Fotó: Varga György/MTI
Hatvanöt évesnél idősebb személyek teszik ki több mint a felét a koronavírus elleni oltásra időpontont foglalóknak – vont mérleget vasárnapi Facebook-bejegyzésében Florin Cîţu miniszterelnök a Különleges Távközlési Szolgálat (STS) adataira hivatkozva.
2021. január 17., 10:562021. január 17., 10:56
2021. január 17., 12:112021. január 17., 12:11
„Az időpontfoglalás jól halad. Az oltási kampány jól halad. A legnagyobb veszélyben levő 65 év feletti generáció több mint 75 százaléka megkapja a vakcinát az elkövetkező időszakban” – írta a kormányfő a Facebook-posztban, amelyhez mellékelte az időpontfoglalások szombat 20 órai állását.
Eszerint a szombat estig időpontot foglalók 52,6 százaléka egyénileg járt el, és online regisztrált, 30,59 százalékot a munkáltatója jelentett be, 12,52 százalék fordult a call centerhez, és 4,29 százalékot tesz ki azoknak az aránya, akiknek a háziorvosa foglalt időpontot.
Az STS szerint összesen 175 389 személy foglalt időpontot.
Egy órával a koronavírus elleni oltási kampány második szakaszának startja után lefagyott a kormány előjegyzési honlapja, de az időpontfoglalásra alkalmas telefonszám sem működik.
mivel számos krónikus betegségnek nincs országos jegyzéke, illetve a magánklinikákon kezelt betegek nem szerepelnek az országos adatbázisban.
A STS jelezte, dolgoznak a probléma orvoslásán.
ami Vlad Vocilescu egészségügyi miniszter szerint örömhír.
„Most az a gond, hogy nem áll a rendelkezésre elég oltás. A logisztika a védelmi minisztérium hatásköre, oltásokat fogunk átcsoportosítani, amikor újabb adagok érkeznek. Az jelenti a gondot, hogy több ember akarja beoltatni magát, mint amennyi vakcina rendelkezésre áll” – nyilatkozta szombaton az egészségügyi tárca vezetője.
Bár péntektől rajtol a koronavírus elleni oltási kampány második szakasza, maradtak megválaszolatlan kérdések. Az oltásközpontok egy része a finanszírozás körüli hercehurca miatt nem készült el.
Rendezni kell az elszaporodott medveállomány ügyét Romániában – jelentette ki Diana Buzoianu környezetvédelmi miniszter szerdán.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
Zivatarokra figyelmeztető másodfokú, vagyis narancssárga riasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat több kelet-erdélyi, moldvai és munténiai megyére.
Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.
Nem hogy nem szállították még a zernyesti medvemenhelyre a Transzfogarasi úton múlt héten egy olasz turista megölése miatt kilőtt anyamedve három bocsát, de még meg sem találták őket – közölte az intézmény.
Sokan enyhe bírósági végzéssel ússzák meg a jogosítvány nélküli gépkocsivezetést, de a rendőrség arra figyelmeztet, hogy minden esetben büntetőeljárást indítanak az elkövetők ellen.
Alkotmánybírói kinevezést kapott kedden Dacian Cosmin Dragoș egyetemi tanár. Az erről szóló rendeletet Nicușor Dan államfő írta alá.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
szóljon hozzá!