Már nem fontos a korrupcióellenesség Romániában

Klaus Iohannis a DNA egyetlen éves tevékenységi beszámolóján sem vett részt azóta, hogy az alkotmánybíróság őt Kövesi leváltására kényszerítette •  Fotó: Agerpres

Klaus Iohannis a DNA egyetlen éves tevékenységi beszámolóján sem vett részt azóta, hogy az alkotmánybíróság őt Kövesi leváltására kényszerítette

Fotó: Agerpres

Most azok vannak hatalmon Bukarestben, akik az eddigi bel- és külföldi „megrendelők” számára fontosak, vagy legalábbis elfogadhatók – ezzel magyarázta a Krónikának nyilatkozó Pászkán Zsolt elemző a politikusokat célzó korrupcióellenes harc romániai lankadását. Szerinte Mircea Negulescu ügyész őrizetbe vétele rendkívül kényes ügy az új európai uniós főügyész, Laura Codruţa Kövesi számára.

Pataky István

2020. augusztus 08., 10:282020. augusztus 08., 10:28

2020. augusztus 08., 11:362020. augusztus 08., 11:36

Számít még az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA)? – kérdeztük Pászkán Zsolt politikai elemzőtől. A szakértő úgy véli, ha a DNA 2019-re vonatkozó, idén márciusban nyilvánosságra hozott mérlegét nézzük, akkor elvileg működik, sőt sikert sikerre halmoz. De miközben az úgynevezett sikereket az intézmény vezetősége bőséges adatokkal támasztja alá – például részletesen beszámol a bírósági szakaszba juttatott esetek, a bűnösséget elismerő gyanúsítottak számának, a zár alá vont vagyontárgyak értékének növekedéséről –, sőt még a meggyanúsított magas rangú tisztségviselők tisztségeiről is közöl statisztikát, meglehetősen szűkszavúan és az egyebek kategóriába rejtve említi meg, hogy növekedett a jogerős felmentések száma.

„Ez utóbbira vonatkozóan is külső okokat nevez meg, így például a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI) folytatott együttműködés alkotmánysértővé nyilvánítását, az igazságszolgáltatást és a DNA-t érintő politikai támadásokat vagy az igazságszolgáltatásra vonatkozó törvények 2018-as módosításait” – összegzett a budapesti Külügyi és Külgazdasági Intézet Románia-szakértője. Hozzátette:

az is érzékelhető, hogy a DNA az utóbbi hónapokban, legalábbis a nyilvánosság előtt zajló tevékenysége alapján, inkább a politikailag kevésbé érzékeny területek felé fordult, érzékelhetően kisebb figyelmet szentelve még a legnyilvánvalóbb és gyanakvásra okot adó ügyleteknek is.

Kérdésünkre, hogy miért nincsenek mostanában politikusok elleni eljárások korrupciós ügyekben, a nagybányai származású elemző azt mondta, most azok vannak hatalmon, akik az eddigi bel- és külföldi „megrendelők” számára fontosak, vagy legalábbis elfogadhatók. „Ez lehet a magyarázata annak, hogy miniszter lehetett Ion Ştefanból, aki a villájával kapcsolatos, a valóságnak nem megfelelő bevallásaival éveken keresztül megrövidítette a focşani-i önkormányzatot. Vagy annak, hogy Costel Alexe környezetvédelmi miniszter és családja gyanús ingatlanügyletei ellenére nem indult semmilyen eljárás” – hangsúlyozta Pászkán Zsolt. Úgy véli, a Nemzeti Liberális Párt 2019-es kormányra kerülése előtt, és különösen Laura Codruţa Kövesi uralkodása idején szinte elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen magas rangú tisztségviselők „megússzák” a vizsgálatot, amennyiben nem a „megfelelő” párthoz tartoztak.

Pászkán Zsolt •  Fotó: Youtube Galéria

Pászkán Zsolt

Fotó: Youtube

Az EuroCom romániai sajtófigyelőt is igazgató elemző szerint

a választások előtti hónapok megmutatják majd, hogy a DNA – és a SRI – újra bevet-e „unortodox” módszereket az eredmények „irányítása” érdekében, vagy ezúttal ez a fegyver felhasználatlanul marad.

Ebből a szempontból érdekes változást jelentett, hogy Klaus Iohannis a DNA egyetlen éves tevékenységi beszámolóján sem vett részt azóta, hogy az alkotmánybíróság őt Kövesi leváltására kényszerítette, holott korábban mindig ott volt a nagy pompával és militarizált környezetben megtartott eseményen.

Nemrég őrizetbe vették a Laura Codruța Kövesi volt DNA-vezér egyik legismertebb ügyészét, Mircea Negulescut.

A médiában Portocală (Narancs) becenéven is emlegetett ügyész a vád szerint bizonyítékokat hamisított, és megpróbált tanúkat megfélemlíteni.

Mi az üzenete az eljárásnak, s miért volt huszadrangú hír az őrizetbe vétel a bukaresti sajtóban? – kérdeztük az elemzőt. Pászkán szerint az ügy több szempontból is kényes. Úgy az új uniós főügyész, Laura Codruţa Kövesi, mint ahogy a médiaeseménnyé züllesztett korrupcióellenes harc haszonélvezői, vagy egyszerű hívei, nézői számára.

„Először is azért, mert a hamis tanúvallomások kikényszerítésével, hivatali visszaéléssel és más kapcsolódó bűncselekményekkel vádolt volt ügyészt Kövesi a DNA ploieşti-i elitegysége tagjának nevezve vette védelmébe, amikor először nyilvánosságra kerültek a Negulescuval szembeni súlyos vádak és ezt az álláspontját a mai napig nem vonta vissza és nem adott rá magyarázatot. Ebben Klaus Iohannis is a segítségére sietett, aki bűnözők vádaskodásainak minősítette az állításokat, miközben az ügyész elleni vizsgálatok még el sem kezdődtek, tehát mindketten nyíltan beavatkoztak egy gyanús ügy kivizsgálásának menetébe, megpróbálva előre megfélemlíteni azokat az ügyészeket, akiknek ez az eljárás a feladatuk volt. Másodsorban ez az eljárás súlyos csapás a Negulescu elleni eljárást kezdeményező SIIJ (a hazai igazságszolgáltatás szereplői által elkövetett bűncselekményeket kivizsgáló ügyészség) tevékenységét, sőt létezését kifogásoló bel- és külföldi tényezők számára, hiszen az ügy esetlegesen sikeres lezárása igazolná, hogy szükség van egy ilyen, a számos túlkapással vádolt igazságszolgáltatást felügyelő szervre” – nyomatékosította a politikai elemző.

Pászkán Zsolt szerint elképzelhető, hogy ebből az ügyből kiindulva komoly vizsgálat indulhat arról, valóban Laura Codruţa Kövesi a legmegfelelőbb személy-e az európai főügyészi tisztségre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét

Az urnáktól hosszú ideje távolmaradók mozgósításában lát esélyt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra, hogy ne a magyarellenes George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyerje meg az elnökválasztást.

Kelemen Hunor: nem tudjuk elfelejteni az Úzvölgyét
2025. május 09., péntek

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint

Marcel Ciolacu hét elején lemondott miniszterelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kivárásra játszik, és mindenképpen kormányra juttatná pártját, akár a szélsőjobboldali George Simion győz, akár a liberális Nicușor Dan.

Ciolacu kivár és kormányra juttatná a PSD-t, ha Simion nyer, ha Dan az értesülések szerint
2025. május 08., csütörtök

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján

Állampolitikává emelné Romániában Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének bizonyos álláspontjait George Simion. Eközben Nicușor Dan úgy véli, Románia a nemzeti kisebbségekkel szembeni „jó gyakorlat modellje”.

Orbán Viktor és a magyarok is téma volt George Simion és Nicușor Dan választási vitáján
2025. május 08., csütörtök

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből

Több mint 1,3 millió román állampolgár került ki a társadalmi nélkülözés és a mélyszegénység veszélyeztetettségéből 2023 és 2024 folyamán – jelentette ki csütörtökön Simona Bucura-Oprescu munka- és családügyi miniszter.

A munkaügyi miniszter szerint 1,3 millió honfitársunk került ki a mélyszegénységből
2025. május 08., csütörtök

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége

A Richter Gedeon új megközelítése az endometriózis kezelésében nem csupán a tünetek enyhítését célozza, hanem a betegek hosszú távú jólétét helyezi a középpontba.

Új korszak az endometriózis kezelésében: fókuszban a betegek életminősége
2025. május 08., csütörtök

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást

Mindkét, a megismételt elnökválasztás második fordulójába jutott jelöltet bírálta Crin Antonescu, a kormánykoalíció jelöltje, miután a vasárnapi megmérettetésen leszerepelve csupán a harmadik helyen végzett.

Antonescu mindenkit kiosztott, miután elbukta az elnökválasztást
2025. május 08., csütörtök

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint

Megtartotta csütörtökön első ülését a Cătălin Predoiu vezette ügyvivő kormány, amelynek tagjai azt mondják, a kabinet ellátja a napi teendőit. Bogdan Ivan ügyvivő gazdasági miniszter szerint pedig Románia továbbra is stabil ország.

Megtartotta első ülését az ügyvivő kormány – Románia továbbra is stabil ország a gazdasági miniszter szerint
2025. május 08., csütörtök

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban

A szélsőjobboldali, magyargyűlölő George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke nyeri meg a megismételt elnökválasztást egy, a második fordulóba bejutott másik jelölt, Nicușor Dan által szerdán este ismertetett felmérés szerint.

Felmérés: nem Nicușor Dannak áll a zászló a második fordulóban
2025. május 08., csütörtök

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta

Victor Ponta képviselő, korábbi elnökjelölt szerdán bejelentette, hogy Románia az első néven politikai platformot hoz létre, amelyhez várja parlamenti képviselők, polgármesterek és gazdasági vezetők csatlakozását, többek között a PSD-ből.

Románia az első: politikai platformot alapít Victor Ponta
2025. május 07., szerda

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást

Közvitára bocsátotta szerdán a munka- és családügyi minisztérium az in vitro megtermékenyítést támogató program alkalmazási szabályairól szóló rendelet tervezetét.

Legtöbb tízezer, meddőséggel küszködő pár kaphat állami támogatást