrség első félévben végzett közös ellenőrzései során 14 354 bírságot róttak ki, 12 362 járműnek bevonták a forgalmi engedélyét, 194-et lefoglaltak, 260 esetében pedig érvénytelenítették a műszaki vizsgát.
A közutakon végzett ellenőrzések eredményei nem tükrözik a hazai géppark általános állapotát, ilyenkor ugyanis eleve olyan gépjárműveket állítanak meg, amelyekkel kapcsolatban felmerül a gyanú, hogy hiányosságaik lehetnek – hangsúlyozta közleményében a RAR.
A Volkswagen az elöregedett erdélyi autópark piacvezető márkája, a Székelyföldön még Opelből is több fut, mint Daciából – derül ki az Erdélystat legfrissebb elemzéséből. Amúgy az erdélyi régiókon belül a Bánságban a legmagasabb a személygépkocsi-ellátottság.
Két ember belefulladt a Snagovi-tóba a péntek esti vihar közben, Argeș megyében pedig egy beszakadt tetőzet végzett egy emberrel.
Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter, a közösségi médiában terjedő álhíreket cáfolva.
A roncsautóprogram módosított pályázati útmutatója szerint idén 18 500 lejjel támogatja az állam az elektromos és a hidrogén üzemanyagcellás autók vásárlását.
Románia gazdasági helyzete annyira súlyos, hogy bárki is kerüljön hatalomra és bárki is legyen a miniszterelnök, ha Ilie Bolojan „holnap távozik”, akkor is meg kell hozni a szükséges intézkedéseket – jelentette ki Cătălin Drulă.
Alexandru Nazare pénzügyminiszter azokra a felvetésekre reagált, amelyek szerint a közüzemi és egyéb szolgáltatók 21 százalékos áfát alkalmaztak a júliusi fogyasztásra, noha az áfamelés csak augusztus 1-től lépett érvénybe.
A Richter-skála szerint 4,4-es erősségű földrengés történt pénteken 14 óra 18 perckor az olténiai Gorj megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
A kötelező heti óraszám kettővel történő megemelése után a tanárok mintegy 98,6 százaléka ugyanabban az iskolában marad, 1,4 százalékuk pedig más tanintézetekben is fog tanítani – közölte pénteken az oktatási minisztérium.
Népszavazást követel Anamaria Gavrilă, a Fiatal Emberek Pártjának (POT) elnöke arról, hogy Románia támogassa-e feltétlenül Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban, ahogy azt csütörtökön a védelmi minisztérium közölte.
A gazdasági minisztérium a bírósághoz fordult, amiért az Országos Sóipari Társaság (Salrom) részvényeseinek közgyűlése megtagadta a vállalat igazgatótanácsi tagjainak menesztését – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Radu Miruță.
Őrizetbe vette csütörtökön a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Radu Cristian mangaliai polgármestert.
szóljon hozzá!