Nem tett le a kötelező védettségi igazolvány bevezetéséről a román kormány, felelősségvállalás is szóba jöhet

Nem tett le a kötelező védettségi igazolvány bevezetéséről a román kormány, felelősségvállalás is szóba jöhet

Fotó: Veres Nándor

Nem tett le a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetéséről a román kormány Nicolae Ciucă miniszterelnök szerint.

Krónika

2021. december 31., 09:532021. december 31., 09:53

A kormányfő a román közszolgálati televízió csütörtök esti műsorában beszélt arról, hogy semmilyen lehetőséget nem vetettek el,

a meghozandó intézkedésekről a járványhelyzet alakulásának függvényében döntenek.

Hangsúlyozta: a legnagyobb segítséget a járvány elleni küzdelemben az oltások jelentik. Példaként említette, hogy a jelentős átoltottságú Nagy-Britanniában 187 000 napi új fertőzöttre 103 halott jutott, míg Romániában az eddigi csúcs, 19 000 napi új fertőzött idején több mint 500 halottat jelentettek.

A miniszterelnök azt sem zárta ki, hogy felelősségvállalással fogadják el a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetését.

Mint mondta, ha a helyzet ezt indokolttá teszi, akár rendkívüli ülésszakra is összehívják a parlamentet, hogy elfogadja a már létező törvénytervezetet, de azt sem zárta ki, hogy a kormányzati felelősségvállalás mellett döntenek.

korábban írtuk

Teljes a káosz a védettségi igazolvány körül, a kiszivárgott hírek szerint a munkahelyeken nem fogják megkövetelni
Teljes a káosz a védettségi igazolvány körül, a kiszivárgott hírek szerint a munkahelyeken nem fogják megkövetelni

Egybehangzó sajtóértesülések szerint a koalíció olyan zöldigazolvány elfogadására készül, amely nem teszi kötelezővé a Covid-igazolványt a munkahelyeken.

Arra a felvetésre, hogy ez nem jelent-e csapdahelyzetet számára, hiszen felelősségvállalás esetén ő válik felelőssé a döntésért, kifejtette: nem tekinti csapdahelyzetnek, mivel

ha ez az eszköze annak, hogy minél több életet megmentsenek, akkor ezt a döntést kell meghozni.

Amint arról beszámoltunk, a koalíciós pártok még karácsony előtt azt ígérték, hogy az év végéig döntenek a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetéséről, és a parlament is elfogadja az erre vonatkozó törvényt.

December 21-én azonban a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) társelnöke, George Simion által a kötelező védettségi igazolvány bevezetése ellen összehívott illegális tüntetés résztvevői megpróbáltak betörni a parlamentbe.

A koalíciós pártok ezt követően egy Klaus Iohannis államfővel folytatott egyeztetés nyomán letettek arról, hogy gyorsított eljárással döntsenek a védettségi igazolványról. A hivatalos indoklás szerint azért, mert felmerült, hogy alkotmányellenes lehet a munkavégzés védettségi igazolványhoz kötése, ugyanakkor a kiszivárgott hírek szerint az is az okok között szerepel, hogy a koalíció tagjai nem szívesen vállalnák fel a népszerűtlen döntést.

korábban írtuk

Koalíciós megállapodás: év végéig elfogadják a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt
Koalíciós megállapodás: év végéig elfogadják a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvényt

Megállapodás született a koalícióban arról, hogy a Covid-igazolvány munkahelyi bevezetéséről szóló törvény tervezetét az év végéig elfogadja a parlament – jelentette ki szerdán Marcel Ciolacu képviselőházi elnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetője.

Mint ismeretes, a tervezet szerint az igazolvány az oltottságot, a fertőzésen való átesést vagy a friss negatív teszteredmény meglétét igazolná.

Amennyiben a koronavírus fertőzési rátája három héten keresztül folyamatosan nő, és eléri az 1,5 ezreléket országos szinten, a munkáltatóknak kötelező lenne megkövetelniük az alkalmazottaktól a dokumentumot. Akinek nincs, annak felfüggeszthetnék a munkaviszonyát.

Azok számára, akik nem akarják felvenni az oltást, vagy ez egészségügyi okok miatt ellenjavallt, közpénzből 15, a tervek szerint 50 lejes utalványt adnának, amelyet ingyenes koronavírus-tesztek elvégzésére használhatnának fel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 09., kedd

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen

Margrethe Vestager kedden, az amerikai Princeton Egyetemen tartott beszédében bejelentette, hogy az Európai Bizottság vizsgálatot indított az EU öt tagállama számára szélturbinákat gyártó kínai vállalatoknak nyújtott állami szubvenciók ügyében.

Az Európai Bizottság vizsgálatot indított több Románia számára szélturbinákat gyártó kínai vállalat ellen
2024. április 09., kedd

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz

A Nemzeti Liberális Pártnak (PNL) lesz jelöltje az államelnök-választáson – jelentette ki kedden Buzăuban Nicolae Ciucă.

Ciucă: a PNL nem közösködik a PSD-vel, saját államfőjelöltje lesz
2024. április 09., kedd

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet

Elfogadta keddi ülésén a kormány azt a sürgősségi rendeletet, amelyik mentesíti a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáit a 10 százalékos egészségügyi szolgáltatási járulék kifizetése alól.

Elfogadta a kormány a betegszabadságon lévő személyek bizonyos kategóriáinak járulékmentességét előíró sürgősségi rendeletet
2024. április 09., kedd

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben

Megszökött kedden egy emberölésért 18 éves szabadságvesztésre ítélt férfi Bukarestben – közölte az Országos Börtönigazgatóság.

Gyilkosságért 18 évre ítélt magyar férfi szökött meg átszállítása során Bukarestben
2024. április 09., kedd

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón

Amerikai-szovjet „koprodukció” eredménye lehet az a titokzatos tengeri drón, amelyet múlt héten találtak a román partok mentén.

Amerikai-szovjet „koprodukció” terméke lehet a román partoknál talált titokzatos tengeri drón
2024. április 09., kedd

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk

Kihirdette Klaus Iohannis államfő azt a törvényt, amelynek értelmében a motorosok fényvisszaverő háromszög, elsősegélydoboz és tűzoltó készülék nélkül is közlekedhetnek.

Hivatalos: nem kell többé a motorosoknak fényvisszaverő háromszöget, elsősegélydobozt és tűzoltó készüléket hurcolniuk
2024. április 09., kedd

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst

Mardossa a lelkiismeret Vlad Pascut, azt az autóst, aki tavaly augusztusban kábítószer hatása alatt vezetve halálra gázolt két fiatalt a román tengerparton.

Mardossa a lelkiismeret a bedrogozva két fiatalt halálra gázoló autóst
2024. április 09., kedd

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány

Elfogadta a bukaresti képviselőház keddi ülésén azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a játéktermek működtetését a 15 ezer fősnél kisebb településeken.

Nem merte kiszorítani a játékbarlangokat valamennyi településről a kormány
2024. április 09., kedd

Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek

Marcel Ciolacu miniszterelnök azt állítja, nincs meggyőződve róla, hogy ő lenne a legmegfelelőbb jelölt az államelnöki tisztségre, mivel jelenleg teljesen a kormányzásra összpontosít.
Beszólt Iohannisnak a miniszterelnök, aki amúgy nem igazán tartja magát megfelelő államfőjelöltnek
2024. április 09., kedd

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni

Marcel Ciolacu kormányfő szerint az infláció jelenleg csökkenőben van, de ahhoz, hogy az életszínvonal emelkedése érzékelhetővé váljon, „szeptember-októberre 5 százalék alá kell szorítani az inflációt”.

 

Ciolacu szerint a román gazdaságban minden jó úton halad, de azért az inflációt még lejjebb kell nyomni