Megnyílik a történelmi Tisza-híd

Traian Bãsescu román és Viktor Juscsenko ukrán államfő jelenlétében hétfőn nyitják meg a tervek szerint a Máramarossziget és az ukrajnai Aknaszlatina (Solotvino) közötti hidat. A Tiszán átívelő híd avatója két szempontból is történelmi jelentőségű. Újra megnyílik ugyanis az évtizedek óta lezárt román–ukrán határátkelő, Bãsescu és Juscsenko pedig hétfőn tartják első hivatalos találkozójukat.

2007. január 12., 00:002007. január 12., 00:00

A történelmi jelentőségű Tisza-híd 1892-ben, az Osztrá–-Magyar Monarchia idején épült, a második világháborúban azonban lerombolták, és csak 2001-ben építették újjá. Bár a munkálatok értéke mintegy egymillió euró volt, a keskeny hídon egyetlen gépkocsi is alig fért el. A határátkelőt csak évente néhány alkalommal, a két helység polgármestereinek kezdeményezésére nyitották meg, annak ellenére, hogy a harminc százalékban magyar lakosságú Aknaszlatina és Máramarossziget között száz éve még szoros kapcsolat létezett. A híd megnyitása után ugyanakkor a máramarosiaknak az eddigi 300 kilométeres út helyett csak mintegy száz kilométert kell megtenniük az ukrán határig. Az újjáépítésre tavaly júliusban utalt ki a kormány 2,8 millió lejt. A hídon csak személygépkocsik közlekedhetnek majd, a szerkezet ugyanis nem bírja meg a 3,5 tonnánál nehezebb járműveket.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő

Ilie Bolojant, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ügyvivő elnökét, korábbi ügyvivő államfőt bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő.

Ilie Bolojant bízta meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő
2025. június 20., péntek

Érettségi: a tavalyinál rosszabb az átmenési arány

Közzétette pénteken az oktatási minisztérium az érettségi vizsga eredményeit.

Érettségi: a tavalyinál rosszabb az átmenési arány
2025. június 20., péntek

Kezdődik a nyári vakáció

A tanév rendjének megfelelően a pénteki tanórák után elkezdődik a nyári vakáció.

Kezdődik a nyári vakáció
Kezdődik a nyári vakáció
2025. június 20., péntek

Kezdődik a nyári vakáció

2025. június 20., péntek

Technokrata miniszterelnökkel oldják fel a kormányalakítási patthelyzetet?

Technokrata miniszterelnök jelölésével oldhatja fel a kormányalakítási patthelyzetet Nicușor Dan államfő – legalábbis egyes értesülések szerint.

Technokrata miniszterelnökkel oldják fel a kormányalakítási patthelyzetet?
2025. június 19., csütörtök

Patthelyzet a kormányalakítás kapcsán Bukarestben, nézeteltérés Dan és Bolojan között

A várakozásokkal ellentétben senkit nem bízott meg kormányalakítással Nicușor Dan államfő a parlamenti pártokkal csütörtökön folytatott konzultációkat követően.

Patthelyzet a kormányalakítás kapcsán Bukarestben, nézeteltérés Dan és Bolojan között
2025. június 19., csütörtök

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák

Kinyomtatott recept vagy elektronikus vénymásolat bemutatása nélkül is átvehetik gyógyszereiket a betegek, ha orvosuk az online elektronikus recept segítségével írt fel nekik térítéses vagy ingyenes (kompenzált) orvosságokat.

Recept nélkül is kiadhatják a felírt gyógyszert a patikák
2025. június 19., csütörtök

Minden harmadik romániai gyerek anyagi nélkülözésben él

Továbbra is súlyos problémát jelent a gyermekszegénység Romániában: az Eurostat legfrissebb adatai szerint 2024-ben a 16 év alatti gyermekek közel harmada élt anyagi nélkülözésben.

Minden harmadik romániai gyerek anyagi nélkülözésben él
2025. június 19., csütörtök

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság

A betétdíjas rendszer (SGR) elindítása óta idén áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltottak vissza a romániaiak – derül ki a rendszert működtető RetuRO és az Ecoteca Egyesület közös felméréséből.

Visszaváltási láz: áprilisig fejenként 17 kilogramm italcsomagolást váltott vissza a romániai lakosság
2025. június 19., csütörtök

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja

A kormányprogram gyakorlatilag készen van, az RMDSZ két tárcát – a fejlesztésit és a művelődésit – kapja majd meg a várhatóan hamarosan megalakuló kormányban – jelentette be Kelemen Hunor szövetségi elnök csütörtökön.

Kelemen: a kormányprogram készen van, az RMDSZ a fejlesztési és a művelődési tárcát kapja