Teodor Meleşcanu lett a bukaresti felsőház elnöke
Fotó: Mae.ro
Csupán második nekifutásra sikerült a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltjének, a koalícióból nemrég kilépett Liberálisok és Demokraták Szövetségében (ALDE) politizáló Teodor Meleşcanunak elnyernie kedden a szenátus elnöki tisztségét.
2019. szeptember 10., 18:352019. szeptember 10., 18:35
2019. szeptember 10., 20:312019. szeptember 10., 20:31
A felsőházban kedden délután rendezett szavazás során 68 voksra lett volna szüksége a volt külügyminiszternek, hogy első körben megválasszák, ám csupán 67 szavazatot kapott. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) által jelölt riválisára, Alina Gorghiura 49-en voksoltak, míg az ALDE hivatalos jelöltjére, Ioan Popára 13-an. Emellett öt érvénytelen szavazat is volt.
A szenátus elnöki tisztségéről az általa vezetett ALDE ellenzékbe vonulása után lemondott Călin Popescu-Tăriceanu kedden úgy vélekedett: ellentmond a felsőház szabályzatának a Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslata, hogy Teodor Meleşcanut jelölik a posztra. „Nagyon súlyos eljárásbeli problémánk van, mivel a szenátus házszabálya egyértelműen kimondja, hogy az elnök megválasztása a parlamenti csoportok javaslatai alapján történik, és mindegyik csoport egy javaslatot tehet. Szeretném megjegyezni, hogy az ALDE frakció élt a saját jelölt állításának jogával, és Ion Popát javasolta a tisztségre, nem érkezhet két javaslat ugyanannak a csoportnak a részéről. Meleşcanu szenátor lehet az önök jelöltje, azzal a feltétellel, hogy nem tagja az ALDE képviselőcsoportjának, mert egyébként sérül az az előírás, amely szerint az egyes csoportok egyetlen javaslatot tehetnek. Az ALDE részéről egy javaslat terjeszthető elő, nem kettő, kérjük, vegyék ezt figyelembe” – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu a szenátus plenáris ülésén.
Javaslatát azonban nem vették figyelembe, Teodor Meleşcanu pedig arra emlékeztetett, hogy Călin Popescu-Tăriceanut is a PSD javaslatára választották meg a szenátus elnökévé. Később Tăriceanu bejelentette, hogy pártja megtámadja a választás eredményét az alkotmánybíróságon.
Az RMDSZ szenátorai egyébként a liberális Alina Gorghiu jelöltségét támogatták a felsőház elnöki tisztségére. A szövetség sajtóirodája közölte: az RMDSZ szerint a bizalmatlansági indítványt minél előbb be kell nyújtani, az RMDSZ pedig nem támogatja a Viorica Dăncilă vezette kormányt.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
A meteorológiai szolgálat pénteki előrejelzése szerint jelentős lehűlés várható csütörtökig az ország nagy részében.
Hitelesítette pénteken az alkotmánybíróság az elnökválasztás május 4-i első fordulójának eredményeit. Közleménye szerint döntését egyhangúlag hozta meg a testület.
Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.
Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.
Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.
szóljon hozzá!