Nagyot nőtt a Magyarország iránti szimpátia a románok körében tíz év alatt

•  Fotó: Lakatos Péter/MTI

Fotó: Lakatos Péter/MTI

Jelentősen nőtt azon romániai polgárok aránya az elmúlt tíz évben, akik szimpátiával tekintenek Magyarországra – derül ki egy friss felmérésből.

Balogh Levente

2023. november 15., 19:122023. november 15., 19:12

Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro megrendelésére készített, szerdán ismertetett kutatásban arra kérdeztek rá, hogy a megnevezett országok közül melyek iránt éreznek szimpátiát a válaszadók.

A rangsor élén Spanyolország és Olaszország áll: előbbi iránt a válaszadók 82,8, utóbbival szemben 81,4 százaléka érez inkább pozitív érzelmeket.

Ez nem is csoda, hiszen azon két országról van szó, amelyben a hivatalos statisztikák szerint is a legtöbb román állampolgár él, mindkettőben közel egymillió. A harmadik helyen szintén egy, a romániai vendégmunkások által kedvelt célpont áll: Németország, amely iránt a megkérdezettek 77,6 százaléka érez inkább szimpátiát.

Mindhárom ország esetében nőtt a szimpátiát érzők aránya a 2013-as adatokhoz képest.

A következő helyen holtversenyben osztozik Franciaország és Nagy-Britannia: mindkettő iránt a válaszadók 75,4 százaléka érez szimpátiát. Csakhogy míg Franciaország esetében nőtt, Nagy-Britannia esetében ha minimális mértékben is, de valamelyest csökkent a szimpátia.

•  Fotó: INSCOP Galéria

Fotó: INSCOP

A „testvérországnak” tekintett Moldovai Köztársaság csupán a nagy nyugat-európai országok után következik, bár a többség ebben az esetben is pozitív érzelmeket táplál: a válaszadók 69,2 százaléka inkább kedveli Moldovát, mint nem, ami növekedés a tíz évvel ezelőtti 65 százalékhoz képest.

A moldovaiak ugyanakkor büszkén könyvelhetik el, hogy megelőzik a mindenkori román kormányok által fő igazodási pontnak tekintett tengeren túli „stratégiai szövetségest”, az Egyesült Államokat,

amelyet a megkérdezettek 67,5 százaléka szemlél inkább szimpátiával – ami azt jelenti, hogy csökkent az ázsiója a tíz évvel ezelőtti 70,3 százalékhoz képest. A Klaus Iohannis államfő és a bukaresti kormány nyilatkozatai szerint Románia által az Oroszország elleni háborúban jóformán feltétel nélkül támogatott Ukrajnára ugyanakkor már csupán a romániaiak kevesebb mint fele tekinti szimpátiával.

A válaszadók 43,3 százaléka mondta azt, hogy inkább pozitív érzelmeket táplál iránta – igaz, ez enyhe növekedés a tíz évvel ezelőtti 41,8-hoz képest.

A románok körében az egyik legfőbb ellenségnek számító Magyarország ázsiója viszont jelentősen megnőtt az elmúlt tíz évben: a válaszadók 39,7 százaléka mondta azt, hogy inkább pozitívan viszonyul anyaországunkhoz – ez több mint tíz százalékos növekedés a 2013-as 29,3-hoz képest.

Ezzel ugyanakkor természetesen még a sor végén kullog Kínához és Oroszországhoz hasonlóan – előbbihez 36,3, utóbbihoz csupán 18,3 százalék viszonyul pozitívan – igaz, Magyarországhoz képest legalább mindkét ország esetében jelentős csökkenésről beszélhetünk a tíz évvel ezelőtti számokhoz képest.

A felmérés október 23. és november 2. között készül 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 3 százalék.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt

Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.

Adóhátraléka van, nem fizette ki a bírságát? Nem kap építkezési engedélyt
2025. július 10., csütörtök

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez

Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.

Mi okozta az elmúlt napok viharait? Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk a szélsőséges időjárási jelenségekhez
2025. július 10., csütörtök

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is

Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Hivatalos: az izraeli Vaskupola védi majd Románia légterét is
2025. július 10., csütörtök

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen

Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.

Nicușor Dan is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító tervezet ellen
2025. július 10., csütörtök

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt

Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.

Befogták az egyik medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a motoros megölése miatt
2025. július 10., csütörtök

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban

Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.

Felmérés: jobban bíznak a romániaiak III. Károly királyban, mint Trumpban
2025. július 10., csütörtök

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor

A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

A honatyák töredéke volt kíváncsi a bizalmatlansági indítvány szövegére annak parlamenti ismertetésekor
2025. július 10., csütörtök

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya

A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.

Képességvizsga: az óvások elbírálása után enyhén javult a sikeresen vizsgázók aránya
2025. július 09., szerda

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve

A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.

Több hatáskört biztosítana az önkormányzatoknak az RMDSZ-es miniszter közigazgatási reformterve
2025. július 09., szerda

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára

Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.

Higgadt és hajmeresztő reakciók Orbán Viktor Krónikának adott interjújára