Fotó: Haáz Vince
Minden áron megakadályozná a bukaresti kormány, hogy a tanügy után az egészségügyben is általános sztrájk robbanjon ki: a múlt heti béremelés után most újabb követelésüket készül teljesíteni.
2023. június 12., 14:562023. június 12., 14:56
Az egészségügyi minisztérium által közvitára bocsátott sürgősségi kormányrendelet-tervezet szerint megkapják a kért üdülési csekkeket az egészségügyiben dolgozók.
Mint ismeretes, az egészségügyi szakszervezetek június végére általános sztrájkkal fenyegetőznek, ha a kormány addig nem talál megoldást sérelmeikre. A Sanitas szakszervezeti szövetség képviselői egyebek mellett azt is felrótták a mindenkori kormánynak, hogy az egészségügyi dolgozók az egyetlen olyan közalkalmazotti kategória Romániában, amely nem kap üdülési csekket.
miután múlt héten a 2 és 5 százalék közötti béremelést hagyott jóvá az ápolók és a beteghordozók számára, szintén az általános sztrájk leállítása érdekében.
Amint arról beszámoltunk, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy
Elmondta, hogy a kollektív munkaszerződés aláírása, a létszámstop feloldása, az üdülési csekkek biztosítása és a bizonyos egészségügyi alkalmazotti kategóriák béremeléséről szóló sürgősségi rendelet elfogadása a kormány felelős hozzáállását bizonyítják a szakszervezetek kéréseihez. Rafila közlése szerint az egészségügy problémáinak egy részére sikerült megoldást találni, és reményét fejezte ki, hogy a kormány intézkedéseit a szakszervezetek elégségesnek tartják, és elkerülhető az általános sztrájk.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön kijelentette, hogy a következő időszakban az általános sztrájkot kilátásba helyező egészségügyi alkalmazottak követeléseinek több mint a fele rendeződik.
A kormány elfogadja azt a rendeletet, amellyel júniustól a közalkalmazotti bértörvényben 2022-re előirányzott szintre emelkedik az egészségügyi, a szociális ellátási, a védelmi és rendvédelmi alkalmazottak bizonyos kategóriájának a fizetése.
Még nem született végleges döntés az egészségügyi dolgozók általános sztrájkjáról – közölte szerdán a Sanitas szakszervezeti szövetség elnöke.
Csak azoknak a polgároknak a személygépkocsiját íratnák be forgalomba a hatóságok, akik maradéktalanul befizették az ingatlanadókat, rendezték a tilosban parkolásért kiszabott esetleges bírságot – tartalmazza az RMDSZ közigazgatási törvénytervezete.
Míg pár évtizede még rendkívülinek számítottak, ma már egyre gyakoribbak a szélsőséges időjárási jelenségek Romániában. Szakemberek szerint hozzá kell szoknunk az egyre forróbb nyarakhoz és a heves széllel járó viharokhoz egyaránt.
Románia olyan légvédelmi rendszereket vásárol Izraeltől, amelyek az ottani Vaskupola alapját képezik – erősítette meg Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
Nicușor Dan államfő is alkotmányossági óvást emelt a fasiszta, legionárius, rasszista és idegengyűlölő propaganda büntetését szigorító, a parlament által egy hónapja megszavazott törvénytervezet ellen csütörtökön.
Befogták a három közül az első medvebocsot, amelynek anyját kilőtték a múlt héten az olaszországi motoros megölése miatt – közölte Facebook-oldalán a bukaresti környezetvédelmi minisztérium.
Népszerűbb a brit uralkodó a romániaiak körében, mint az amerikai elnök – derül ki egy felmérésből.
A képviselőház és a szenátus csütörtöki együttes ülésén ismertette a kormány elleni bizalmatlansági indítványát a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).
A fellebbezések elbírálása után 0,1 százalékponttal 83,2 százalékra nőtt a nyolcadikosok képességvizsgáján sikeresen teljesítők aránya – derül ki a csütörtökön közzétett végleges eredményekből.
A fejlesztési és közigazgatási minisztérium új közigazgatási reformcsomagot tervez, amely a decentralizáció elvét erősíti meg, egyszerűsíti az ezzel kapcsolatos eljárásokat, és több hatáskört biztosít az önkormányzatoknak.
Leplezetlen irredentizmust és Romániával szembeni hibrid nyomásgyakorlást vél felfedezni, és meghökkentő forgatókönyveket vázol Orbán Viktorral kapcsolatban egy amerikai agytröszt.
szóljon hozzá!