Szeptembertől kaphatnak étkezési utalványt azok a romániai lakosok, akik beoltatják magukat az új típusú koronavírus ellen.
2021. augusztus 12., 17:212021. augusztus 12., 17:21
Ioana Mihăilă egészségügyi miniszter az Europa FM meghívottjaként csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy az 100 lej értékű utalványokat csak az emlékeztető, azaz második adag oltás beadatása után kapják meg az érintettek.
Mint arról, beszámoltunk, az egészségügyi miniszter a napokban jelentette be, hogy a kormánykoalíció megegyezett abban, hogy étkezési utalványokkal jutalmazzák az oltakozókat, így próbálva meg ösztönözni az oltási folyamatot.
Megállapodás született a koalícióban arról, hogy kapjanak étkezési utalványt azok, akik beoltatják magukat koronavírus ellen – jelentette be az egészségügyi miniszter.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy igyekszik a kampányban szóba állni azokkal is, akiknek az övétől eltérő a véleménye.
Nicușor Dan vasárnap kijelentette, hogy államfőként szándékában áll elnöki tanácsosnak kinevezni a mezőgazdasági és agrár-élelmiszeripari ágazat egyik képviselőjét.
A következő napokban szinte az egész országban szokatlan hideg lesz az a sokéves átlaghoz képest a meteorológiai szolgálat vasárnapi előrejelzése szerint.
George Simion, az AUR elnökjelöltje nyilvánosan köszönetet mondott a Trump-adminisztrációnak azért, hogy kizárta Romániát a Visa Waiver programból.
Csak egy európai értékeket képviselő elnök tudja biztosítani a stabilitást és megóvni az országot egy olyan bizonytalan időszaktól, ami veszélybe sodorja a fejlődést – írta péntek este a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.
A meteorológiai szolgálat ötnapos előrejelzése szerint rendkívül hideg lesz az időjárás szombaton az ország nagy részén, különösen az északi régiókban.
Tíz gyerek és három felnőtt került kórházba szombaton egy Brassóban történt baleset következtében.
Több tízezren vettek részt péntek este a kormánypalota előtti téren a #Rezistența és az Inițiativa Romania (Románia Kezdeményezés) által szervezett Európa-párti tüntetésen.
Köszönetet mondott szombaton George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke Orbán Viktornak előző napi üzenetéért.
Több ezer ember indult el péntek délután a fővárosi Universității (Egyetem) térről a Victoriei (Győzelem) tér felé az Ellenállás és kezdeményezés megmozdulás által szervezett Európa-párti felvonulás keretében.
szóljon hozzá!