Az AUR szerint az alkotmánybíróság jogtalanul érvénytelenítette a választási folyamatot, és utcai tüntetéseket szervezett a döntés ellen, követelve a második forduló megtartását. A párt most a parlamentben szeretné elérni a változást
Fotó: Cristian Nistor/Agerpres
Az alkotmánybíróság megszervezéséről és működéséről szóló 1992/47-es törvényt módosító tervezetet nyújtott be a parlamentbe a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a jövőbeni „választási visszaélések” megelőzése érdekében.
2025. április 27., 16:552025. április 27., 16:55
A párt vasárnapi közleménye szerint a jogszabályjavaslat a Velencei Bizottság márciusi jelentésébe foglalt ajánlásokat ültetné át a román jogrendbe. A tervezet egyik előírása megtiltaná az alkotmánybíróságnak, hogy „megalapozott indok nélkül, hivatalból” érvénytelenítse egy választás eredményét.
A döntést részletes indoklásnak kell kísérnie, illetve azt is ismertetnie kellene a testületnek, hogy az észlelt rendellenességek milyen módon befolyásolták az eredményt – írja elő a tervezet.
„A románoknak joguk van a tisztességes választásokhoz és a bizonyossághoz, hogy szavazatukat tiszteletben tartják. Nem engedhetjük, hogy átláthatatlan és megalapozatlan döntések miatt sérüljön a választási folyamat” – érveltek a közleményben, amelyet az Agerpres hírügynökség idézett.
Mint arról beszámoltunk, a taláros testület azután érvénytelenítette a tavalyi választást, hogy a legfelsőbb védelmi tanács nyilvánosságra hozta azokat a titkosszolgálati jelentéseket, melyek szerint Călin Georgescu független jelölt illegális kampányfinanszírozás és külső állami beavatkozás segítségével nyerte el a voksok többségét az első fordulóban.
A magukat szuverenistának valló, de gyakorlatilag szélsőjobboldali, nacionalista és olykor xenofób eszméket hangoztató pártok (mint az AUR, a Diana Șoșoacă botránypolitikus nevével fémjelzett SOS Románia vagy a Fiatal Emberek Pártja – POT) azóta is azt hangoztatják, hogy az alkotmánybíróság „a rendszerpártok nyomására” érvénytelenítette az eredményt, és tüntetések sorozatát szervezték meg országszerte, követelve a második elnökválasztási forduló megtartását.
Háztetőket, épületelemeket tépett le, fákat döntött ki a vihar csütörtök délután Bukarestben, a román főváros nemzetközi repülőterének helyet adó szomszédos Otopeni-ben pedig emberéletet is követelt az ítéletidő.
Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.
Az elmúlt másfél évben az Állandó Választási Hatóság összesen 21 millió lej értékben szabott ki szankciókat pártokra és a választások jelöltjeire a politikai finanszírozás terén tapasztalt szabálytalanságok miatt.
Az alkotmánybíróság szerint az antiszemitizmus elleni küzdelemről és a legionárius szervezetek betiltásáról szóló törvény világos és kiszámítható.
Több mint 4,5 millió lejes – 950 000 eurós – vezetői juttatást kellett volna kapnia idén Marius Grăjdannak, az állam protokollingatlanokat kezelő protokollalap (RA-APPS) vezérigazgatójának a 2024-es, hivatalosan jóváhagyott mérleg szerint.
Nem gyengített Románia légvédelmén az, hogy tavaly Ukrajnának adományozta a Patriot rendszerét – nyilatkozta csütörtökön Oana Țoiu külügyminiszter.
A Prahova megyei törvényszék csütörtökön jogerősen Elena Udrea volt turisztikai miniszter feltételes szabadlábra helyezéséről döntött.
Elutasította csütörtökön az alkotmánybíróság az államfő által a fasiszta propaganda büntetését szigorító törvénytervezet ellen benyújtott alkotmányossági panaszt.
A romániaiak több mint háromnegyede vallásosnak vallja magát – derül ki az INSCOP Research egy friss közvélemény-kutatásából.
Tizennégy megyére narancssárga, több másik megyére sárga riasztást adott ki csütörtökön az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a várható zivatarok miatt.
szóljon hozzá!