Mégsem épül óriásmecset Bukarestben – a muzulmánok visszaadták a telket a román államnak

A bukaresti óriásmecset látványterve •  Fotó: Tdvcamiler.com

A bukaresti óriásmecset látványterve

Fotó: Tdvcamiler.com

Letett a romániai muzulmán közösség arról, hogy új vallási központot építsen Bukarestben, az ehhez ingyenesen használatba kapott 11 ezer négyzetméteres telket pedig visszaadta a román államnak – közölte pénteken a Hotnews.ro hírportál.

MTI

2018. július 13., 10:482018. július 13., 10:48

2018. július 13., 10:532018. július 13., 10:53

A bukaresti sajtóban „óriásmecsetként” emlegetett létesítmény ellen több tiltakozó akciót is szerveztek korábban Bukarestben,

megépítésétől azonban Murat Iusuf muzulmán főmufti szerint nem emiatt, hanem forráshiány miatt állt el a török közösség.

A hírről bővebb visszatekintőben beszámoló Gândul portál úgy tudja: hárommillió euróba került volna a török államnak, hogy a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, egy mecsetből, lelkészi lakásból és könyvtárból álló vallási központot építsen a Bukarestben élő kilencezer muzulmán számára, a finanszírozás leállításáról szóló döntés pedig Ankarában született.

A lap felidézte, hogy 2015-ben, amikor a Victor Ponta vezette akkori kormány a telek átadásáról döntött, tüntetést rendeztek a projekt ellenzői Bukarest központjában, az „óriásmecsetnek” kiszemelt telken pedig száz fakeresztet állítottak fel és szenteltek meg a tiltakozók. Egy bukaresti férfi – egy közösségi portálon terjesztett videó szerint –

román nemzeti színekre festett malacokat vitt a telekre, hogy a muzulmánokat elriassza a mecsetépítéstől, és azt állította: annak földjében egy befagyasztott félsertést is elásott.

Az ellenséges megnyilvánulások egyik legfőbb hangadója Traian Băsescu egykori államfő volt, aki biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb, hatezer diák befogadására alkalmas muzulmán központját.

„Talán nem tudják elképzelni azt a bukaresti metrómegállót, amelyben egy vallásos fiatalember csúcsforgalom idején Allah nevében felrobbantja magát, vagy nem képesek maguk elé képzelni azokat a kudarcot vallott román fiatalokat, akik iszlám hitre térve Szíriába vagy Irakba indulnak kiképzőtáborokba, hogy aztán Európába visszatérve elhozzák nekünk az Iszlám Állam jótéteményeit” – vágott vissza a volt államfő, amikor első megszólalását több román politikus felelőtlennek minősítette.

A román fővárosban négy kisebb mecset van. A török közösség főleg a Fekete-tenger partján lévő Dobrudzsában él. A 2011-es népszámláláson csaknem 65 ezren vallották magukat muzulmán vallásúnak Romániában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást
2025. május 07., szerda

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan

Nicușor Dan független elnökjelölt szerdán kijelentette, hogy Románia nem engedhet meg magának „kalandokat” és előre hozott választásokról szóló vitákat.

George Simion győzelmének negatív hatásaira figyelmeztet Nicușor Dan